Olvasási idő: 12 perc

Magyarországon – legyen az bármennyire kísértve a szocializmus szellemével – még mindig van némi remény a szabadságra és a gazdasági fejlődésre. Viszont ha azt kívánjuk, hogy a mi oldalunk győzedelmeskedjen a szocializmus és a kapitalizmus közötti ideológiai háborúban, számos feladatunk akad; el kell érnünk a fiatalságot, egyaránt azokat, akik nem látnak több reményt a magyarországi jövőjükben, és azokat, akik itthon kívánnak maradni, és tenni kívánnak az ország érdekében. De épp olyan fontos megszólítani azokat az embereket, akik politikai véleményeiket téves gazdasági megfontolásokra alapozzák és nem találkoztak még az osztrák közgazdaságtani iskola érveivel. Ezek azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy létezett valaha Magyarországon szabadpiaci kapitalizmus, akik abban a hitben élnek, hogy a “vadkapitalizmus” és hasonló jelzők használatával érvet hoztak létre és sikeresen megcáfolták az osztrák iskola elmúlt száz évének legkiemelkedőbb közgazdaságtani irodalmát – és akik hiszik, hogy az állami intervenció helyes és szükséges kelléke a gazdasági növekedésnek.

Ők azok, akiket kiválóan jellemeznek Murray Rothbard szavai, miszerint: “Nem bűn a közgazdaságtani tudatlanság, végtére is ez egy specializált tudományág, és sokan komornak tartják. De felelőtlenség lármásan terjeszteni közgazdaságtani témára vonatkozó véleményeket e tudatlanság állapotában.”

Azért van a mém, hogy terjeszd.
Azért van a mém, hogy terjeszd.

Egy furcsa ellentmondásra bukkanunk akkor, amikor a magyar közbeszédre figyelünk. Egyrészt azt látjuk, hogy az emberek látszólag kiváltképp a szívükön viselik az ország bizonyos intézményeinek sorsát, és hangot adnak elégedetlenségüknek az egészségügy, vagy esetleg az oktatási rendszer minősíthetetlen színvonalával kapcsolatban. Másrészt viszont – és itt az ellentmondás – azt is látjuk, hogy ugyanezek az emberek teljesen helyesnek tartják a szocializmus politikáját, és a világért sem gondolnának arra, hogy az oktatási rendszerből vagy az egészségügyből a lehető leggyorsabban ki kellene vonulnia az államnak. Tehát egyrészt hirdetik, hogy őket mennyire mélyen érinti az ország létfontosságú intézményeinek romlása, mindeközben támogatják azt a politikát, amely a történelem során mindenhol és minden esetben csak pusztítást okozott.

Stefan Molyneux példájával élve, tegyük fel, hogy az állításom szerint én nagyon nagyon szeretnék neked segíteni, hogy eljuss a célállomásodra. A leginkább érthető módon elmagyarázom, hogy mikor merre kell kanyarodnod, hogy oda érj, ahova szeretnél. Te pedig megfogadod a tanácsaimat, és úgy követed őket, ahogyan mondtam, viszont a valóságban teljesen ellentétes irányba küldtelek el, és sokkal sokkal távolabb kerültél a célodtól, mint mielőtt az útvonalamat kezdted el követni.

Pontosan ilyen a tanácsuk azoknak az embereknek, akik szerint az egészségügy vagy az oktatási rendszer problémáinak megoldása egész egyszerűen abból áll, hogy az államnak többet kell költeniük azokra az intézményekre.

Ennek a látszólagos ellentmondásnak két megoldása van. Az egyik az, hogy az így érvelő emberek valóban szeretnének tenni az ország felemelkedése érdekében, viszont mivel nincsenek megfelelő közgazdasági ismereteik, az állami kánont fogadják el igaznak, és nem kérdőjelezik meg a szocializmus felsőbbrendűségét. Bár ez tulajdonképpen nem magyaráz meg semmit, hiszen ha az ember valóban annyira a szívén viseli egy adott probléma megoldását, akkor annak kellene lennie a legelső lépésnek, hogy egyáltalán utánanézzen, mi is a probléma megoldása – viszont tény és való, hogy előttem és egy pár másik blogger előtt gyakorlatilag senki nem foglalkozott azzal, hogy feltárja az osztrák közgazdaságtani iskola szabadpiaci érveit magyar nyelven, magyar közönség számára. Az ellentmondás másik magyarázata az, hogy ezeket az embereket a legkisebb mértékben sem érdekli, hogy mi lesz az ország sorsa, csupán valamilyen módon profitálnak abból, ha felhúzzák a gondoskodó ember álarcát – erényesnek tettetik magukat, nem azért, mert valóban azok, hanem hogy mások jó embernek gondolják őket.

