Olvasási idő: 15 perc

Eddig még csak az első bekezdést olvastam el, de máris jót szórakoztam Petrin László “Morális értékrendek állnak szemben egymással” című írásán. Amikor kormánypárti újság beszél moralitásról, az egy olyan hatalmas ellentmondás, mint amikor a nemi erőszakkal elítélt bűnöző próbál kioktatni a protestáns erkölcsről, tehát véleményem szerint kiváló célpontot szolgáltat ez a koncepciójában is hibás írás.

„Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!” Március idusán gyermekkorunk Kossuth-nótájának refrénjét ma is átszellemült arccal énekli minden jó érzésű magyar. Nem más ez, mint a nemzet korszakokon átívelő szabadságvágyának szavakba öntése.

Nem vagyok benne biztos. A magyar fiatalok a legújabb popzenét szeretik inkább bömböltetni a telefonjukról hétvégenként, a nemzeti érzelmű hazafiak pedig Kárpátiát meg Ismerős Arcokat dalolnak. De mindezt félretéve, a szabadság ma már sehol nem divatos fogalom.

Definiáljuk először a szabadságot, mivel van egy olyan érzésem, a szerző, mint minden szofista, ezt a dolgát elhanyagolja. A filozófiában különbséget teszünk a negatív és a pozitív szabadság között. A negatív szabadság az, amikor nem állok mások által előidézett kényszer, akadály, erőszak hatása alatt, míg a pozitív szabadság az, amikor rendelkezem minden eszközzel célom megvalósításához.

Mindannyian erénynek vagy értéknek tartjuk a szabadságot, viszont közelebbi vizsgálat alapján, erkölcsfilozófiai szempontból a pozitív szabadság fogalma ellentmondásossá válik. Bármilyen erkölcsi előírásnak meg kell felelnie annak a kritériumnak, hogy egyetemesen alkalmazható legyen minden emberi lényre, vagy másképp fogalmazva, minden ember képes legyen egyszerre betartani azt, hiszen az erkölcs maga egy olyan szabályrendszer, amely meghatározza azt a viselkedést, amelyet minden embernek követnie kell.

A negatív szabadság egy ilyen fogalom, hiszen ha egész egyszerűen elképzelünk két embert egymás mellett, mindkettő képes egyszerre nem kényszeríteni, akadályozni vagy erőszakot kezdeményezni a másik ellen.

A pozitív szabadság viszont nem ilyen, hiszen ahhoz, hogy az ember pozitív értelemben szabad legyen, tehát rendelkezzen a céljai megvalósításához szükséges eszközökkel, szüksége van olyan javakra, melyeket mások állítanak elő. Gyakran hallani marxistáktól, hogy addig nem szabadok, amíg dolgozniuk kell, így hát a kapitalizmus elnyomja őket, igazi szabadság pedig csak akkor létezne, ha ők birtokolnák a vágyaik előállításához szükséges termelési javakat, amely érv tökéletesen összefoglalja a pozitív szabadság fogalmát.

dhYRuTa

Ahhoz, hogy ez a szabadság igaz legyen, egyetemesen alkalmazhatónak kell lennie. Viszont ezen előírás betartásához elkerülhetetlenül erőszakot kell alkalmazni azok ellen, akik rendelkeznek mások céljainak megvalósításához szükséges eszközökkel, annak javára, akinek a pozitív szabadságát biztosítani szeretnénk, ez pedig eltörli a másik egyén lehetőségét arra, hogy saját pozitív vagy negatív szabadságát élvezhesse.

Így megállapíthatjuk, hogy a pozitív szabadság nem lehet egy helyes erkölcsi előírás, és az egyetlen értelmezhető szabadságfogalom a mások tulajdonjogának – melybe saját személyét is beleértjük – tiszteletben tartása.

Magyarországon, ahol jellemző az államot használni egyesek életszínvonalának javítására, ez egy rég elfeledett fogalom.

