Meglepően sok időt követel a kritikai bejegyzések megírásának legelső lépése: visszatartani a hányingeremet és a magyar “újságírás” pöcegödrébe ereszkedve végigolvasni az index.hu, a Magyar Idők, a Kettős Mérce és számos egyéb szennylap írásait, hogy elemzésre méltó bejegyzést találjak. Ezt a feladatot megkönnyítendő lett beépítve a fejléc alatti menübe a Kapcsolat menüpont (amelyet eddig “Ajánlj Propagandát” menüpontként találhattak meg, de meg kellett változtatni az oldal kinézetének újrakovácsolása során, mert nem fért ki) amelynek űrlapján keresztül az olvasók beküldhetik a maguk által talált, hazugságoktól és propagandától hemzsegő írásokat.

Így érkezett a mostani kritika tárgya is, amely az “anarcho-kapitalizmus” kritikája kommunisták tollából. Én személy szerint nem szeretem túlságosan ezt – vagy bármilyen másik – jelzőt használni azokra a gondolatokra, amelyeket én képviselek, és kizárólag csak a keresőmotorok kielégítésére szoktam hasznosítani őket. Jobb szeretem azt mondani, hogy az igazságot képviselem, mivel igaz állítás az, hogy az erőszak kezdeményezése immorális. Minden más csupán ebből a tényből következik. De természetesen, ha nagyon pontosak szeretnénk lenni, elfogadom az anarcho-kapitalista jelzőt, így a kritizált ‘Mi az anarcho-kapitalizmus és mi a baj vele?‘ esszé az általam megfogalmazott érvek egy részét támadja.

Mielőtt belekezdünk, vicces tényként megjegyezném, hogy a célpont esszé eredetileg egy sokkal de sokkal hosszabb írás volt egy olvashatatlanul összerakott blogon. Úgy néz ki, itt a szerzőnek sikerült desztillálnia a gondolatait, miután rájött, hogy – szemben a marxisták tévedésével – nem csupán az adja terméke értékét, hogy mennyi munkát szentelt annak megírásába. Lássuk tehát, sikerült-e igaz állításokat is megfogalmaznia.

Az anarchokapitalizmus a piaci anarchizmus fő irányzata, gyakran szinonímájának is tekintik. Az elnevezés az irányzat alapítójától, Murray Rothbardtól ered. Elutasít minden nem etikus taktikát céljai elérése érdekében, ellentétben pl. az agorizmussal. Nem abszolut individualista, a magántulajdon mellett önkéntességi alapon megenged közösségi tulajdont is, csak az állami tulajdont tagadja.

Sajnos ez egy teljes mértékben téves meghatározás. Téved például az utolsó mondatában, amelyben a magán-, közösségi és állami tulajdonról beszél, mivel közösségi és állami tulajdonkategóriák nem léteznek. Kizárólag magántulajdon létezik, mivel kizárólag az egyén képes a természetben fellelhető erőforrásokat elegyíteni saját munkájával, vagy az így megszerzett tulajdonát átruházni egy másik egyén vagy egyének számára szerződéses megegyezés útján. Átruházni pedig nem tudja közösségre vagy államra, mert közösség vagy állam nem létezik a valóságban. Ezek fogalmak, amelyeket arra használunk, hogy jobban megértsük a társadalmi világot magunk körül, de a fizikai világra nem – és a magántulajdon a fizikai, szűkös javak kapcsán merül fel – nem használhatjuk.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, vegyünk például egy olyan absztrakt fogalmat, mint az ötös szám. Tudjuk mi az, és megértjük, hogy ez 5, amikor elénk raknak öt darab ropit, de olyan entitás, hogy “Öt” nem létezik. Nem fogunk Öttel szembetalálkozni az erdei sétánk során, és nem fog elhívni partizni egy kellemes péntek estén.

Pontosan ilyen értelemben nem létezik sem közösség, sem állam. Sokaknak ez fejtörőt okoz, mivel összekeverik és egyazon kategória alá sorolják a fogalmakat, amely kizárólag az elméjükben létezik, és segítséget nyújt a valóság megértésében, illetve az entitásokat, a fizikai világban létező, megfogható, megnyalható, megtapasztalható dolgokat. De értjük, hogy nincs olyan létező entitás, hogy közösség vagy állam, csupán emberek vannak, akiket a viselkedésük illetve saját bevallásuk alapján ilyen csoportokba kategorizálunk. És mivel nem létezik olyan fizikai entitás, hogy közösség vagy állam, nyilvánvalóan cselekedni sem tud, ha pedig nem tud cselekedni, nem tud tulajdont birtokolni és nem tud szerződésbe lépni tulajdont birtoklókkal.

Így hát az anarcho-kapitalizmus nem “tagadja” az állami tulajdont, hanem az állami tulajdon egy érvénytelen fogalom. A közösségi tulajdon is egy érvénytelen fogalom, de a szerző valószínűleg arra gondolt, hogy az anarcho-kapitalizmus elvei alapján emberek szabadon tömörülhetnek csoportokba és dönthetnek arról, hogy mindenkinek ugyanannyi joga van az egyének tulajdonának használatához.