Az előbbi csoportot a kíváncsiság fogja jellemezni, amikor új érvekkel találkozik. Szeretne többet hallani, szeretné kijavítani hibáit, mivel a célja valóban az a fejlődés, amit állít. Az utóbbi csoport erőszakkal és sértések végtelen sortüzével fog támadni anélkül, hogy megcáfolna egyetlen érvet is. Ha pedig valóban el akarjuk érni a szabad társadalmat, és valóban egy olyan jövőt szeretnénk építeni önmagunknak és gyermekeinknek, amelyben lehetséges a boldogság, a boldogulás, és senkinek nem kell napról napra élnie, akkor e két csoportot mindenképp el kell választanunk, az előbbit a legértékesebb szövetségesnek kell tekintenünk, az utóbbit pedig ki kell zárnunk a közösségi élet minden teréről.

E stratégiai megfontolások után lássuk tehát, miért is teljesen elhibázott megoldás egyszerűen “több pénzt ölni az egészségügybe,” és miért kizárólag a decentralizált, szabadpiaci megoldás lehet működőképes.

Azt talán senkinek sem kell részletezni, hogy milyen helyzetben van napjainkban az államilag fenntartott egészségügy. Elég csak elsétálni a legközelebbi állami kórházba, hogy az ember láthassa a harmadik világbeli körülményeket, a mocskot, a generációk óta le nem cserélt felszereléseket, a hiányt mind a beruházások és technológiai innováció tekintetében, mind pedig a munkaerő tekintetében, az orvosok és ápolók számos esetben siralmas teljesítményét, a végtelen várólistákat és a megannyi egyéb problémát, amelyek a gyógyítás intézményét egy olyan épületté alakították, ahová az ember csak halni jár.

Az oldal indulásakor már érintettük ezt a témát, de közel sem kimerítő mélységekben.

A probléma forrása tehát a szocialista és kapitalista intézmények közötti különbség: az “üzleti modell” különbsége egy vállalat és egy bűnszervezet között. A kapitalizmusban az ember kényszer nélkül tér be a boltba és fizet önkéntesen döntést hozva arról, amit választ. A szocialista rendszerben az embernek nincs lehetősége a választásra, muszáj egy központilag kijelölt intézménynek fizetnie, függetlenül attól, hogy fogyaszt-e, vagy sem, hogy azt a kiválasztott intézményt érdemesnek tartja-e a pénzére, vagy sem.

Így természetesen eltűnik minden olyan piaci korrekciós mechanizmus, amely védi a vásárlókat és biztosítja a számukra elérhető minőségi javakat és szolgáltatásokat. Eltűnik a verseny, mivel nem az egészségügy szolgáltatók versenyeznek a vásárló kegyeiért, és mivel a piaci verseny az, ami lenn tartja az árakat és a magasba emeli a minőséget, az egészségügy színvonala szükségszerűen csökken.

Menjünk át ezen ismét, hogy biztosan érthető legyen. A természetes rend gazdaságában effektíve az hoz létre kórházat, aki akar. Aztán pedig az így létrehozott intézményeknek valahogyan be kell bizonyítaniuk, hogy az ő szolgáltatásuk a legjobb, hogy fizessenek nekik a vásárlók – a betegek. Ez a verseny csökkenti az árakat, mivel a szolgáltatók minduntalan egymás alá licitálnak, amíg tovább egyikük sem mehet, ha profitot szeretnének befektetéseik után. A verseny ezen funkciója azt is biztosítja, hogy a társadalom szűkös erőforrásai azokhoz vándoroljanak, akik a legjobban képesek azokat felhasználni, hiszen lehetővé teszi az ilyen, kiváltképp tehetséges vállalkozóknak, hogy  kiváló szolgáltatásukkal belépjenek a versenybe, alul-licitálják a többi szolgáltatót és magukhoz csábítsák a vásárlókat.