Azonban ez a magyarok által tisztelt szabadság nem azonos az Egyesült Államok által preferált szabadság speciális esetével,
Természetesen a szerző itt téved. Az Egyesült Államok által (egykor) preferált szabadság nem a szabadság speciális esete, hanem a tulajdonjogok tiszteletben tartása, amely a szabadság egyetlen értelmezése.
és még csak nem is az a szabadság, amely a balliberálisok által misztifikált módon kötődik a szabad vállalkozáshoz és a piacgazdasághoz.
Itt a szerző igazán megerőltethette magát, hiszen hibát hibára halmoz. Egyrészt a gazdasági szabadság fogalmát próbálja összemosni azzal a baloldallal, amely legszélén a kommunizmus áll, másrészt pedig attól, hogy azt a szót használja, hogy “misztifikált,” nem lesz hirtelen igaza, vagy nem állítja fel sikeresen azt az érvet, hogy a szabadság nem kötődik a szabad vállalkozáshoz és a piacgazdasághoz.
A szabad vállalkozás és piacgazdaság nem “balliberális,” hanem civilizált fogalom, hiszen nem jelent mást, mint a magántulajdon tiszteletét, a jogot arra, hogy az emberek szabadon cseréljék értékeiket. Aki ezt támogatja nem a balliberális politikát, hanem az agressziómentes, kényszermentes, erőszakmentes társadalmat támogatja.
Közelítsük meg a tulajdonjogok tiszteletének igazolását egy másik filozófus, Hans-Hermann Hoppe érvein át. Hoppe arra mutat rá, hogy az érvelés vagy vita folyamata megköveteli, hogy az érvelő elfogadjon bizonyos alapelveket, melyek ellen érvelni performatív ellentmondás. A performatív ellentmondás azt jelenti, hogy a szavaim ellentmondanak azokkal az előfeltevésekkel, melyek lehetővé teszik a szavak kimondását, mint például “halott vagyok.”
Az egyik ilyen alapelv az egyén joga ahhoz, hogy fizikai teste felett kizárólagos fennhatóságot gyakoroljon. Ezellen való érvelés előfeltételezi a norma érvényességét. A másik alapelv az egyéb, kívülálló tárgyak és eszközök birtoklásának joga, hiszen az életben maradás megköveteli a szűkös javak magántulajdonlását és felhasználását az organizmus részéről biológiai léte fenntartásához, tehát ahhoz, hogy életben maradjon, gyakorolnia kell és kellett tulajdonjogait bizonyos szűkös javak felett, melyek elősegítették és fenntartották életfunkcióit.

Hoppe a következőképp foglalja össze ezt az ún. argumentációs etikát:

„Tehát kijelenthető, hogy amikor egy személy azt állítja, hogy bizonyos állítások igazolhatóak, legalább hallgatólagosan igazoltnak fogadja el a következő normát: „senkinek nincs joga hívatlanul támadást kezdeményezni egy másik személy teste ellen, így határozva vagy korlátolva bárki teste feletti irányítást.” Ezen szabály benne foglaltatik az érvekkel való igazolás fogalmában. Igazolni azt jelenti, igazolni kényszerre való támaszkodás nélkül. Tulajdonképp, ha valaki e szabály ellentettét fogalmazná meg, könnyű volna látni, hogy ezt a szabályt lehetetlen megvédeni argumentáción keresztül. Ezt tenni előfeltételezné a szabály pontos ellentétét (tehát az előbb említett nonagresszió princípiumát).”

Hans-Hermann Hoppe: The Economics and Ethics of Private Property, 308. o.

Visszatérve a szóban forgó cikkhez, amikor az író azt írja, “nem is az a szabadság, amely kötődik a szabad vállalkozáshoz és a piacgazdasághoz,” nyilvánvalóvá teszi, hogy ötlete sincsen, miről beszél – és még csak a legelső bekezdésnél járunk. A szabad vállalkozás és a piacgazdaság nem több, mint az ember joga ahhoz, hogy tulajdonjogot gyakoroljon saját teste felett, és testének munkáján vagy önkéntes cserén keresztül létrehozott javak felett. Ha a szerző ezt a szabadságot megtagadja, egész egyszerűen a magántulajdon elleni erőszakot próbálja mívelt szavakkal igazolni.

Napjaink hazai balliberális politikusainak feltett szándéka a magyar szabadságeszmének a közgondolkodásból való kiiktatása, helyette valamiféle torz, szabadságnak hazudott szabadosságképzetnek az elfogadtatása.

 

A szerző a balliberális politikusok álláspontját az előző mondatban a szabad vállalkozásként és a piacgazdaságként határozta meg, mely nem más, mint az erőszakmentes társadalom, ahol tiltott a termelők szisztematikus, legális kizsákmányolása. Ez annak a moralitásnak az egyetemes változata, amit minden egészséges ember hétköznapi életében elfogad és használ. Mindenki egyetért, hogy a rablás és a kényszer, az erőszak kezdeményezése helytelen. Mégis, ez az ember ezt az álláspontot “szabadságnak hazudott szabadosságképzetnek” nevezi.

Egy percig se felejtsük el, hogy az egyetlen célja ennek a propagandistának, hogy igazságosnak, hasznosnak és helyesnek tűntesse fel az erőszakot és a rablást, és ez az oka annak, hogy ilyen beteg módon játszik a szavakkal.

