Olvasási idő: 17 perc

Az előző bejegyzésben eljutottunk a lecke közepéig, folytassuk tehát a következő bekezdéstől.

A tiszta formában működő piacgazdaságnak nincs megfelelő megoldása az általa teremtett társadalmi különbségek feloldására, a szegénység, a munkanélküliség kezelésére. Szintén nem tudja saját maga megoldani a közjavakkal (pl. víz, levegő, utak) való gazdálkodás és a közszolgáltatások kérdését. A piac szereplői arra törekednek, hogy versenytársak nélkül maradjanak a piacon, monopolhelyzetbe kerüljenek, azaz kiiktassák a versenyt. Ha ez megtörténne, akkor megtorpanna a gazdaság fejlődése.

Az első mondatot az előzőekben megvizsgáltuk, lássuk, hogyan oldaná meg “a tiszta formában működő piacgazdaság” a közjavakkal való gazdálkodást és a közszolgáltatások kérdését. Az állami utak minőségéről szólnunk sem kell, mindannyian tapasztaltuk a nagyszerűségüket, de képzeljük el csak egy pillanatra, mi történne, ha ezek az utak egy magáncég tulajdonában lennének.

Ha az ember költözik valahová, ha házat szeretne vásárolni vagy építeni, alaposan kiválasztja a környéket, ahol élni szeretne. Ha gyerekeket szeretne, biztosra megy, lenne hol játszaniuk és nem lennének bezárva egy kis lakásba. Ha szereti a hegyeket, a természetet, vidékre költözik. Lehetőségei szerint nem költözik bűnözök által lakott környékre, szmogos, mocskos, elhanyagolt helyre, biztosra megy abban, hogy a város nem a gazdasági összeomlás szélén áll, hogy nem fogják hirtelen más országhoz csatolni, vagy hogy biztosítója képes olyan szerződést aláírni az úthálózat tulajdonosaival, amely megvédi őt a kizsákmányolástól vagy az áldozat szerepétől. Az a cég, aki nem volna hajlandó aláírni ilyen szerződést nem jutna soká, befektetőket sem találna az üzleti modelljéhez. Ha pedig csalás és hazugság útján képes felállítani a vállalkozását, utakat építeni, aztán pedig magas árat követelni, vagy kihasználni a gazdasági helyzetét, a befektetők, a részvényesek eltávolíttatnák a felelősöket jogi úton a vezetői pozícióból, mivel tudatosan károsították cégük – mely részben a részvényesek magántulajdona – jövedelmezőségét. Ha biztosítókkal aláírtak olyan szerződéseket, melyekben kötelesek bizonyos gazdasági hatáskörön belül tartózkodni, és aztán megszegik a megállapodást, a vezetőség jogi úton felelősségre vonható, érvényesíthetőek a szerződésben lefektetett szankciók, satöbbi. A komplikált jogi és üzletek közötti bonyodalmakkal a jövőbeli háztulajdonosnak nem kell számolnia, szimplán biztosítania kell magát ilyen károk ellen, és a biztosító cég saját önérdekévé válik a vásárlója védelme gazdasági ragadozók ellen.

Nem szükséges géniusznak lenni ahhoz, hogy ezt megértsék az emberek. A tiszta vízre, a tiszta levegőre és a használható, megfizethető utakra úgy kell tekinteni, mint az ételre vagy a telefonra: gazdasági termékek, melyekre az emberek igényt tartanak és hajlandóak fizetni érte. Ha ez így van, ezen termékek előállítása profitlehetőség, és nem nehéz embert találni, aki pénzt akar. Egy piacgazdaságban a pénzhez való egyetlen út – mivel alapjában véve ez egy állam nélküli társadalom – a javak és szolgáltatások, tehát olyan dolgok  előállítása és értékesítése, amelyek értékesek a társadalom tagjai számára. Zseniális mérnökök, üzletemberek mindig voltak és lesznek, akik szeretnék eltartani magukat és családjukat a lehető legjobb gazdasági körülmények között, így szeretnének kínálatot biztosítani az olyan piaci keresletre, mint a tiszta levegő vagy víz. Azok pedig, akik rossz munkát végeznek, akik szennyezett ivóvizet adnak el, képetlenek technológiai újítást létrehozni, amely csökkenti a károsanyag-kibocsátást, satöbbi, azokat az embereket vásárlóik nem fizetik többé, idejüket és energiájukat pedig más munkába kell beleölniük.