A magyar gazdaság egészségügyi szektorában ezek a piaci erők egyáltalán nem érvényesülnek, tehát bármennyi pénzt is pumpálna bele az állam, nincsen ösztönző a fejlődésre. A kórházak, a gyógyszertárak, az orvosi iskolák, és minden gyógyítást végző foglalkozás és intézmény engedélyköteles, amely megnehezíti, vagy egyenesen ellehetetleníti a versenybe való belépést számos piaci szereplő számára. Ez ugyanígy igaz a gyógyszergyártársa és az egészségügyi technológia előállítására. Bárki számára, aki a gyógyítás folyamatában részt akar venni, meg kell felelnie az állam végtelen követelményeinek – ésszerűek, vagy sem. Így a kormány ellehetetleníti a versenyt és a kínálat mesterséges alacsonyan tartásával felemeli a gyógyszerek és a gyógyítás árát.

Természetesen ilyenkor az államisták felkiáltanak mondván, hogy mi, szabadságpárti kapitalisták és libertariánusok azt szeretnénk, hogy bárki bármilyen szert adhasson be a beteg öregasszonyok ánuszába. Az államisták természetesen nem olvasnak olyan irodalmat, ami nem az ő hitrendszerüket erősíti meg, így nem tudhatják, hogy Frédéric Bastiat már 200 évvel ezelőtt válaszolt nekik, mondván “minden esetben, amikor tiltakozunk, hogy a kormány végezzen el valamit, a szocialisták levonják a következtetést, hogy mi egyáltalán nem akarjuk az adott dolog elvégzését látni.” Piaci vállalkozások és szervezetek épp úgy el tudják végezni azt a feladatot, amit a kormány próbál az engedélyezéssel: reputációs és értékelő szervezetek jönnének létre, akik helyt állnak az adott egészségügyi szolgáltatás vagy termék minősége és megbízhatósága mellett, az értékelő szervezetek szavahihetőségét pedig a szabadpiaci verseny biztosítja.

De a verseny attól még nem áll helyre, ha az emberek szabadon gyárthatnak gyógyszereket, eszközöket és építhetnek rendelőt vagy kórházat. A verseny célja az, hogy a szolgáltatók közül valaki elnyerje a vásárlók pénzét. Viszont addig, amíg adó formájában kényszerítik a magyar embereket arra, hogy egy, központilag kiválasztott szolgáltatónak fizessenek ahelyett, hogy önként választhatnának, addig ez a verseny nem létezik. Ha az embernek muszáj pénzelnie az állami egészségügyet, ugyanazt a pénzt nem költheti el egy jobb minőségű, esetleg olcsóbb magánkórházban, és kevésbé lesz hajlandó a megadóztatott pénzén túl is költeni.

Hogy ezt egy példával illusztráljuk, abban az esetben, ha az embert kényszerítik, hogy fizessen tízezer forintot egy több napos, hideg, száraz, ízetlen ebédért, sok esetben inkább elfogyasztja azt, amit kapott, minthogy kiadjon ráadásul több ezer forintot egy jobb minőségű ebédért. Persze ez a szubjektív értékítélet kérdése: vannak, akik kifizetik az adójukat, és igénybe veszik a magánkórházakat, mert még így is jobb üzletnek tartják, mint az állami egészségügy harmadik világbeli szolgáltatásának használatát.

Felmerülhet az a kérdés, hogy ki fogja pénzelni az egyén orvosi költségeit. Erre a rövid válasz az, hogy aki csak szeretné. A szocializmusban a polgárok mindent megtesznek annak érdekében, hogy saját költségeiket másokkal fizettessék ki, azok beleegyezése nélkül. Az emberek, akik felelőtlen életviteli döntéseket hoznak, arra törekednek, hogy mások – többnyire azok, akik helyesen élték az életüket – pénzeljék számára hibás döntéseik következményeit. Így a szocializmusban elkerülhetetlen, hogy egyre növekedjen és növekedjen a személyes felelősségvállalás hiánya, mivel a rendszer megjutalmazza a felelőtleneket, és bünteti a felelősséggel élőket.

A társadalom tagjai dönthetnek úgy, hogy önkéntes adományok formájában segítik azokat, akiknek egészségügyi beavatkozásra van szüksége, viszont ez utóbbi csoport nem dönthet úgy, hogy erőszakkal kényszeríti a társadalom tagjait az “adományozásra.” A kapitalizmus ösztönzi a személyes felelősséget és az ember élete során összegyűjtött vagyonának tartalékolását – amely a civilizációk felemelkedésének alapköve.