Egyrészt szisztematikusan igyekeznek lerombolni a törvényes polgári-nemzeti kormányzat és intézményeinek tekintélyét.

Mint ahogy semmi kivetnivaló nem volt abban, ahogy az abolicionisták próbálták lerombolni a rabszolgaság törvényes intézményét, úgy sehol máshol sem bűn lerombolni azokat a társadalmi szervezeteket, amelyek a törvényhozás erejével képesek kényszeríteni és kizsákmányolni a lakosságot.

Screenshot 2016-03-14 19.00.49.png

Ehhez az igyekezethez vezetőiknek és az általuk felbérelt szakszervezeteknek csúfolt politikai kluboknak olyan közösségellenes magatartása társul, amely valójában nem más, mint emberi minőségük tagadása.

Azon gondolkodom, vajon hogyan képes a szabad vállalkozás és a piacgazdaság gondolata a szerző fejében ugyan ahhoz a fogalomhoz társulni, mint a szakszervezetek, akik az államot használják fel a vállalkozók és cégek ellen? Pontosabban azon, hogy direkt csinálja, vagy tényleg ennyire idióta?

A vitatott kormányzati intézkedések közbeszédben történő tematizálásával folyamatosan olyan közhangulatot gerjesztenek, mintha ezek a kérdések polgárháborús téttel bírnának.

Ez egy közönséges és számtalanszor használt trükk a politikai retorikában. A hatalom nem képes érveket és racionalitást használni arra, hogy alátámassza intézkedéseit, hiszen minden törvénykezése mögött az ártatlanok elleni erőszak, és minden befektetése mögött legális rablás áll. Így érvek helyett úgy állítják be az áldozataik, tehát a nép által megfogalmazott kritikát, mintha az kizárólag a politikai ellenségük propagandája lenne, így könnyűszerrel lesöpörhetnek az asztalról minden ellenvéleményt, megvonhatják a vállukat, és mondhatják azt, hogy ez csak a “közhangulat gerjesztése,” míg a népnek semmi problémája.

Jó példa erre az a görcsös igyekezet, amellyel a „csak azért is sztrájkolunk, ha a fene fenét eszik is” hangulatban a szakszervezetek a pedagógussztrájk előkészítésén robotolnak, miközben az érdekegyeztetés lehetősége a köznevelési kerekasztal ülésein folyamatosan biztosított.

Nevetséges, ahogy a szerencsétlen szerző egyre több önellentmondásba keveredik. Először a balliberalizmussal próbálta összeegyeztetni a piacgazdaságot, most pedig a gazdaság egy olyan szektoráról beszél, amely egyrészt teljes mértékben államosított, másrészt a legkisebb hajlamot sem mutatja, hogy magánkézbe kerüljön, tehát hogy ne erőszakon, hanem önkéntes kereskedelmen keresztül pénzeljék. Hogy hogyan képes a szerző a saját fejében összeilleszteni ezeket a fogalmakat, azt el nem tudom képzelni, de az biztos, hogy nem a legokosabb emberről beszélünk.

Az előzőekben megírtam a tanárok állam ellen vívott harcának valós természetét, tehát nem ismételném magam.

Ez a felforgató jellegű, agresszív folyamat (amelyet ők cinikusan progresszivitásnak neveznek) nem más, mint szándékos gyűlöletkeltés a társadalom rétegei, csoportjai között, amelybe eléggé el nem ítélhető módon még a diákokat is belerángatták.

Persze. Nem az a szándékos gyűlöletkeltés, hogy a magyar polgár jövedelmének 70%-át elrabolják, és azt elosztják a család és az ismerősök között, hogy a parazita állam egyre növekszik és terjeszkedik, amíg a munkanélküliség, a szegénység, a tömegek menekülése az országból megállíthatatlan, satöbbi és satöbbi. Nem. Az a szándékos gyűlöletkeltés, amikor a népnek végre elege van az élősködő bűnözőkből, és elkezdenek felébredni.

tumblr_n9wju3RGYi1tybsm0o1_400
A kormány erőszak

Jaj, és a diákok! A szegény diákok! Hol van ez az ember, amikor a gyermekek az állami iskolában való agymosása ellen kellene felszólalni? Nehogymár ez a szemét élősködő kezdjen el a gyermekekről beszélni, amikor éppen az a rendszer fosztja meg a gyermekeket fiatalságuktól és jövőjüktől, az a rendszer kényszeríti őket tizenhétezer óra kényszermunkára az iskolákban, amit védelmez.

