Olvasási idő: ~ 13 perc

Az Állami Teremtéstörténet úgy kezdődik, hogy kezdetben vala a rémálom, amelyben ember embernek volt farkasa. Az erőszak és a vértenger orgiájában tobzódtak őseink, egymást rabolva, erőszakolva és gyilkolva, amíg a hobbesi háború közepette az emberiség megtalálta az ellenszert, és közös megegyezés alapján kiemelkedett az Állam, az erőszak legális kezdeményezésének jogát birtokló monopólium, hogy óvja és védelmezze az embert attól a veszélytől, amit a bűnözők és a tőkések mohósága jelentett rá.

Száray Miklós Történelemkönyv I. című tankönyve a következőképp fogalmazza meg a Teremtéstörténetet (15. o.):

“A közösség védelme, az öntözőművek megépítése és a gazdaság irányítása csak szervezett keretek között lehetett eredményes. A Kr. e. 3. évezredben városállamok jöttek létre (Ur, Uruk).”

Már a legelső tankönyvelemzésünkkor láthattuk, hogy a tankönyvek nem definiálják az állam kifejezést, függetlenül attól, hogy a tananyag központi része. Ezen felül beszéltünk már arról is, hogy miért szükségszerű a gazdaság állam általi központi tervezésének bukása. (Pár bekezdéssel tovább a tankönyv a következőt írja: “A központi elosztás miatt a piacnak alig volt szerepe.”) Mégis, amikor ötezer évvel ezelőtti gazdaságról beszélünk, amelynek törvényei épp annyira változtak azóta, mint a gravitációé, a gazdaság centralizált irányítása helyénvaló és szükségszerű a tankönyv írója szerint. Mindemellett azt az érvet is egyszerűbb felállítani az állam definiálása nélkül, hogy egy olyan intézmény, amely az erőszak kezdeményezésének törvényes jogával bír védelmet biztosít.

Figyeljünk fel arra is, hogy milyen hangnemben jelenti ki ezeket a “tényeket” a tankönyv. Végső igazságként nyilatkoztatja ki, anélkül, hogy meghatározná, mit is ért a kifejezés alatt, hogy “a közösség védelme […] csak szervezett keretek között lehetséges,” majd ebből az állam létrejöttére tér. Mivel csak tanítás nélkül elvárja, hogy a diák fogadja el bizonyíték és érvek nélküli állításait, ez az indoktrináció díszes példája.

Végképp vicces, amikor a következő bekezdésben a tankönyv maga bizonyítja az előző mondatának hamisságát (kiemelés tőlem):

“A szűk katonai és papi vezető csoport mellett a társadalom zömét a termelőmunkát végző, általános alávetettségben élő közrendű szabadok alkották. A rabszolgaság kezdeti fokon állt, a rabszolgák csak kisegítő munkát láttak el (házi rabszolgaság).”

Ahhoz képest, hogy a közösség védelme miatt jött létre az állam, ez a kezdeményezés elég gyorsan kudarcba fulladt. Ezt a következő bekezdésben a tankönyv még inkább bizonyítja:

“Az irányítás erőteljes központosítása fokozatosan despotizmushoz vezetett: az állam élén álló személynek (vagy szűk testületnek) szinte korlátlan hatalma volt, ő hozta és bármikor megváltoztatta a törvényeket, tőle függött a törvények alkalmazása is.”

maxresdefault

És természetesen a tankönyv nem kanyarodik vissza a két bekezdéssel előtti mondatához, és ismeri be, hogy a “szervezett keretek közötti” védelem nem a leghatásosabb módja a társadalom szervezésének.

Nos, eddig az Állami Teremtéstörténet bizonyítása nem igazán rózsás. Keressünk másik forrást, név szerint, a magyar államalapítás leckéjét, és nézzük meg, mennyire igazodik a Teremtéstörténet mítoszához.

“A kalandozások lezárulása után a magyarság válaszút elé került. Az egyik lehetőség a nomád életmódot megőrző népek (hunok, avarok) sorsát jelentette: rövid tündöklés után a szétszóródás, az enyészet. A másik lehetőség: csatlakozás a kialakuló keresztény, feudális Európához, a keresztény magyar királyság megszervezése. Ez biztosíthatta a megmaradást.”

Ezt hamis dilemmának hívják.

“A törzsszövetség élén két méltóság (fejedelem) állt. A tudósok vitatkoznak arról, hogy Árpád vajon a kündü vagy a gyula tisztséget töltötte be. Tény, hogy vezértársa (Kurszán) halála után (904), megszűnt a kettős fejedelemség. A vezetés Árpád és utódainak a kezébe került.”