11903799_1080466151981053_1771179122822654300_n

Az egyetlen tulajdon, amit az anarcho-kapitalizmus “tagad” (bár az anarcho-kapitalizmus sem egy létező entitás így ő sem tud cselekedni, de ezt vegyük egy egyszerű szófordulatnak) az az illegitim módon – tehát agresszió útján – birtokba vett tulajdon. Mint ahogy fentebb említettük, a magántulajdon jogos birtokbavételének két módja a birtokos nélküli, a természetben fellelhető tárgyak az ember munkájával való elegyítése és az így létrehozott javak önkéntes cseréje. A tulajdonszerzés minden egyéb módja – a rablás, a csalás – az erőszak kezdeményezése, amely immorális, lehetetlen érvekkel igazolni és lehetetlen egyetemesíteni, így nem lehet érvényes feltevés. Az “állami tulajdon” pedig kivétel nélkül az erőszak kezdeményezésén át került el jogos tulajdonosától, így az a propozíció, hogy “az állam jogosan birtokol tulajdont” egyszerűen nem érvényes.

Továbbá a meghatározás nem helyes, mivel teljesen oda nem illő tényeket hoz fel, mint “elutasít minden nem etikus taktikát céljai elérése érdekében, ellentétben pl. az agorizmussal.” Ennek semmi köze az anarcho-kapitalizmus meghatározásához, pont úgy, mint ahogy a matematika meghatározásához sincsen semmi köze annak, hogy a matematikusok ceruzával vagy golyóstollal írják le a képleteket.

Az agorizmus egyébként – csak hogy igazán alaposak legyünk – nem használ “nem etikus” taktikákat. Az agorizmus egy módszer az anarcho-kapitalista eszmék megvalósításához, amely során az agorista a feketepiacon való kereskedéssel törekszik arra, hogy egy úgynevezett “ellengazdaságot” hozzon létre, annak érdekében, hogy megfossza az államot annak bevételétől. Etikátlannak nevezni azt, hogy valaki a feketepiacon kereskedik – feltéve, hogy nem lopott árukkal teszi azt – épp annyira irracionális, mint gonosznak nevezni valakit, aki nem engedelmeskedik egy olyan parancsnak, hogy “ha nem állsz fél lábon egy órán át, meggyilkollak.” Törvénytelen? Igen. De a törvény nem több, mint egy felfegyverzett vélemény, Stefan Molyneux szavaival élve, és semmi köze az etikához.

Végül pedig valamit meghatározni nem egyenlő azzal, hogy szinonimát keresünk rá, esetünkben a piaci anarchizmust. A meghatározás egy nehéz és összetett filozófiai feladat, így hát érthető, hogy kommunista barátainknak a közelébe sem sikerült érniük, de az mindenképp tiszteletre méltó próbálkozás, hogy megpróbálták azt.

Tehát végezzük el a feladatot a szerző helyett, és határozzuk meg az anarcho-kapitalizmust. A kapitalizmus szó egy olyan társadalmi szerveződést takar, amelynek alapköve a magántulajdon intézményesített tisztelete. Ahogy azt Ludvig von Mises megállapította, úgy lehet felismerni és elhatárolni a szocializmustól, hogy a kapitalista gazdaságban megtalálható az értéktőzsde, ahol emberek eladhatják és megvásárolhatják tőkejavaikat. Innentől létezhet a kapitalizmusnak – a magántulajdon intézményesített tiszteletének – számos fokozata, kezdve annak olyan romlott és bukdácsoló formájától, mint a magyar gazdaság, ahol a tulajdonjogokat számos esetben megsérti az állam szabályozásokkal, adókkal és miegymással, vagy lehet a kapitalizmus olyan kikristályosodott változata, mint az állam nélküli, szabad társadalom, ahol minden egyes emberi interakció önkéntes és hasznos mindkét fél számára.

Az anarcho-kapitalizmus olyan társadalmi szerveződés, ahol a moralitást következetesen betartva a társadalom intézményei tiszteletben tartják minden egyén jogát testéhez, munkájához, és munkájának gyümölcséhez; a kapitalizmus legteljesebb mértékben alkalmazott formája.

Lássuk tehát, milyen kritikával állnak elő kommunista barátaink.

Kritika kilenc pontban.

1.A termelés egyéniből egyre inkább társadalmivá válik. A középkorban meg lehetett mondani egy répáról, hogy ki termelte, de ma egy mobiltelefont közvetlenül is százak/ezrek termelnek, közvetve pedig milliók. Emiatt az, hogy mindenki megkapja termelésből az ő részesedését, értelmetlen. Az elosztás alkupozíció szerint történik. A kapitalizmus nem statikus rendszer, mint a feudalizmus, hanem dinamikus. Folyamatosan változnak, fejlődnek a viszonyok, pl. a következő pontban leírtak miatt is. A gazdasági növekedést minduntalan (túltermelési) válságok szakítják meg, ahol sok, főként kisebb tőkés tönkremegy, és még több munkás munkanélkülivé válik. Amíg az állam nem próbálta kezelni a válságokat, még pusztítóbbak voltak.