Persze akkor, amikor valaki elkezdi a gyermekek igényeit is figyelembe venni, hirtelen meg kell őket védeni mindenkitől, aki csak beszél róluk.

Másrészt az avatatlan tömegekkel, felnőttel és fiatalkorúval egyaránt, el akarják hitetni, hogy nekik alapvető emberi joguk egyéni szabadságuk abszolút jellegű kiélése.

Ennek a mondatnak az egyetlen jelentése az, hogy az egyénnek nincs joga szabadnak lenni, nincs joga rendelkezni saját testével és tulajdonával. Nincs mit hozzátennem ennek a beteg, vérszomjas vadállatnak az állításaihoz azon kívül, hogy nem vagyok hajlandó a fegyver csövével vitatkozni.

Ez a fajta hamis szabadságfelfogás észrevétlenül felszabadítja a tömegeket, a felnőttekkel együtt a diákokat is, a szabályok, a tradicionális kötelékek alól. Ez a folyamat lassan egoizmushoz, majd az erények megszűnéséhez vezet.

Mert az erőszakot védelmezni, az kurva nagy erény. A történelem legnagyobb bűnözőrétegét és gyilkosait védelmezni, az aztán az erény végső megtestesülése!

Töröljük csak el azt a hamis szabadságfelfogást, hogy az embereknek joguk van arra, hogy szabad életet éljenek, anélkül, hogy mások erőszakkal kényszerítenék őket és rabolnák meg munkájuk gyümölcsétől, és legyen a gyilkosság és tolvajlás a jó! Legyen dicső a vérontás az uralkodó zászlaja alatt! Vezessük be az igazi szabadságot, szabadságot a hatalomnak a rabszolgásításra és kényszermunkára, és térjünk vissza a gulágok gyönyörű napjaiba, amikor a szabályokat még tisztelték a féreg alattvalók! Dicsértessék az állam és a hatalom!

Police-Brutality

Lassan létrejön – és jelei már látszanak – egyfajta romlott szabadság, amelynek érzete ördögien azt sugallja, hogy mindent tegyünk meg, ami jólesik.

E szabadság jelei tökéletesen látszanak a szerző pszichopata, beteg írásában. Tisztán hallatszik az ördögi suttogás, amely azt az eszmét visszhangozza, hogy az állam szabadsága minden, ami neki jólesik – gyilkolni, kezeket és lábakat törni, életfogytig bebörtönözni mindazt, aki nem úgy él, mint ahogy őrült diktátorok a parlamentben kívánják. Tisztán látszik ez a romlott szabadság uralkodóink szemében, akik nevetve pusztítják el életek ezreit, mert másfajta kábítószert használnak, mint a nemzeti pálinka vagy bor.

Ez a szabadság nem ismer semmiféle tekintélyt, leráz magáról minden szabályt, ez a szabadság ellensége a valódi szabadságnak. Ez a romlott szabadság békétlenséget szít.

Igaz, végtelenül igaz. A szabadság, amelyről a szerző beszél, a hatalom szabadsága mészárolni és rabolni, ősi ellensége a valódi szabadságnak, a tulajdon tiszteletének.

Ezért óriási felelősség terheli a pedagógus-szakszervezetek vezetőiként fellépő álruhás balliberális bérenceket. Ha a köznevelésben teret nyernének ezek a torz balliberális eszmék, akkor végső soron a manipulált tömegek morális elkorcsosulása következne be, akikkel egyszer csak maguk a balliberálisok kerülnének szembe.

Helyes meglátás, mégis, rossz szóhasználat. A moralitás nem korcsosul, amikor a piacgazdaság, a tulajdon szentsége felé lépked, hanem tisztul, fejlődik, abból az állapotból, amikor helyes volt kivégezni a királlyal ellenkezőt és a hitszegőt abba, ahol senki nem uralhatja embertársát. Persze a szerző szemszögéből elkorcsosulás a kínzópadok és keresztek korából a kereskedés és béke korába térni, hiszen a szerző maga él a hatalom által ontott véren és falja a húsát azoknak, akik termelnek.

A szerző ott is téved, amikor azt gondolja a “balliberálisokkal” fog szembe kerülni az új erkölcs embere. Az új erkölcs ellensége az uralkodó, a féreg aki korbáccsal és lánccal tesz szert vagyonára.

És a legszebb az egészben, hogy ez a gusztustalan, gyűlöletes írás a szerző tollából elég bizonyíték arra, hogy az állam mindent megtesz, hogy zsákmánya ne lázadjon fel, mert az állam retteg.

 

Ide kattintva hozzájárulhatsz az oldal fenntartásához.