Amíg a magyar egészségügy állami kézben van, addig nem történik más, mint hibás döntések pénzügyi finanszírozása, tehetségtelen vállalkozók pénzelése, értékteremtésre képtelen intézmények fenntartása, és a bebiztosítása annak harmadik világbeli minőség jövőjének, amelyet ma látunk a kórházakban. A kormánynak hagynia kell, hogy a jelenlegi kórházak csődbe menjenek, és el kell törölnie az annak fenntartására elkülönített adót, hogy az erőforrások felszabadulhassanak és termőtalajként szolgálhassanak egy új, működő, minőségi egészségügyi rendszer számára.

Minden más csak a szegények és elesettek elpusztítását szolgálja.

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

10 thoughts on “Az egészségügy utolsó mentsvára

  1. Ez a cikk a kapitalizmus védelméről és a megbukott, úgynevezett vagy annak hitt szocializmus döglött medvéjébe rugdalásáról szól. Hiányzik belőle a humánum, az emberi szolidaritás szikrája is.
    This is an article to protect kapitalism and to kick the dead so called or so believed socialism. Totally missing the humanism and human solidarity from the article

          1. Ugyan kérem, kedves uram azt gondolja, hogy egy ilyen mondattal:

            “Hiányzik belőle a humánum, az emberi szolidaritás szikrája is.”

            megcáfolt bármit is, ami elhangzott a fenti írásban?

            Egy érv cáfolata ott kezdődik, hogy egyáltalán objektíven prezentálja a kritikai elemzés alá vett érvet, majd pedig rámutat, hogy az érv előfeltevései miért hibásak, vagy az előfeltevésekből miért nem következik a konklúzió.

            Ezzel szemben cáfolat címszó alatt ön csupán kijelentett valamit. Egyrészt kísérletet sem tett a kijelentése bizonyítására, másrészt a kijelentésének semmi köze nincs a fenti cikkben tárgyalt témához. Ha még el is fogadnánk, hogy a kijelentése igaz, akkor sem volna több, mint ha azt mondaná, hogy “nem mosolygott, miközben az érvét előadta, így az érve hamis.”

            Persze a kijelentés sem igaz: ha valóban hiányozna a humánum és az emberi szolidaritás szikrája belőle, akkor a szocializmust és az állami egészségügyet éltetné, és a kapitalizmust támadná, hiszen akkor az írás célja nyilvánvalóan a működőképtelen, beteg és gyilkos egészségügyi rendszer fenntartása volna.

            Tehát bizony itt mégis csak bohóckodás megy.

          2. Ön ugyanabba a hibába esett mint a cikk írója: Azt tekinti szocializmusnak ami nem volt az, az ellenségein kívül más nem deklarálta annak.

            Visszatérve a cikkhez: A cikkíró azt feltételezi, hogy a kapitalizmusban a verseny megoldja a problémákat ami óriási tévedés. Ha a verseny megoldaná a kapitalizmus problémáit akkor nem lennének a világot megrengető válságok. Azt is sugallja a cikk, hogy a kapitalizmus célja az emberek, a társadalom szükségleteinek – jelen esetben az egészségügyi ellátás, mint szükséglet – kielégítése ami ne hogy tévedés, hanem egyenesen hazugság. A kapitalizmus egyetlen célja és mozgatórugója a maximális profit. Ehhez képest az egészségügyi ellátás a kapitalizmusban egy szükséges többletköltség a dolgozók, munkások munkaképességének fenntartása érdekében.
            Nem igaz az sem, hogy ma a magyar egészségügyben nem érvényesülnek piaci szempontok: Aki megengedheti magának az a piacról vesz igénybe magánorvosi, magánrendelői szolgáltatást. Ezt ugye nem kell részleteznem.
            A felelőtlen életvitelt folytatók (pl dohányosok) részéről az a törekvés, hogy a felelőtlenségük következményében felmerülő (egészségügyi) költségeiket másokkal fizettessék független attól, hogy kapitalizmus vagy szocializmus (vagy annak nevezett valami) van.
            Az egészségügyi járulékot “adománynak” tekinteni vaskos csúsztatás, sőt hazugság. Az eü járulék azért lett kötelező, mert értelemszerűen a fiatal életerős korosztályok nyilván sokkal kisebb mértékben vesznek részt eü szolgáltatásban míg az azt gyakrabban igénybe vevő idősebbek nincsenek abban a helyzetben, hogy megfizessék a teljes költséget, tehát a költségek így lettek időben széthúzva. Sajnálatos, hogy ezt magyarázni kell önnek.