Az, hogy a termelés “egyéniből társadalmivá válik” az egy szükségszerű dolog, ha az ember szeretne alapvető ételnél többet létrehozni. Mint ahogy Leonard Read híres esszéje, az I, Pencil kiválóan illusztrálja, még egy olyan egyszerű és hétköznap tárgy, mint a ceruza elkészítése is több millió ember együttműködésén jöhet csak létre, és nem létezhet egyetlen ember, aki birtokában van a ceruzagyártás minden lépéséhez szükséges képességeknek. A ceruza fából készült törzsét kanadai erdőkből nyerik ki, amely folyamat megköveteli az acélból, műanyagból, illetve számos géniusz technológiai és üzleti zsenialitásából származó eszközöket, hogy kivágják és elszállíthassák a fát. Ezt követően a fát elszállítják olyan utakon és olyan járművek használatával, amelyek létrehozása ismét az emberi együttműködés elképzelhetetlenül bonyolult szövetén keresztül jött létre. A fát gyárakban feldolgozzák, amely gyárak felépítéséhez és működtetéséhez az alapanyagok, az elme illetve a fizikai erő munkájának megdöbbentő mennyisége szükséges.

A ceruzában felhasznált grafit, vas és radír hasonló folyamatokon keresztül jött létre; millió és millió ember együttműködésén és önkéntes kereskedelmén át, amely folyamat természetszerűen hozta létre az általunk felhasznált tárgyat anélkül, hogy azt központi tervező irányítaná. A piac szabadsága összekötötte emberek százezreinek tudását és munkáját, akik képesek gumit kinyerni dél-amerikai erdőkből, akik képesek acélt és grafitot kinyerni a föld üregeiből, akik képesek elszállítani és újra meg újra megmunkálni azt, illetve koordinálni a decentralizált termelés minden egyes lépését, amíg a nyersanyagok ceruzává építhető termékekké válnak, és amíg a ceruzát a közeli írószerboltba szállítják és értékesítik.

Tehát valóban igaz, hogy “a termelés egyéniből társadalmivá válik” viszont ez a legnagyobb áldás, ami egy közösséggel történhet, mivel így lehetőség nyílik különféle tudással és képességekkel bíró emberek millióinak munkáját összekötve eddig sosem látott technológiai csodákat létrehozni. Ennek a folyamatnak köszönheti a kommunista barátunk, hogy képes számítógépet és internetet használva a nyilvánosság elé tárni gondolatait, és azt, hogy a gazdaságot valóban megértő emberek válaszolnak arra. Ez a folyamat teszi lehetővé, hogy a társadalom átlépje a répatermelést, mint az emberi vívmányok maximumát, és kimondhatatlanul fejlett technológiai innovációk használatával utazhasson csillagokon át.

És mindeközben az egész folyamat legcsodásabb része pontosan az, amit a kommunista barátunk képtelen felfogni. Azt írja, hogy “emiatt az, hogy mindenki megkapja termelésből az ő részesedését, értelmetlen,” pedig az igazság az, hogy a javak és szolgáltatások létrehozásának bonyolult hálózatán át valóban mindenki megkapja a termelésből az ő részesedését.

A favágó beleegyezését adja, hogy lemond az általa kivágott fa tulajdonjogáról, mivel az, amit a vállalkozó cserébe kínál számára jóval kedvezőbb ajánlat. Egyrészt a vállalkozó olyan felszerelést biztosít rendelkezésére, amely ezerszeresére növeli a favágó produktivitását, továbbá pedig megbízója azt ajánlja fel, hogy nem kell megvárnia annak a kiszámíthatatlan időintervallumnak a végét, amely során értékesítik a legvégén elkészülő ceruzát és nem kell vállalnia annak a kockázatát, hogy egyáltalán meg fogja-e valaki vásárolni a terméket, hanem idejéért cserébe azonnal megkapja juttatását.

És a termelésben résztvevő összes többi munkás is ugyanezt teszi: lemondanak közvetlen tulajdonjogukról, amelyet munkájuk és a nyersanyag fuzionálása hozott létre egy számukra jóval nagyobb értékkel bíró tulajdon – a bérük – érdekében. Ez a kölcsönösen hasznos értékcsere pontosan az ellentéte annak az állításnak, hogy “emiatt az, hogy mindenki megkapja termelésből az ő részesedését, értelmetlen,” hiszen mindenki pontosan azt kapja, aminek érdekében elvégzi a munkát (ha pedig nem, azt szerződésszegésnek nevezik, és jogilag büntethető). Így hát ez az érv egyszerűen nem igaz.

11705351_504416276373942_3419268083557792563_n

Na, mármost, ez nem jelenti azt, hogy ezután az az állítás sem lenne igaz, hogy “az elosztás alkupozíció szerint történik.” Valóban, hiszen a munkavállaló azt szeretné, hogy milliókat fizessenek neki, a munkáltató pedig azt, hogy semennyit se kelljen fizetnie, így a két embernek kölcsönösen előnyös megoldásra kell jutnia, amit kizárólag abban az esetben tehetnek meg, ha kommunikálják kívánságaikat, elvárásaikat, satöbbi. Ismét, ez egy tökéletesen természetes módja az emberi interakciónak, amely lehetővé teszi az erőszakmentes, békés együttműködést és értékteremtést, amely minden fejlett civilizáció magva.