A piac szereplői arra törekednek, hogy versenytársak nélkül maradjanak a piacon, monopolhelyzetbe kerüljenek, azaz kiiktassák a versenyt. Ha ez megtörténne, akkor megtorpanna a gazdaság fejlődése.

Ha igaznak fogadjuk el ezt az állítást, ez egy tökéletes érv az állam léte ellen. Az állam az erőszak legális kezdeményezésének monopóliuma egy földrajzi terület felett. Az állam monopóliumot tart fenn a rendőrség, az úthálózat, a vasúthálózat, a pénzkibocsájtás, a rendfenntartás és a bíráskodás területein, méghozzá erőszakon alapuló monopóliumot, és bárki, aki valaha használta ezen szolgáltatásokat, aki megtapasztalta a vonat fél napos késéseit, az utakat amelyek helyett talán jobb volna a saras földet használni, a rendőrséget, aki börtönbe csukja a fiatalt aki merészelt elszívni egy növényt és védi a kizsákmányolókat és a parazitákat akikre a bíróság rá se mer nézni, aki tudja, hogy a pénz értéke az abba vetett hit, hogy az állam nem fogja holnap elárasztani vele a piacot hogy az egyetlen, amit vehessen élete megtakarításából egy csésze kávé és a tény, hogy adót fizethet vele, aki tudja, hogy rend csak ott van, ahol az uralkodók, nem pedig ott, ahol a polgárok akarják az érti, hogy egy monopólium káros és emberellenes.

A piacgazdaságban, igen, jöhetnek létre monopóliumok. Ha feltalálok egy módszert, amivel nem százezer, hanem ezer forintért vagyok képes számítógépeket árusítani és a titkot jól őrzöm, ha képes vagyok olyan olcsó, és olyan jó minőségű terméket előállítani, hogy az egész vásárlóközönség az én boltomba jön, igen, piaci monopóliumra tettem szert, de ennek alapja nem erőszak, hanem önkéntesség, így minden résztvevő fél nyereségesen távozik. Ha pedig az áram növekszik, vagy termékem minősége csökken, a “kiiktatott” versenytársak visszatérnek.

Az állam szerepéről a piacgazdaságban viták folynak. Abban mindenki egyetért, hogy az állam legfontosabb feladata a piacgazdaság kereteinek megteremtése.

Mindenki… Kivéve Murray Rothbard, Hans-Hermann Hoppe, Lew Rockwell, Lysander Spooner, Benjamin Tucker, David D. Friedman, Adam Kokesh, Samuel Edward Konkin III, Michael Huemer, Walter Block, Tom Woods, Stefan Molyneux, David Gordon, Robert Murphy, Albert Jay Nock, Jeffrey Tucker, Stephan Kinsella, Bryan Caplan, J. Neil Schulman… hogy csak a nevesebb szerzőket említsem, akiket érdemes olvasni.

11951781_1481002842223121_4891885257190510058_n
“Anarchizmus: Gyakorlatilag csak egy csapatnyi tanulatlan tinédzser.”

Hogy megértsd, miért fontos a verseny biztosítása, képzeld el, hogy csak egy mobilszolgáltató van az országban! Milyenek lennének az árak, illetve hogyan alakulna a szolgáltatások színvonala?

Mint ahogy mondtam, tökéletes érv az állam a gazdaság és az életfenntartás legfontosabb részein való monópóliumhelyzete ellen.

A piaci rendszer védelméhez tartozik a munkavállalók alapjogainak biztosítása, a munkaerőpiac törvényekkel történő szabályozása is, (munkaidő, minimálbér, munkakörülmények, a munkaképes kor alsó és felső határa).