            Az eü rendszerek mai problémái más okokra vezethetők vissza. Az okok egyrészt demográfiaiak ( a társadalom elöregedése), másrészt az eü költségek megugrása az egyre újabb, egyre drágább vizsgálati eszközök valamint az egyre specifikusabb és ezért drágább gyógyító eszközök és gyógyszerek egyre magasabb költségei.

          3. A világot megrengető válságokat egytől egyig a piacgazdaságba való beavatkozás, azaz a szocializmus politikája okozza, mint ahogy az részletesen ki lett fejtve itt:

            https://ellenpropaganda.com/a-valtozas-hullamai/

            vagy Lawrence W. Reed Nagy mítoszok a nagy gazdasági világválságról című könyvében:

            https://ellenpropaganda.com/lawrence-w-reed-nagy-mitoszok-a-nagy-gazdasagi-vilagvalsagrol/

            Aztán pedig azzal letudni az egész témát, hogy “a kapitalizmus egyetlen célja a profit” egyszerű intellektuális lustaság. Előszöris, ez nem a kapitalizmus, hanem az emberi természet jellemzője: mindenki ki szeretné elégíteni az igényeit, és mindenki szeretné birtokolni azokat a javakat, amelyekkel megteheti azt, méghozzá úgy, hogy kevesebb energiát kelljen ezen javak megszerzésébe ölnie, mint amennyit a vágyai kielégítése ér. Ez a profit, és minden egyes emberi cselekvés arra törekszik, hogy profitot hozzon létre.

            A kapitalizmusnak persze nincsen célja, mivel nem tudatos, cselekvő entitás.

            A kapitalizmus definíciója a tulajdonjogok tiszteletének intézményesített rendszere.

            Így tehát a profit a kapitalizmusban kizárólag úgy érhető el az emberek számára, ha tiszteletben tartja mások tulajdonjogait, azaz kizárólag kölcsönösen önkéntes értékcserén át. A kölcsönösen önkéntes értékcsere pedig kizárólag akkor jön létre, ha mind a két fél profitál belőle: két ember elcserél egy almát és egy körtét, mivel az egyik többre értékeli a másik körtéjét, mint a saját almáját, a másik pedig többre értékeli a másik almáját, mint saját körtéjét, így a cserével mindketten profitot érnek el.

            Ilyen értelemben – ami természetesen egyáltalán nem az az értelem, ahogyan ön gondolta – még igaznak is mondható az az állítás, hogy “A kapitalizmus egyetlen célja és mozgatórugója a maximális profit.” hiszen a kapitalizmus így egy olyan rendszer, ahol minden egyes emberi interakcióban minden résztvevő fél arra törekszik, hogy a legtöbb profitot érje el.

            Az egészségügyi ellátás pedig egy olyan jelenség, ami abból alakul ki, hogy az ember kizárólag önkéntes értékcserén keresztül tehet szert profitra, a másik ember pedig kizárólag akkor megy bele az értékcserébe, ha egészségügyi ellátás formájában profitál belőle.

            “Nem igaz az sem, hogy ma a magyar egészségügyben nem érvényesülnek piaci szempontok: Aki megengedheti magának az a piacról vesz igénybe magánorvosi, magánrendelői szolgáltatást. Ezt ugye nem kell részleteznem.”

            Ezt teljesen megcáfolta a fentebbi cikk, kijelenteni, hogy nem igaz a fenti érvek cáfolata nélkül nem érv.

            Abban igaza van, hogy a költségek másokkal való megfizetése egyetemes, függetlenül a rendszertől, viszont abban az esetben, ha ez a lehetőség adott, mint a jelenlegi rendszerben, akkor többen fognak felelőtlen életvitelt folytatni, mivel nem nekik kell elviselni a következményeiket. Az állam pénzeli a felelőtlen életvitelt folytatókat, amit pénzelnek, az pedig növekszik.

