Olvasási idő: ~ 9 perc

A libertarianizmus vagy anarcho-kapitalizmus a felvilágosodás klasszikus liberális alapelveinek és eszméinek végső, egyetemes megvalósítása. A polgár közvetlenül, pénztárcáján keresztül érvényesítheti az arra vonatkozó akaratát, hogy ki végezze el a tulajdonjogok védelmezését, a rendfenntartást és az igazságszolgáltatást úgy; hogy tetszés szerint választ a piacon levő cégek közül, amelyek biztosítást, közbenjárást és döntőbíráskodást nyújtanak. A cégek közötti verseny biztosítja az igazságszolgáltatás és rendvédelem minőségének megőrzését, és a monopólium kiiktatásával meggátolja, hogy a felek visszaéljenek hatalmukkal, és a törvénykezést a tulajdon védelme helyett bizonyos csoportok érdekei szerint formálják, vagy növeljék annak árát.

Az állam nélküli, szabad társadalom logikusan következik a szabadság és a tulajdonhoz való jog eszméjéből. Alapelvekből kiindulva, senki nem támogathatja logikusan egyszerre a tulajdonjogok tiszteletét és az államot. Aki támogatja a személy jogát arra, hogy rendelkezzen saját testével és magántulajdonával, nem érvelhet az erőszak kezdeményezésének jogával bíró monopólium helyénvalósága mellett anélkül, hogy ne köpné szembe saját értékrendjét.

A libertariánus tulajdonelmélet, tehát a non-agresszió és az önrendelkezés elvei vitathatatlanul érvényesek, mivel azokat nem lehet megcáfolni anélkül, hogy az ember érvelése során használná és igaznak fogadná el őket. Mégis, ahelyett hogy az emberek alapelvekből kiindulva következtetnék ki a helyes konklúziót, inkább azzal érvelnek, a logika mezejét elhagyva, hogy az állítás nem lehet igaz, mert véleményük szerint, ha igaznak fogadnánk el,  negatív következmények történnének.

Ez egyáltalán nem érvelés, csupán a valóság elfogadásának gyáva kikerülése. “Ha nem létezne állam, akkor [katasztrofális következmény] történne.” Még ha igaz is volna az állítás, akkor sem fogja megváltoztatni a tényt, hogy az állam léte immorális. Viszont általában sosem tudjuk meg,  igaz-e, mivel nem kapunk többet, mint egy bizonyítatlan kinyilatkoztatást, amely ellentmond számos gazdasági elvnek és történelmi bizonyítéknak.

A legtöbbször elhangzó hasonló “érv” valahogy így hangzik: mivel nem vagyok képes megcáfolni sem az etikai, sem pedig a gazdasági érveket, amelyek az állam létének immoralitását és tevékenységének pusztító erejét bizonyítják; azt követelem, hogy magyarázd el részletesen, hogyan fognak az emberek aszfaltot lefektetni és utat építeni évszázadok múlva egy szabad társadalomban, vagy különben minden érved elutasíthatóvá válik.

Ilyenkor a legbölcsebb 360 (sic!) fokot fordulni és elsétálni, mivel a vita egyáltalán nem racionális, nem épül alapelvekre, a másik fél pedig nem őszintén kíváncsi és így sosem lesz hajlandó belátni tévedéseit és megváltoztatni a véleményét. Ha a vita nyilvános helyen zajlik, és az ember úgy gondolja, mások okulhatnak a belőle, akkor van értelme a válaszadásnak, de egyébként ez nem több, mint intellektuálisan üres emberek általi manipulatív időhúzás.

13062208_1436806066330810_8211890651597781135_n

Tehát hogyan válaszolható meg az a kérdés, hogy ki építené az utakat egy szabad társadalomban? Röviden, magánvállalkozások építenék őket önként fizetett díj fejében. Ugyanolyan cégek, amelyek most is építik őket, akiket azok az üzletek, vállalatok finanszíroznának, akik szeretnék, hogy a vásárlók valahogy eljussanak hozzájuk, vagy az autóipar, akiknek érdekük, hogy az emberek használhassák is a terméküket, vagy azok a lakosok, akik hajlandóak kifizetni az árát annak, hogy más termékén keresztül A-ból B-be juthassanak.

Az aszfaltozáshoz egyáltalán nem szükséges mágia vagy egy Leviatán, amely az erőszak legális kezdeményezésének monopóliumával bír, és aki 262 millió embert mészárolt le a XX. században.

Nyilván, az utak számos formája létezhet, mint

  • amit egyetlen ember vagy egy kis csoport épített,
  • amit egy közösség, mint például egy szomszédság épített együttesen finanszírozva,
  • amit nyíltan infrastruktúra forgalmazására szakosodott cég épített és birtokol,
  • amit plázák vagy egyéb, vásárlókat váró épületek tulajdonosa építtetett, hogy az emberek eljussanak termékéhez,
  • amit non-profit alapon, jótékonysági szándékból építettek.

A tulajdonosok aztán kedvük szerint adhatnának használati jogot a vásárlóknak. Néhányan egyszeri használati díjat kérnének belépés előtt, mások havidíjat kérnének, megint mások ingyen engednék a belépést. Egyáltalán nem ésszerűtlen feltételezni, hogy a vásárlók legjobb kiszolgálása érdekében egyhamar kiemelkedne egy egységes fizetési rendszer, mint például egy autóba szerelt vagy okostelefonon használható szoftver, ami automatikusan terheli a sofőr számláját, aki a GPS-en látja az összeget, és a különböző utak tarifáját.