Ezekről érdemes pár szót ejteni, ha már a tankönyv szükséges jelenségekként állítja be őket.

Munkaidő: Ha az ember szomszédja, a járókelők vagy a boltos nem szabályozhatja azt, hogy mennyi idődet szánod önként arra, hogy pénzt keress, és mennyi szabadidőt akarsz magadnak, és nem tarthatják be szabályaikat erőszakkal, akkor az állam sem. És ha azon embereknek nincs joguk megszabni az idődet, nem képesek ezen nem-létező jogukat átruházni az államnak, a törvényhozóknak és a rendőrségnek. Hogy meg kell-e védeni a munkást a kizsákmányoló főnököktől? A munkásnak mindig van választása valamelyik versenytársnál jelentkezni, továbbtanulni, hogy keresett képességekkel rendelkezzen, hogy ne legyen lecserélhető és így körülményalkotó helyzetre tegyen szert, alakítani sorsát úgy, hogy nem kezdeményez erőszakot mások személye vagy tulajdona ellen, és nem használja az államot sem, hogy az uralkodó osztály tegye azt az ő javára.

Minimálbér: Az előző bejegyzésben tárgyaltuk a minimálbér problémáját. A piacgazdaságban a versenytársak felüllicitálják egymást a munkások bérét illetően egészen addig a pontig, amit átlépve már veszteséges lenne foglalkoztatni őt. Amikor az állam megszab egy tetszőleges minimálbért, minden dolgozó, aki képtelen annyi értéket termelni az őt foglalkoztató cégnek, mint amennyi a minimálbér, elbocsátásra kerül, a helyükre pedig vagy automatizált gyártási mód, vagy képzettebb, tapasztaltabb munkás kerül. Ha emelik a minimálbért, míg minden más tényező változatlan marad, a munkanélküliség vagy stagnál, vagy növekszik.

Munkakörülmények: Ismét, nem az állam dolga eldönteni ezt a kérdést. Vannak emberek, akik a lehető legtöbbet akarják keresni, hogy kikerülhessenek a szegénységből és enni adhassanak gyermekeiknek így elvállalják az átlagon aluli munkakörülményeket, hogy munkáltatójuknak ne klímára, hanem dolgozói fizetésére kelljen költeni. Mások kizárólag úgy hajlandóak dolgozni, ha hűtött irodában tehetik azt kávégéppel és sütivel. Ennek eldöntése kizárólag a két üzletkötő ember joga.

Munkaképes kor határa: Amikor az ember a dolgozó, kormos arcú kisgyermekekre néz, akiknek a bányában kell dolgozniuk, arra gondol: szörnyű. Arra nem gondol, hogy az általa előterjesztett államista megoldás, megtiltani, hogy a gyermekek dolgozzanak, nem azt fogja eredményezni, hogy az étel, a lakhatás és a ruházat mágikusan megjelenik a gyermek otthonában, hanem azt, hogy mindazon kisfiú és kislány, aki kényszerült bányákban, földeken és gyárakban dolgozni, szörnyű éh- és fagyhalált hal. Az egyetlen oka annak, hogy a dolgozó gyermekek élnek, nem pedig holttestükről készültek a képek az, hogy lehetőségükben áll dolgozni. Mint minden államista megoldás ez is csodásan hangzik, míg a valóságban igazi emberi életeket követel.

Az állam másik feladata, hogy ellássa azokat a közszolgáltatásokat, amelyekre a piac nem képes.