            Abban is egyetértünk, hogy az egészségügyi járulék nem adomány, hanem rablás, a rablás pedig helytelen. Számos módja volna, hogy az idősebb generáció megengedje magának a kórházi ellátást, kezdve attól, hogy fiatalkorukban spórolnak, át a helyesen kötött egészségbiztosításig (amely ismét, csak akkor működhet jól, ha a kormány hagyja érvényesülni rajtuk a piac mechanizmusait) egészen addig, hogy értéket nyújtanak közösségük számára, akik így szívesen segítik gyógyulását. A fegyveres rablás nem elfogadható megoldás.

            “Az eü rendszerek mai problémái más okokra vezethetők vissza. Az okok egyrészt demográfiaiak ( a társadalom elöregedése), másrészt az eü költségek megugrása az egyre újabb, egyre drágább vizsgálati eszközök valamint az egyre specifikusabb és ezért drágább gyógyító eszközök és gyógyszerek egyre magasabb költségei.”

            …amely közvetlen következménye annak, hogy a szocializmus politikája nem hagyja érvényesülni a kapitalizmust és a piaci versenyt, mint ahogy az ki lett fejtve a cikkben.

          4. Ne bohóckodjunk kérem mindenféle senki lawrencereedekkel. A kapitalizmus ciklikus válságait Kondratyev akadémikus már a múlt század 30-as éveiben kimutatta és tézise azóta többször is igazolást nyert. Aki csak egy picit is komolyabban foglalkozott közgazdaságtannal ismernie kell Kondratyev téziseit amiket soha senki sem tudott megcáfolni
            Ne bohóckodjunk kérem ostoba ” a kapitalizmusnak nincsen célja” dajkamesékkel. Ez olyan bárgyú állítás, hogy nem kívánok leereszkedni annyira, hogy erről szót váltsak. De ha önnek kétségei vannak a kapitalizmus egyetlen és kizárólagos célját – a maximális profit – illetően akkor kérdezzen meg egy kapitalistát. A munkásnak – mai álnevén munkavállalónak – az ügyletbe egyetlen beadható vagyona a munkaereje ami az új /többlet/ értéket előállítja tehát a munkás /munkavállaló/ soha nem kapja meg a befektetése /munkaereje illetve tudása/ teljes ellenértékét. Részéről ez nem igazán önkéntes értékcsere, mert ha nem megy bele akkor éhen hal illetve éhezik /lásd Magyarországon munkások százezrei nem kapnak még annyi munkabért sem ami a létminimumhoz elég lenne/ tehát nem kapják meg a részükről az árutermelésbe befektetett munkájuk ellenértékét. Minden más állítás bohóckodás illetve ordas hazugság.
            Ne bohóckodjon kérem a szavaim megmásításával: soha sehol sem állítottam, hogy a tb járulék rablás lenne! A rablás az volt amikor a csúti surmó maffiaqrmánya einstandolta az emberek 3000 milliárdját.
            Ne bohóckodjon kérem: hogy tudna a fiatalabb korosztály takarékoskodni idősebb korára amikor a napi megélhetésére sem elegendő fizetést kap /ld fent/?!
            Ne bohóckodjon kérem: Először is -ismétlem – soha nem is létezett szocializmus. Másodszor az ami létezett a maihoz képest teljes körű eü ellátást biztosított míg a mai kapitalista rendszer több hónapos, sőt több éves várakozási listákkal “működik”
            Azonkívül bohóckodás az ön részéről , hogy figyelmen kívül hagyja az új diagnosztikai és gyógymódok költségeinek óriási emelkedését.

          5. Egyrészt, egy kommunista “közgazdász” téziséről beszél, amit bizony megcáfoltak, lásd:

            http://archive.lewrockwell.com/rothbard/rothbard44.html

            Másrészt, egy nobel díjat kapott elméletet söpör le az asztalról, aminek a prediktív ereje újra és újra bebizonyosodott, és semmi érvet nem hozott fel ellene, azon kívül, hogy kisbetűvel írta egy könyv szerzője nevét. Komolytalan.

            “Ne bohóckodjunk kérem ostoba ” a kapitalizmusnak nincsen célja” dajkamesékkel. Ez olyan bárgyú állítás, hogy nem kívánok leereszkedni annyira, hogy erről szót váltsak.”