Végül pedig a szerző a következőt állítja: “A gazdasági növekedést minduntalan (túltermelési) válságok szakítják meg, ahol sok, főként kisebb tőkés tönkremegy, és még több munkás munkanélkülivé válik. Amíg az állam nem próbálta kezelni a válságokat, még pusztítóbbak voltak.” Ez egyszerűen teljességgel hamis, és kiválóan bizonyítja, hogy a szerző minimális gazdaságtörténeti ismeretekkel sem rendelkezik. A válságok – mint az 1930-as évek vagy 2008 válsága – okozója egytől egyig az állam beavatkozása a pénzkínálatba a központi bankon át, és minél inkább “kezelni próbálta” a válságot az állam, annál inkább vált a krízis még elsöprőbbé és gyilkosabbá. Lawrence W. Reed – Nagy mítoszok a Nagy Gazdasági Világválságról című könyve cáfolhatatlanul illusztrálja ezt a tényt, amelynek magyar fordítása a napokban jelent meg az Ellenpropaganda oldalán, és letölthető a következő képre kattintva:

Lawrence- Nagy mítoszok a nagy gazdasági világválságról black trajan pro

Tehát az anarcho-kapitalizmus “Kritika kilenc pontjának” legelső pontjában megfogalmazott érvek hamisak, vagy pedig igazak, viszont a civilizáció fejlődéséhez elengedhetetlen tényezők.

2.A méretgazdaságosság miatt a tőke koncentrálódik és centralizálódik. Egyre nagyobb vállalatok jönnek létre, (pl. az utóbbi évtizedekben is gyakori összeolvadások és felvásárlások útján), amelyek kiszorítják a kicsiket. Ha nem lennének monopólium-ellenes, trösztellenes stb. törvények, akkor ez a folyamat felgyorsulna. Az egyre nagyobb vállalatoknak egyre több pénzük és hatalmuk lenne, egyre nagyobb és jobban felfegyverzett magánhadseregeket tartanának fent.

Ahhoz, hogy a legelső mondat értelmet nyerjen, szükséges lenne megválaszolni azt, hogy mihez viszonyítva. A középkori feudális viszonyokhoz mérve, vagy a rabszolgaság intézetéhez mérten centralizálódik a tőket? Esetleg a kommunizmushoz mérten, amelynek a definíciója a tőke centralizációja egy államhatalom vagy egyéb, a kollektívát képviselő bizottság kezében?

Ez teljesen nevetséges és jól mutatja, mennyire képtelenek gondolkodni a kommunisták. És most még nem is olyan magas szintű filozófiai gyakorlatokról beszélek, mint definiálni az olyan alapvető szavakat, mint a monopólium, hogy egyáltalán tudjuk, hogy miről beszél, hanem arról, hogy teljes mértékben figyelmen kívül hagy minden történelmi tényt, lesöpri az asztalról hogy az emberiség hatalmas része szarba se volt nézve a 19. századi kapitalizmus megjelenése előtt és az egyetlen, amit tehetett az, hogy kapál negyven éven át majd megdöglik, és azt akarja elhitetni az olvasókkal, hogy a kapitalizmus az, amely során a tőke koncentrálódik.

Az pedig egy szánalmas idiótaság, hogy “ha az állam nem szólna bele, akkor még rosszabb lenne,” mivel az égvilágon sehogy nem lehet bizonyítani. Természetesen a szerző meg sem próbálja, csak higgyük el, mivel a kommunisták olyan mélyenszántó gazdasági ismeretekkel rendelkeznek, hogy nyilván bíznunk kell állításaik igazában, amikor közgazdasági kérdésekről van szó, anélkül, hogy bizonyítanák azokat. Hogy mennyire nem válnak be a monopólium- és trösztellenes törvények, azt kiválóan bizonyítja a tény, hogy “gyakoriak az összeolvadások és a felvásárlások,” mint ahogy a szerző írta. És minél inkább növekszik az állam hatalma, illetve minél nagyobb mértékben avatkozik be a gazdaságba, a kommunisták annál inkább sírnak, hogy rabolják ki a populáció leggazdagabb 1%-át, mert “egyre többet” birtokolnak. Természetesen csökött agyuk képtelen meglátni az egyszerű ok-okozatot.

Murray Rothbard itt részletesen kifejtette, miért okozzák a monopóliumok létrejöttét az úgynevezett “trösztellenes” törvényeket.

3.Attól, hogy eltűnne az állam, a termelés meghatározó célja továbbra is a profit lenne. A vállalatok a költségeiket próbálnák minimalizálni, bevételeiket maximalizálni. Ez úgy a legkönnyebb, ha amire szükségük van, erővel elvennék. Pl. ha egy új érclelőhelyet találnának egy falu alatt, egyszerűbb kiirtani a falut, mint minden embertől egyesével megvenni a házát. A már létező maffia megerősödne, a most legális vállalatok pedig maffiaszerűvé válnának. A McDonald’s Molotov-koktélt dobatna a Nagymama Palacsintázójára, majd a Burger King-re is, kivéve, ha sikerül összeolvadnia vele. Ha egy vállalat nem így működne, lemaradna a kiélezett versenyben, és a tulajdonosok attól kezdhetnének félni, hogy ők is a kiirtottak között lesznek. Tehát élet-halál harc kezdődne a kisebb-nagyobb vállalatok között.