Tehát láthatjuk, hogy az államalapítás előtti politikai hierarchiának semmi köze ahhoz a közhiedelemhez, hogy az államot védelemből és önként hozta létre a társadalom. Épp ellenkezőleg, a társadalmat az állam előtt is kényszerítő és uraló hatalmi osztály nevezi ki magát királynak vagy államfőnek, majd háborúkon és hódításon keresztül juttatják érvényre akaratukat.

“Árpád utódai a nomád öröklési rend szerint követték egymást. Mindig a nemzetség legidősebb férfitagja örökölte a hatalmat (szeniorátus). Így került a fejedelmi székbe 972-ben Árpád dédunokája, Géza.”

Természetesen nem várhatjuk, hogy az egy évezreddel ezelőtti őseink a mai, demokratikus értékek alapján szervezzék a társadalmukat, de azt azért láthatjuk, hogy a társadalom megbomlik uralkodókra és uraltakra, mely utóbbinak semmi beleszólása az előbbi tevékenységébe vagy személyébe.

“Géza nevéhez fűződik a törzsfők hatalmának fegyveres megtörése. A céltudatos fejedelem házasságával is hatalma megszilárdítását segítette elő. Az erdélyi Gyula leányát, Saroltát vette feleségül, megszerezve ezzel a keleti országrészek támogatását.”

“A keleti országrészek támogatását…” Azzal, hogy az egyik hadúr elveszi a másiknak a lányát, éppen annyira nyeri meg az országrészek, mint teljes egész támogatását, mint ahogy valami szaúd-arábiai herceg nyerné el a kedves olvasó támogatását, ha feleségül venné a jelenlegi magyar miniszterelnök lányát.

“Fia, Vajk, a későbbi Szent István számára sikerült megszerezni feleségül Gizella bajor hercegnőt. A hercegnő révén az Árpádok rokonságba kerültek a császári uralkodócsaláddal (Szász dinasztia). A Gizellával magyar földre érkező lovagok tovább erősítették a fejedelmi hatalmat.”

Azt is látjuk, ahogy az uralkodó hatalmát a növekvő fegyveres erők növelik, szemben a Teremtéstörténettel.

“Géza halálakor már az Árpádok kezében volt az ország nagy része. Azonban a családon belül Géza fiával szemben hatalmi igényekkel lépett fel Koppány, aki István nagybátyja volt. A Géza által bevezetett új öröklési rend ellen lázadó Koppányt az idegen lovagok segítségével István legyőzte, így hatalma megszilárdult. A helyzet megérett arra, hogy a fejedelem a nagyobb tekintélyt biztosító királyi címért folyamodjon. II. Szilveszter pápától koronát kapott, amellyel 1000 és 1001 fordulóján Istvánt Esztergomban megkoronázták. Magyarország a keresztény királyságok közösségébe lépett.”

A tankönyv itt teljesen ellentmond a fentebb idézett mondatának, miszerint az egyik lehetőség a nomádság és az “enyészet,” a másik a fennmaradás érdekében való királysággá válás. Itt tisztán megmutatja, hogy a királyság az uralkodó “nagyobb tekintélyének biztosítása” érdekében jött létre.

“Az ifjú királynak azonban további harcokat kellett vívnia azért, hogy az ország egész területe az ellenőrzése alá kerüljön. Erdélyből kiszorította anyai nagybátyját, Gyulát. Majd a Temes és a Maros vidékének birtokosát, Ajtonyt győzte le. Ezzel István az egész Kárpát-medence egyedüli urává vált. Hatalma az ország kétharmadára kiterjedő földbirtokain nyugodott – ez volt az alapja az új, feudális állam működésének is. A következő évtizedekben István kiépítette a magyar államszervezetet és – ezzel szoros összefüggésben – megszervezte a magyar katolikus egyházat.”

Levonhatjuk a következtetést, hogy az állam nem a védelem biztosítása érdekében történő, a társadalom önkéntes szerveződéseként jön létre, hanem háborún, kizsákmányoláson és hódításon keresztül. A király birtoka illegitim birtok, mivel forrása nem a természeti kincsek munkán át való átalakítása vagy az úgy birtokba vett javak önkéntes cseréje, hanem vérontás.

Aki nem elégszik meg a magyar államalapítás elemzésével, ebben a podcastben Stefan Molyneux 46 percen keresztül sorolja azokat a modern államokat, amelyek háborúkon, hódításokon, rabszolgásításokon és egyéb bűnökön keresztül jöttek létre.

qfhVqEw.png

Lássuk, lehet-e még bármi igazság az Állami Teremtéstörténetben. Elsősorban lehetséges-e az, hogy míg a királyság kényszeren alapuló uralom volt, a mai demokratikus államok a társadalom által önként elfogadott uralmon nyugszanak, hasonlóképp, mint ahogy a sebész uralma a páciens felett is önkéntes?