Ilyen például a honvédelem, a közrend biztosítása, az államigazgatás, a közegészségügy, az oktatás, a kultúra támogatása, a katasztrófavédelem, a környezetvédelem szempontjainak érvényesítése.

letöltés
Az Állam nélkül hol lenne a közrend? Forrás

A bizonyítás terhe természetesen azon fél vállán nyugszik, aki megalapozatlan állításokkal hozakodik elő, de ne feledjük, hogy nem fércmunka érvekkel, hanem propagandával állunk szemben. Semmit nem próbál bizonyítani vagy alátámasztani, a diák számára nincs más, csak elfogadni a kinyilatkoztatást. Nem áll lehetőségükben megvizsgálni a magániskolák és az állami iskolák közötti különbséget hogy lássák, vannak intézmények, ahol nem a gyermekek leláncolása és engedelmességre tanítása a cél hanem a vásárló elégedettsége; nem mondják el nekik, hogy az olyan helyeken mint Detroit vagy Dél-Afrika, ahol az állami korrupció elpusztította a gazdaságot és bűnbandák vették át a területet, ott nem a rendőrség, hanem magáncégek védik az embereket. A diákok nem tudhatják, hogy a “honvédelem” nem más mind az állam védelme, ugyanazon intézményé, amely az elmúlt évszázadban 262 millió embert gyilkolt meg, míg akkor, amikor a háborúkat fizetett zsoldosok vívták profitért, a háborúkat a legnagyobb békére való törekvéssel vívták. A gyermeknek nem mutatnak statisztikákat arról, hányan halnak meg az állami kórházak várólistáin, hogy az amerikai kormány a legnagyobb környezetszennyező, vagy hogy a kultúra támogatása egy szépen hangzó kifejezés államközeli barátok pénzbeli támogatására.

És a tanárok és a tankönyvek végképp mély hallgatásba merülnek, amikor arról kellene beszámolniuk, pontosan mi is a különbség a termékek és szolgáltatások állami és magánszemélyek által való előállítása között. Amikor egy magánszemély kezd egy üzletbe, saját pénzét, idejét és energiáját fekteti be vállalkozásába azért, hogy létrehozzon valamit, amire – véleménye szerint – létezik valós piaci kereslet. Üzlete kizárólag akkor könyvelhet el sikert, ha önkéntes alapon sikeresen kielégítette embertársai kívánságait, és ők ezt saját munkájuk gyümölcsével hálálják meg. Értéket cserélnek értékért.

Ezzel szemben az államapparátus tagjai először börtönbüntetés fenyegetése mellett behajtják az általuk kivetett adót, majd az így összegyűjtött vagyonból gazdálkodnak. Ezek után minden ünnepélyes átadás, minden kormányproject azt a célt szolgálja, hogy elősegítse és fenntartsa az uralkodó osztály hatalmát, legyen az szavazatok vásárlása politikai ígéretekkel, vagy média-, cég vagy banktulajdonosok elősegítése számukra kedvező törvényekkel.

Míg az üzletember kínálja termékét, és reméli, hogy vevőt talál rá, az állam kényszerít szolgáltatásai használatára, legyen az iskola, mely megtagadásával a gyermeket elrabolják szülei mellől, vagy utak, rendőrség és katonaság, melyek üzemeltetése felett az állam monopóliumot tart fenn és erőszakot alkalmaz esetleges versenytársak ellen. Mivel bevételét nem önkéntes üzlettel, hanem kényszerrel szerzi, és mivel “vásárlói” kényszerültek kizárólag az ő szolgálatait használni, a verseny és az önkéntesség hiánya következtében az államnak nem érdeke minőségi javakat, szolgáltatásokat előállítani.

Előfordulhat, hogy egy-egy gazdasági tevékenység nem jövedelmező, így a vállalkozásoknak nem éri meg ezekkel foglalkozni, azonban a gazdaság többi ágazata számára a létük nélkülözhetetlen (pl. vasút, posta). Ilyen esetben az állam tulajdonosként sokszor még veszteségesen is tovább működteti ezeket.