Ha igaz volna az az állítás, hogy “[a profitmaximalizálás és a költségek csökkentése] úgy a legkönnyebb, ha amire szükségük van, erővel elvennék,” most is ezt látnánk a vállalatok körében, mégis, egy mágikus oknál kifolyólag képesek békésen kereskedni egymással. Hm… vajon miért is lehet ez? Biztosan nem azért, mert az állam illegálissá teszi a fegyverkezést és a háborút, mivel ez épp ugyanúgy illegális volna egy szabad társadalomban is. Ha pedig nem zavarná őket tetteik illegalitása, sem a jövőben, sem pedig most, akkor most is épp úgy háborúznának, mint akkor, esetleg bérgyilkosokat, vandálokat, hackereket vagy bűnbandákat felbérelve.

Ha olyan profitáló lenne a háborúskodás, akkor egyszerűen lemészárolnák a rendőrséget – de első ránézésre úgy tűnik, a rendőrség jelenléte csökkenti a pusztítás pénzügyi hatékonyságát. És aki olvasott már anarcho-kapitalista irodalmat – amit a szerző nyilván nem tett meg – az tudja, hogy a mi érvünk nem az, hogy töröljük el a rendőrséget, hanem az, hogy szabadon versenyezhessenek a különböző védelmi vállalatok a szabad piacon, a vásárlók pedig szabadon választhassák ki közülük a számukra leghatékonyabbat. És ha a piaci verseny hatékonyságot teremt – már pedig azt teremt – akkor tudjuk, hogy a rendőrség is sokkal hatékonyabb volna, ha ki lenne téve a gazdasági versenynek. Tehát ha bármi, az anarcho-kapitalizmusban a rendőrség és az igazságszolgáltatás hatékonyabb lenne, a monopóliumok törvényszerű romlása és a versenyben résztvevők törvényszerű minőségi javulása következtében. Így pedig, mivel most sem gyilkolja le egymást a McDonalds és a Burger King, ez az érv nem több, mint idióta félelemkeltés, semmi valóságalappal. Bővebben lásd A Szabad Társadalom: Bűnüldözés című bejegyzést.

De számos egyéb oka is van annak, hogy a vállalatok kerülik a versenyt. Stefan Molyneux ezt részletesen elmagyarázza “War, Profit and the State” című esszéjében:

Itt következik pár részlet a fent linkelt Molxneux esszéből, amely rávilágít a kommunista barátunk érvének helytelenségére:

“Ha szeretnél felbérelni egy gyújtogatót, hogy felégesse versenytársad gyárát, az alvilági üzletkötés mesterévé kell válnod. Az is lehet, hogy odaadod a pénzed, a gyújtogató pedig elutazik Hawaiira ahelyett, hogy tüzet gyújtana. Azzal a kockázattal is szembe fogod magad találni, hogy a gyújtogatód a versenytársadhoz viszi az ajánlatodat, és pénzt kér azért, hogy ne gyújtson tüzet – vagy még rosszabb, hogy viszonozza a szívességet és a te gyáradat gyújtsa fel. Az biztos, hogy pénzbe fog kerülni, ha a vandalizmus útjára akarsz lépni, és semmi nem garantálja, hogy az a végén kifizetődik.

Egyéb, harmadlagos ára is van annak, ha a versengést pusztítással akarod lerendezni. Egyszerre csak egy versenytársat tudsz megcélozni, ami csak részben segítség, hiszen a legtöbb üzlet egyszerre számtalan másikkal áll versenyben – néhány helyi, néhány pedig a tengeren túl, és valószínűleg elérhetetlen távolságban. Még ha sikerrel is jársz versenytársad elpusztításában, megnyitottál egy “lyukat” a piacon, ahova egyszerűen mások fognak belépni – és talán sokkal vadabbul fognak veled versenyezni. Amikor versenyről beszélünk, a legjobb az ellen harcolni, akit legalább már ismersz. Semmi értelme nem lenne kiütni egy versenytársat a szoftverpiacon, hogy aztán adj egy jó ürügyet a Microsoftnak a piacra való belépésre.

Továbbá, ha üzlettulajdonos vagy, a verseny igen hasznos a számodra. Mint ahogyan egy sportcsapat lustává és képzetlenné válik, ha sosem játszik kompetens ellenféllel, a versenytárs nélküli vállalkozások is improduktívvá, lustává és ineffektívvé válnak – amely hívó szó lenne másoknak, hogy belépjenek és versenyezzenek. A sikeres üzletnek szüksége van a versenyre hogy fitt maradjon. Az ellenállás hozza létre az erőt.

