Stefan Molyneux

Anarchia a mindennapokban


Tartalomjegyzék

Anarchia és a politikai vezetők

Nyilvánvaló, hogy van egy teljes osztálynyi ember, akik hatalmas profitra, presztízsre és hatalomra tesznek szert az állam létezéséből. Úgyszintén igaz, hogy – kollektívaként – ezek az emberek a gyermekek elméi felett óriási hatalommal és ráhatással bírnak, hiszen ugyanez az állam tanít gyakorlatilag minden gyermeket napi hat vagy több órában, heti öt napban, majdnem egy évtizeden át, és személyiségformáló éveik felében.

Hogy egy hasonlattal éljünk, vajon meglepődnénk-e, ha a gyermekek, akik 14 éven át tartó vallásos indoktrináción estek át, általában véve hinnének Isten létezésében és erényességében? Vajon meglepődnénk, ha az ateizmus melletti erős érveket kihagynák a tanmenetből, amelyet kimondottan olyan papok hoztak létre, akik közvetlenül profitálnak a vallásos hit fenntartásából? Ami azt illeti, teljes mértékben azt várnánk, hogy az ilyen gyermekeket aktívan arra képezzék, hogy miként utasítsák el az ateizmus melletti érveket – úgymond beoltanák őket az ateizmus ellen, hogy megvetéssel és ellenségeskedéssel reagáljanak az ilyesfajta érvekre.

Ennyi erővel visszatartott lélegzettel is várhatnánk a General Motors következő reklámját, amelyben saját autóik hibáit részletezik, és a versenytársaik által gyártott járművek erényeit dicsérik. Vagy várjunk talán a McDonald’s színes szórólapjaira, amelyen eltömődött artériákat mutatnak?

Ha így tennénk, hiába várnánk.

Hasonlóképp, mit várunk, milyen fényben fogja beállítani magát az állam, amikor ő tanítja a gyermekeket? Talán elvárnánk a kormány által fizetett tanároktól, hogy nyíltan beszéljenek az államhatalom gyökeréről, amely az erőszak kezdeményezése törvényesen lefegyverzett polgárok ellen? Talán azt várnánk tőlük, hogy nyíltan és őszintén beszéljenek jövedelmük forrásáról, amely az adó, amit erőszakkal ragadnak el a diákjaik szüleitől?

Vajon elvárnánk, hogy ugyanezek a tanárok arról beszéljenek, miként nő folyamatosan az állam hatalma az érdekcsoportok szüntelen nyomásán és kapzsiságán át, akik mohóságuk erőszakos kikényszerítésének költségeivel azokat az adófizetőket akarják terhelni, akiken élősködnek?

Természetesen nem.

Ez nem azért van, mert ezek a tanárok gonoszak, hanem azért, mert az emberek ösztönzőkre reagálnak. Ha a történelem, a logika, az etika és a valóság alapvető tényei kényelmetlenek a hatalmon levőknek – mint ahogy elkerülhetetlenül azok – azok, akiket a hatalmon levők pénzelnek, szinte sosem fognak beszélni róluk. Nem várnánk el a sztálini kor tanáraitól, hogy a kapitalizmus dicsőségéről beszéljenek; nem várnánk el az amerikai polgárháború előtti tanároktól, hogy a rabszolgatartás gonoszságáról beszéljenek a rabszolgatartók gyermekeinek; nem várnánk el a hadsereg katonai akadémiájának tanáraitól, hogy a korrupt katonai-ipari komplexum gonoszságáról beszéljenek, mint ahogy a Vatikántól sem várnánk el, hogy önként beszélgetést kezdeményezzen a katolikus papok általi gyermekbántalmazásról.

Tekinthetünk ezekre az alapvető tényekre végtelen gyűlölettel – de ezzel együtt viszonyulhatunk szelíd, már-már kedves szimpátiával is az erőszakos hatalom elkerülhetetlenül lecsorgó és megrontó hatására.

A propaganda sötét, nyirkos és ködös erdejének vizsgálata az igazság egyszerű fényével kétségtelenül szédítő perspektíva, de valójában ez tesz valakit anarchistává.

Egy anarchista elfogadja az alapvető és egyszerű tényét annak, hogy alapjában véve minden egyes emberi lény értékeli a szabad döntést saját személyes életében.

Egy anarchista elfogadja az alapvető és egyszerű tényét annak, hogy mindig az választja a zenét, aki fizeti a dudást – és hogy a politikai hatalom erénye és hatékonysága elleni érveket sosem fogják elterjeszteni egy olyan oktatási rendszerben, amelyet a politikai hatalom pénzel.

Egy anarchista elfogadja az alapvető és egyszerű tényét annak, hogy az emberek a legjobb esetben is ellentmondásos kapcsolatban állnak az önkéntességgel – és hogy szokásuk elkerülni az ellentmondások által előidézett kényelmetlenséget, így épp annyira nem akarnak beszélni az anarchizmusról, mint amennyire a vallással kapcsolatos kételyeikről egy keresztény esküvőn.

Az anarchista nézőpont racionális megértése előtt társadalmilag elszigetelő, érzelmileg ingatag és majdhogynem végtelen számú korlátok állnak. Az ésszerű anarchista elfogadja ezeket az alapvető tényeket – mivel a tények azok, amiről az anarchia szól – és ha valóban bölcs, legalább egy kicsit szerelembe esik feladata nehézségével.

Szeretnünk kellene az előttünk álló nehézségeket, hiszen ha könnyű lenne felszabadítani a világot, a tény, hogy a világ ilyen távol áll a szabadságból, teljesen felfoghatatlan lenne…

Következő fejezet>>

Az Ellenpropaganda kizárólag olyan olvasók támogatásából tartja fenn magát, mint te, és hatalmas szükségünk van a segítségedre. Kattints ide, ha értéket találtál az oldal tartalmában, és támogasd munkánkat.
(Azzal is sokat segítesz, ha megosztod bejegyzéseinket hasonló érdeklődésű ismerőseiddel.)

Kommentek