            Ez nem érv.

            “A munkásnak – mai álnevén munkavállalónak – az ügyletbe egyetlen beadható vagyona a munkaereje ami az új /többlet/ értéket előállítja tehát a munkás /munkavállaló/ soha nem kapja meg a befektetése /munkaereje illetve tudása/ teljes ellenértékét.”

            Ha szerződésszegés történt, és a munkavállalót kisemmizték, akkor lehet bírósághoz fordulni.

            “Részéről ez nem igazán önkéntes értékcsere, mert ha nem megy bele akkor éhen hal illetve éhezik /lásd Magyarországon munkások százezrei nem kapnak még annyi munkabért sem ami a létminimumhoz elég lenne/ tehát nem kapják meg a részükről az árutermelésbe befektetett munkájuk ellenértékét.”

            Egyrészt, attól, hogy az értékcsere ösztönzői igen sürgetőek és fontosak, attól az értékcsere még önkéntes marad, mivel senki ember nem kezdeményezett erőszakot a cserében résztvevő ellen. Másrészt, mindenkinek lehetőségében áll tovább képeznie magát, több értéket előállítania embertársai számára és nagyobb fizetést hazavinni.

            “Minden más állítás bohóckodás illetve ordas hazugság.”

            Ez sem érv.

            “A rablás az volt amikor a csúti surmó maffiaqrmánya einstandolta az emberek 3000 milliárdját.”

            Minél nagyobb az állam, annál inkább kihasználja azt az uralkodó kormány. Ha önnek baja van a csúti surmó rablásaival, talán el kéne gondolkodni, hogy a helyes megoldás mégis csak az államhatalom szerepkörének csökkentése, amennyire csak lehet, hogy a következő surmó ne tudjon miből rabolni.

            “Ne bohóckodjon kérem: hogy tudna a fiatalabb korosztály takarékoskodni idősebb korára amikor a napi megélhetésére sem elegendő fizetést kap /ld fent/?!”

            A mai fiatalabb korosztály azzal tölti el a legproduktívabb, legenergetikusabb éveit, hogy isznak és basznak. Bőven találhatnának időt, amivel új képességeket szereznek maguknak, jobban fizető munkát vállalnak, satöbbi. Egy angoltudással és egy minimális programozói ismerettel megdöbbentően egyszerűen tudnának háromezer forintos órabérrel dolgozni külföldi klienseknek. Továbbá persze jöhetnek ide, az Ellenpropagandára, és terjeszthetik az adócsökkentés és a gazdaság felszabadításának politikáját, hogy ne kelljen bevételük 70%-át az államnak adni, és hogy fejlődhessen a gazdaság, növekedhessenek a bérek, új munkahelyek jöhessenek létre a magánszektorban, satöbbi satöbbi satöbbi.

            Az ember fejlesztheti magát, és rájöhet, hogy amíg a kormány nem gátolja meg a szabadságában, addig lehetőségében van annyit keresni, amennyit csak akar.

            “Ne bohóckodjon kérem: Először is -ismétlem – soha nem is létezett szocializmus. Másodszor az ami létezett a maihoz képest teljes körű eü ellátást biztosított míg a mai kapitalista rendszer több hónapos, sőt több éves várakozási listákkal “működik””

            A szocializmus – és a kapitalizmus – nem bináris, nem létezik vagy nem létezik, hanem fokozatos. A mai magyar gazdaság szocialistább svájcnál vagy Hong Kongnál, de kapitalistább Venezuelánál.

            De látja, ezért kell befejeznünk ezt a beszélgetést: egyszerűen nem tud ellentétes ismereteket befogadni. Hogyan lehet egyáltalán olyan marhaságot mondani, hogy az állami egészségügy kapitalista? A kapitalista egészségügy – már amennyire engedik működni – a magánkórházak, amik csodák csodájára, kiválóan működnek – csak az átlag ember számára megfizethetetlenek, mivel az állam nem hagyja a versenyt érvényesülni, lásd a cikket. A gyógymódok emelkedésére ismét. Visszajutunk az elejére, mintha el sem olvasta volna azt a cikket, ami alá kommentál, amiben részletesen ki volt fejtve, hogy miért szocialista, nem pedig kapitalista a magyar egészségügyi rendszer, és miért pont emiatt szar.

Comments are closed.