Továbbá, mi történik, ha sikeresen szabotálod az ellenfeled? Ha jól csinálod, senki nem fogja tudni, hogy te álltál a hirtelen gyújtogatás mögött. Szóval, mi történik a biztosításoddal? Az egekbe fog szökni – ha egyáltalán tudsz szerezni. Azzal, hogy véletlenszerű gyújtogatók terrorizálják a környéket, a leginkább kompetens munkásaid valószínűleg más munka után fognak nézni, attól félve, hogy nálad élve elégnek – vagy egyszerűen attól, hogy leáll a termelés. Tehát megemelted a költségeidet és destabilizáltad a munkásaid hűségét – amivel egy olyan veszélyes szituációt hoztál létre, ahol a versenytársak igen motiváltak a belépésre akkor, amikor a legsebezhetőbb vagy a versenytársak által.

Tegyük fel, hogy megfizeted Stant, hogy gyújtsa fel az ellenfeled gyárát – a tranzakció alapvető ténye az, hogy Stan, mint egy hivatásos gyújtogató, sokkal jobban tudja, hogy miként képes a helyzetből előnyt kovácsolni magának, mint te, mivel te, khm, új vagy a pályán. Stan tudja, hogy akár mit is tesz, nem mehetsz a rendőrséghez védelemért. Mi van, ha titokban felveszi a beszélgetéseteket, majd pedig megzsarol? Abban az esetben az, hogy erkölcs nélküli versenyben veszel részt a félelem, bűntudat és a düh egész életen át tartó rémálmába fog kerülni.

Ugyanúgy, ahogyan fentebb említettük, mi történik, ha Stan úgy dönt, hogy elsétál a versenytársadhoz és felfedi a tervedet? Nyilván a versenytársad jó pénzt fizetne azért az információért, hiszen aztán elmehetne a rendőrségre és törvényesen sokkal inkább elpusztíthatna téged, mint ahogy te remélted elpusztítani őt illegális úton. Nem, a bűnözés alapvető ténye az, hogy ha a kesztyű egyszer lekerül, a következmények teljesen kiszámíthatatlanná válnak.

És mi van akkor, ha Stan elmegy a versenytársadhoz, és azt mondja, hogy “25.000 dollárért fel kellene gyújtanom ezt a helyet – 30.000-ért megfordulhatok, és egy igen különböző tüzet gyújthatok.” A licitálás háborúja könnyen veszteséges üzletté fajulhat minden résztvevő számára (kivéve Stant).”

És honnan tudhatnád, hogy Stan egyáltalán “igazi” gyújtogató? Mi van, ha valamiféle beépített ügynök? Mi van, ha valaki más küldte őt azért, hogy információt szerezzen rólad? Mi van, ha kiderül, hogy az egész egy zsarolási terv a versenytársad részéről? Honnan tudhatnád? Ismét – igen kockázatos.

Tegyük fel, hogy a fentebbi pont úgy alakul, ahogy te akarod, Stan elmegy és felgyújtja a versenytársad gyárát – szóval mi történik azután? Most kreáltál egy dühös ellenfelet, akinek nincs több veszítenivalója, aki sejti a csalást, és tudja, hogy jó okod volt felgyújtani a gyárát. Magándetektíveket fog felbérelni, és minden helyi újságba hirdetést fog elhelyezni, ami 1 millió dolláros pénzbeli jutalmat ajánl bárkinek, aki bizonyítékot szolgáltat a bűnösségedről, hogy bepereljen, és egy millió dollárnál jóval többet nyerhessen.

Az új ellenséged vagy talál döntő bizonyítékot, majd pedig a rendőrségre megy, vagy nem döntő bizonyítékot talál – azaz utalásokat, nem pedig bizonyítékot – amely esetben a bosszú mellett dönthet. Mivel képes voltál bizonyíthatatlanul megcsinálni – és már tudja is, hogy hogyan – sikeresen megtanítottál egy elkeseredett és dühös embert arra, hogy hogyan képes felgyújtani egy gyárat, majd menekülhet meg a lebukástól. Békésen fogsz aludni éjszaka? Biztos vagy abban, hogy nem kizárólag a gyáradat fogja célba venni?

Hogyan néz ki ez az egész a gazdasági kalkulációt nézve? Vess egy pillantást a lejjebb található táblázatra, amely a gyújtogatás költségeit és hasznát mutatja. Ha a gyújtogatást 50000 dollár árcédulával tüntetjük fel 50%-os sikerlehetőséggel, és 1 millió dolláros profittal, 450 ezer dolláros hasznot látunk. (1 millió 50 százaléka minusz 50 ezer dollár költség). Ez eddig elég jó. Viszont ha hozzávesszük a zsarolás 10 százalékos, a bosszú 20 százalékos és a megnövekedett verseny 25 százalékos kockázatát – amely mind igen alacsony szám – végül pedig 100 ezer dollár megnövekedett biztosítási költséget, azt látjuk, hogy igen gyorsan eltűnik minden pénzügyi haszon.”