A teória az, hogy a demokráciában a szavazók hatalommal ruházzák fel képviselőiket, így a politikai hatalom legitim, a nép uralma. Igen ám, viszont nekem nincs jogom adót róni a szomszédomra, nincs jogom utakat építeni vagy rendőrséget üzemeltetni és kényszeríteni őt arra, hogy fizessen, vagy különben ketrecbe zárom, nincs jogom besorozni, adósságot felvenni az ő és a meg-nem született gyermeke kontójára, hogy megtiltsam neki, hogy kinyissa vasárnap a boltját, vagy elmenjen vasárnap dolgozni, hogy megtiltsam, hogy elfogadjon egy olyan mértékű fizetést, amely túl alacsony az én mércéim szerint satöbbi. Ha nekem nincs jogom ezekhez, nem ruházhatom fel a barátomat ezekkel a jogokkal, melyekkel nem rendelkezem, és nem mondhatom azt, hogy jogszerűen cselekszik, mivel az én nevemben teszi azt. Az igazság az, hogy az én nevemben bűntényt követ el.

Továbbmenve, lehetséges-e az, hogy az állam, függetlenül attól, hogy elnyomás és hódítás következtében jött létre és függetlenül attól, hogy hatalma jogtalan, így amit tesz az nem több, mint szisztematikus bűnözés, lehetséges-e az, hogy az állam mégis megvéd a bűnözőktől és a tőkések kizsákmányolásától?

Az elsőre a válasz természetesen az, hogy nem, és bízom az olvasó intelligenciájában annyira, hogy ezt a pontot ne kelljen túlságosan hangsúlyoznom. Egy a társadalom szívében élő és élősködő, legálisan és szisztematikusan rabló, kényszerítő és rabszolgásító intézmény éppen annyira véd meg a bűnözéstől, mint amennyire a kötél a megfázástól. Az állam nem tűri a konkurenciát, én viszont bármelyik nap választanám azt a világot, ahol vállalkozók versengenek azért, hogy nekik fizessek védelmi szolgáltatásukért, és csak attól tarthatok, hogy a sötét utcán kirabolnak, mint azt, ahol biztos lehetek abban, hogy jövedelmem 70%-át elrabolják hónapról hónapra, míg én azt tehetetlenül nézem.

Hogy Murray Rothbardot idézzem: És valóban, mi az állam, ha nem szervezett bűnözés? Mi az adózás, ha nem lopás egy hatalmas, ellenőrizetlen skálán? Mi a háború, ha nem egy akkora mértékű tömeggyilkosság, amely lehetetlen egy magánrendőrségnek? Mi a besorozás, ha nem tömeges rabszolgásítás? El tud bárki képzelni egy magánrendőrséget, amely képes megúszni egy apró töredékét annak, amit az államok megúsznak, és teszik azt szokásszerűen, évről évre, évszázadról évszázadra?

És a kizsákmányolás? A szabad piacon a versenytársak addig licitálják egymást felül a munkavállalóik béreivel, amíg az a lehető legnagyobb mértékben megközelíti azt az értéket, amennyit a dolgozó termel. Viszont ha a dolgozó jóval kevesebbet kapna azért, amit megtermel, még azt sem lehetne kizsákmányolásnak nevezni, amíg az önként elfogadott és a szerződésben lefektetett bért kapja. A kizsákmányolás kizárólag a tulajdonjogok ellen való támadásként értelmezhető.

És a munkás igazi kizsákmányolója nem az alkalmazója, hanem az állam, aki vámtörvényekkel kényszeríti, hogy a drágább, itthoni termékeket vásárolja meg, aki minimálbértörvényeket ró ki, hogy biztosítsa a munkanélküliségét az alacsony képzettségű, csökkent munkaképességű polgárok számára, akiket így nem éri meg foglalkoztatni, aki regulációkon és adókon keresztül kényszeríti a vállalkozót, hogy forrásait ne a dolgozói bérébe, hanem az állam rendeleteinek való megfelelésbe ölje, tovább növelve a termelés árát, és így a munkanélküliséget, és kizárva ezzel azokat a kezdő vállalkozókat, akiknek nincs elég pénzük kifizetni a sarcot.

A közgazdasági témákat nem szeretném túltárgyalni, hiszen az előzőekben írtam róla.

Tehát a végső konklúziónk az, hogy az állam nem önkéntesen, hanem hódítással jött létre, nem véd, hanem bűnöz, és az állam nélküli társadalom a bűnözést mindenképp csökkenti egy lehetséges, apró tényezőre, szemben az állam biztos, szisztematikus, titáni kizsákmányolásával.

Ide kattintva hozzájárulhatsz az oldal fenntartásához.