Hogyan lehetséges az, hogy egy a gazdaság számára “nélkülözhetetlen” szolgáltatás veszteséges? Vajon egyszerre van és nincs rá kereslet? Vagy – a posta esetében – az állam az egyetlen, akinek szüksége van rá? És hogy a vasútra ne volna szükség? Ha a gyárak megfizethetőnek találják a vasútszolgáltatók által kiszabott díjakat, igénybe veszik azt, ha pedig nem, kedvezőbb módszert találnak a termékük elszállítására. Az, hogy nem jövedelmező, azt jelenti, hogy a szolgáltatás által használt szűkös erőforrásokat, a dolgozókat, a gépeket, satöbbi, helytelenül használják föl az adott vállalkozáson belül, és fel kell azokat szabadítani, hogy energiájukat keresett javak előállítására fordíthassák. Ha a nélkülözhetetlenségük igaz volna, a cégek jövedelmezőek lennének.

Fontos feladata az államnak a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklése is.

Emlékszünk Béla példájára, aki feltalálta a rák ellenszerét? Sokan úgy állítják be a társadalmi egyenlőtlenségeket, mintha – függetlenül a körülményektől – rossz és helytelen jelenség volna, és helyes volna küzdeni azért, hogy mindenki egyformán éljen. De nem mindenki nyújt egyforma értékű szolgáltatást a társadalom számára, nem mindenki áldozza fel idejét és energiáját egyformán arra, hogy értéket teremtsen. Az állam megoldása az egyenlőtlenségek mérséklésére az, hogy adót ró ki a társadalom termelő tagjaira, akiket börtönbe zár vagy kivégez. ha nem fizetnek, majd az így elkobzott vagyont elosztja azok között, akik nem termelnek, majd ezt a folyamatot egyenlőségnek nevezi.

És természetesen senki sem tagadja, vannak olyan emberek, akik önhibájukon kívül éheznek és fáznak, és nemes dolog segíteni őket. De abban a pillanatban, amikor a segítség nem önkéntes hanem kényszerített, amikor az egyik ember fegyvert tart a másik tarkójához, hogy segítse a harmadikat, az állami segítség többé nem morális és jótékony hanem káros és bűnös.

Ha pedig az ellenérv az volna, “az állam nélkül senki sem segítené a szegényeket, még azokat sem, akik megérdemlik,” senki ne feledje, hogy demokráciában élünk, és az állam azért “segít,” mert a többség azt helyesnek tartja.

A különféle segélyezési programokat,

…amelyek mélyszegénységbe taszítják a magyar cigányságot, amelyek pénzzel támogatják a munkanélküliséget és a gazdasági háttér nélküli gyermeknemzést, és a támogatás következtében természetesen ösztönzik és növelik azt,

a munkanélküliség kezelését,

…mely jelenséget az állam adókon, minimálbér-törvényeken és regulációkon keresztül növeli, mint ahogy azt az előző bejegyzésben részletesen láthattuk, illetve kezeli azt úgy, hogy állami szférában nyújt munkahelyet, melyre nincs piaci kereslet, így semmi értéket nem termel a társadalom számára, fizetik azt adóból, melyet termelő munkásoktól vesznek el, így hozva létre egy felesleges, vagyonpusztító csoportot a társadalmon belül,

a társadalombiztosítás (egészségbiztosítás, nyugdíj) felügyeletét összességében szociális hálónak nevezzük.

Azt gondolom elgépelték, és anti-szociális hálót akartak írni.

Sajnos a végére értünk a földrajz lecke számunkra releváns részéhez. Ha valamit, akkor azt mindenképp megtanultuk, hogy a tankönyv néhol nyíltan hazudik, és politikai kérdésekben szinte mindig létezik ellenvélemény. Talán még visszatérünk a földrajzhoz, és mindenképp szeretnénk megvizsgálni azt, a történelem-tankönyvek mit mondanak a gazdaságról és az államról, illetve szeretnénk kitenni az új etikatankönyvet a kritikus gondolkodás viharának, hogy lássuk, mi éli azt túl.

Ha a kedves olvasó esetleg ismer diákokat és félti őket az iskola egyoldalú propagandájától, ossza meg ezt az írást velük, hiszen elsősorban őket kell megmentenünk.

Ide kattintva hozzájárulhatsz az oldal fenntartásához.