TettKöltségA siker valószínűségeGazdasági hatásNettó haszon (haszon x kockázat - költség)
Gyújtogatás($50,000)50%$1,000,000$450,000
Zsarolás($250,000)10%($250,000)($25,000)
Bosszú($1,000,000)20%($1,000,000)($200,000)
Megnövekedett verseny($500,000)25%($500,000)($125,000)
Megnövekedett költségek (biztosítás, védelem)($100,000)100%($100,000)($100,000)
0

Tehát gazdaságilag nagyon távol áll az igazságtól az az állítás, hogy az erőszak lenne a legprofitálóbb módja a versenynek, az állítás összes többi érzelmi manipulációja pedig abból következett.

4.A környezet és a természet pusztítása tovább folyna, a mostani védett területek sem lehetnének biztonságban, Ha a terület magántulajdonban lenne, és a tulajdonos útjába állna egy óriásvállalatnak, egyszerűen belelőnék a pöcegödörbe. Az erőforrásokat még eszeveszettebb tempóban használnák fel, a szennyezésre semmilyen korlátozás nem lenne. Csak a profit, ill. a rövid távú túlélés számítana, még inkább, mint most.

Mivel hogy az államok szennyezik a legnagyobb mértékben a környezetet, az anarcho-kapitalizmus pedig az államot kívánja beszűntetni, ez az érv egyszerűen érvénytelen.

Egyébként pedig ez nem érv, hanem megalapozatlan kijelentés, aminek semmi keresnivalója egy politikafilozófiai diskurzusban.

5.A technológiai fejlődés miatt egyre kevesebb embernek van munkája a termelésben. A munkanélküliség problémájával az anarcho-kapitalisták nem tudnak mit kezdeni, ők azt állítják, hogy a munkásnak önként, kényszer nélkül kellene elmennie a tőkéshez dolgozni, és akkor nem lenne kizsákmányolás. De ugye az óriási munkanélküliség folytán megélhetési kényszerből mennek el az emberek dolgozni, tehát nem az állam miatt alacsony a bérük. Sőt, az állam a minimálbérrel sok esetben a legszegényebbeken segít.

A Szegénység, a legsikeresebb kormányprogram című bejegyzés részletesen cáfolta az automatizáció témakörében megjelentő gazdasági propagandákat, illetve rámutatott arra, hogy kizárólag a kormány az oka a (nem önként választott) munkanélküliségnek, és semmi köze hozzá a szabadpiacnak.

Továbbá, nem tudom, kik azok az “anarcho-kapitalisták,” azt viszont tudom, hogy számos anarcho-kapitalista gondolkodó igen sokat írt a munkanélküliségről. Sőt, igazság szerint mi vagyunk azok, akik csökkenteni próbáljuk annak előfordulását azzal, hogy az állam gazdaságpusztító tevékenysége ellen érvelünk, amíg a kommunisták a minimálbérért tüntetnek, hűen a tanulatlan idiotizmusukhoz, majd pedig a kapitalizmust hibáztatják, ha a minimálbér-emelés következtében növekszik a munkanélküliség. És mivel a gazdaság olyan alapvető törvényeivel sincsenek tisztában, hogy ha valaminek emelkedik az ára, csökken rá a kereslet, természetes, hogy ilyen teljes őrültségeket állíthatnak, hogy a “minimálbér [a munka árának növelése] a legszegényebbeken segít.” Őszintén hiszem, hogy a kommunisták a társadalom legbutább csoportja, akik képtelenek a legalapvetőbb logikai műveletek elvégzésére.

6.Mindezek miatt a vállalatokban nemhogy nem csökkenne a hierarchia és az emberek kiszolgáltatottsága, hanem még növekedne is. Tehát az anarcho-kapitalizmus nem tekinthető anarchizmusnak, hanem az anarchizmus egy félreértelmezése, eltorzítása, kiherélése.

Kellemetlen, amikor egy mondat “mindezek miatt”-tal kezdődik, miután megcáfoltunk mindent, amire hivatkozik. Ez pedig ismét nem érv. Nem szeretem ismételni magam, de erre sajnos nem lehet mást mondani azon kívül, hogy ezek az emberek túlságosan gyermetegek és tanulatlanok még ahhoz, hogy egy egyszerű érvet megfogalmazzanak, hogy definiálják a használt szavaikat, és hogy komoly partnerek legyenek egy filozófiai diskurzusban. Semmi közgazdasági ismerettel nem rendelkeznek, nincsenek semmi kritikai gondolkodás birtokában. Igazából, ha az ember jól megfigyeli őket, észreveheti, hogy az állami propaganda gyermekei, akik kognitív ellenállás nélkül elhittek mindent, amit a központi hatalom állít médiakampányaiban.

Egyszerűen szánni való lények, akiknek az egyetlen agyi funkciója a zsigeri inger a szabadpiac ellen, mivel tudják, hogy ott a legtehetségesebbekhez és a legintelligensebbekhez vándorol a legtöbb erőforrás, mivel ők képesek a legtöbb értéket előállítani belőlük, és így azt is tudják, hogy – tehetség és piacilag értékes képességek nélkül – az egyetlen mód, ahol egy szabad társadalomban érvényesülhetnek az az, hogy megkérdeznek minket, kérünk-e sültkrumplit is a hamburgerünk mellé.

7.Az úgynevezett szocializmus összeomlásával, az állam gazdasági szerepének csökkenésével, a keleti blokkban virágzásnak indult a megélhetési bűnözés, a leánykereskedelem, a „rabszolgatartás” (például „csicskáztatás”). Ennek tükörképe az afrikai helyzet, ahol nagy méretekben folyik a gyerekkatonák alkalmazása, a gyerekrabszolgaság, a törzsi háborúk és a tömeges nemi erőszak. Az állam eltűnésével ezek a jelenségek felerősödnének és elterjednének, pl. etnikai alapú polgárháborúk alakulnának ki.

Ismét, ezek nem érvek, hanem riogatások, azzal a céllal, hogy érzelmi reakciót váltsanak ki az olvasóból – ha már a szerző is csak érzelmek útján hoz ítéletet. Az Állam nem több, mint a szervezett bűnbandák legsikeresebbike, a Rendszerváltás pedig arra tett kísérletet, hogy csökkentse a bűnbanda méretét. Azaz számos ember, aki eddig az államon keresztül gyakorolta a csalást és a rablást kikerült onnan, és a központi bürokrácia hatáskörén kívül kellett hivatását gyakorolnia. Igen, az állam ledöntésének az a következménye, hogy az állami bűnözők állam nélküli bűnözőkké válnak, akik azon a társadalmon fognak élősködni, aki nem tetszett forradalmat csinálni, és életben, vagy saját társadalmában hagyta az őt évtizedeken át lemészároló, kirabló és elnyomó bűnözőket.

Aki hülye, megérdemli a sorsát, mondja a szólás – és olyan értelemben helyes megállapítás ez a hetedik pont, hogy valós jelenséget nevez meg, de a következtetés teljesen retardált, és azt mutatja, hogy a szerző mennyire képtelen a problémamegoldásra.

8.A munkások, a munkanélküliek, illetve a kisemmizettek megpróbálnák megszervezni magukat – mint ahogy a történelem során már annyiszor. A nyomorgó tömegek fellázadnának, köztük és a vállalatok magánhadseregei között kegyetlen és véres konfliktusok zajlanának. A kapitalizmusban (ellentétben az anarcho-kommunizmussal) feloldhatatlan érdekellentétek, konfliktusok vannak az osztályok (munkások-tőkések) között és egyébként különböző tőkés stb. csoportok között is. Az állam azért is szükséges, hogy ezeket kordában tartsa.

A fogtündér pedig soha többet nem rakna pénzt a párna alá, a télapó számlát hagyna, Krisztus pedig patával és szarvakkal térne vissza közénk. Ez. Nem. Érv. Ez érzelmi manipuláció, olyan képek felidézésével, ami elborzasztja az érzelmeikkel ítéletet hozó embereket – döntően nőket – megspékelve állampropagandával, és még kísérletet sem tesz arra, hogy bizonyítson vagy alapelvekből levezessen valamit. Nevetséges álmodozás, amit kizárólag azok fognak komolyan venni, akiket az egész életükben eltartottak, és egyszer sem kényszerültek elméjük önálló működtetésére.

9.Tehát, ha az állam megszűnne, de a kapitalizmus maradna, kíméletlen dzsungelharc és zűrzavar alakulna ki. Ennek a rendszernek nem lenne legitimációja, az emberek nem fogadnák el a vállalatok uralmát, és vissza akarnák állítani az államot. Valószínűleg vagy a fasisztáknak, vagy a sztálinistáknak (az iszlám országokban a vallási fanatikusoknak) sikerülne megragadniuk a hatalmat, illetve kiépíteni az új államot. Az emberek vonzódnának az általuk hirdetett diktatórikus rendhez, mert úgy gondolnák, még az is jobb, mint a káosz. Ők is sejtik az, ami egyébként történelmi tapasztalat, hogy a diktatórikus, totalitárius rendszerek tudják a leginkább felszámolni, visszaszorítani a maffiát, ami a liberálisabb rendszerekben gyakorta burjánzik.

Ismét, tényleg, rettenetes víziók, kár hogy megcáfoltunk mindent, amire épül. Komolytalan riasztgatás rémképekkel, hogy az ember gondolkodás helyett agyának legprimitívebb részével reagáljon, ahelyett, hogy kritikusan elemezné az anarcho-kapitalizmus érveit.

Merthogy mi is az anarcho-kapitalizmus érve? Ne kezdeményezz erőszakot a másik ellen. Ne üsd meg a másikat, és ne vedd el a holmiját. Ennyi az egész, és természetesen a szerző minden idiótasággal foglalkozik, csak azzal nem, amit az anarcho-kapitalizmus állít. Ennek következtében sajnos nem is lehet annak kritikájából a legjobbat kihozni, de talán arra hasznos volt, hogy rávilágítson pár kevésbé nyilvánvaló tényre a szabad társadalmat illetően.

Ha az olvasó talál egyéb, hazugságokkal hemzsegő írást, és szeretné annak kritikáját olvasni az Ellenpropaganda oldalán, küldje be azt a fejléc alatti menü Kapcsolat oldalán található űrlapon át, és mint mindig…

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

Kommentek