Senki ne felejtse el, hogy az utak most sincsenek ingyen, hanem az állam adókból vagy az állampolgárokat terhelő hitelekből fizeti. Az utak privatizációja esetén egész egyszerűen mindenki kizárólag azokért az utakért fizetne, amiket saját maga használ.

Az úttulajdonosok közötti versengésnek számtalan előnye van. Ha belterületről és gyalogosok által igénybe vett utakról beszélünk, a vállalkozások arra lesznek ösztönözve, hogy fenntartsák a közbiztonságot és kitiltsák az olyan személyeket, akik valamilyen módon megzavarják a vásárlók nyugalmát. Hamar megemelkedne azon emberek biztosítási díja, akik olyan utcákat vesznek igénybe, ahol ez a szolgáltatás nem biztosított. Ennek következtében radikálisan zuhanna az úttulajdonos bevétele, a vállalatot vagy csoportbeli döntéshozót pedig napokon belül megfosztaná trónjától a részvényesek csoportja, az igazgatótanács, vagy a rendszer számos egyéb korrekciós mechanizmusa.

A piaci verseny azt is eredményezné, hogy folyamatosan kijavítanák az út hibáit és fenntartanák annak tisztaságát és minőségét az olyan elhanyagolt, kátyús, és sok esetben már teljesen használhatatlan utakkal ellentétben, amelyeket az állam tart fenn.

20140221katyu-ut-utak-baleset3.jpg

De hosszabban is részletezhetjük a választ, hogy nagyobb rálátást kapjunk az állam, a gazdaság és a társadalom kapcsolatára.

Stefan Molyneux példájával élve, képzeljük el, hogy hirtelen visszakerülünk a rabszolga-felszabadítás előtti Amerika egy déli államába, ahol a rabszolgatartás eltörlése mellett érvelünk, amikor egyszerre a vitapartnerünk azt kérdezi, hogy ha nem lesznek rabszolgák, ki fogja szedni a gyapotot.

A válaszadás szinte teljesen lehetetlen volna, még akkor is, ha a jelenlegi mezőgazdaság működésének teljes ismeretével bírunk. Az emberek által felfedezett tudás hatalmas könyvtárának mérete minden 12 hónapban megduplázódik. És mivel a jelenkor és az akkori idők közötti 150 év olyan titáni fejlődést hozott, amekkorát elődeink a legélénkebb látomásaikban sem tudtak volna megpillantani, azt képtelenek lennénk szavakba foglalni és érthetően átadni. Arra eszmélnénk, hogy hatalmas acélszörnyetegekről beszélünk, amely majd a világ másik táján a föld mélyéből kiásott, eónokkal ezelőtt született anyagból fog táplálkozni, amely az acélszörnyeteget egyetlen ember fog vezérelni és pillanatok alatt el fogja vele végezni rabszolgák százainak egész napi munkáját.

Legalább ugyanilyen nevetségesen hangzanánk, ha arra próbálnánk a lehető legpontosabban válaszolni, hogy ki fogja építeni az utakat százötven év múlva.

Amikor megszületik a szabad társadalom, az ember saját szemével fogja látni, mennyibe is kerülnek az utak, és abban a pillanatban talán embermilliók számára kiderül, hogy nekik nem igazán éri meg igénybe venni az utakat, az autóipar pedig így értéktelenné válik. Lehet, hogy emberek százezrei inkább tömegközlekedésre vagy kerékpárra váltanak ahelyett, hogy kifizessék az utak csillagászati árát.

Ki fog derülni, hogy az államok világszerte felépítettek egy infrastruktúrát a gépjárművek köré, amellyel igazából csak elpazarolták az emberiség javait, mert senki nem akar olyan magas árat megfizetni az utakért. Ki fog derülni, hogy egy évszázadon át teljesen rossz úton jártak, és újra meg újra megakadályozták, hogy az utakba fektetett vagyont a piac más szereplői olcsóbb és hatékonyabb utazási módszer kifejlesztésére használják.

Ez nem azt jelenti, hogy az emberek többé nem akarnak eljutni A-ból B-be, hanem azt, hogy más vállalkozók szolgáltatásait szeretnék igénybe venni, hogy ezt megtehessék. Ebben a hívószóra ad választ a kapitalizmus, és zseniális vállalkozók, mérnökök és feltalálók légiója kezd el dolgozni azon, hogy a lakosság számára lehetővé tegye az olcsóbb és hatékonyabb közlekedést. Onnantól pedig elképzelni sem tudjuk, hogy milyen megoldások fognak születni, kizárólag azt láthatjuk, hogy az emberiség legbriliánsabb tagjai forradalmasítani fogják a közlekedést a profit érdekében, a városok és a városok közötti tájkép pedig örökre új formában fog a állni a jövő nemzedéke előtt.

80f433aca2bf5020df9f431bc6e7c3b4-d7ekulz.jpg

One thought on “Állam nélkül ki fogja építeni a tévutakat?

  1. Ez jó cikk volt sok olyan szempontot behozott amire eddig nem is gondoltam 🙂
    Kiegészítésként annyit tennék hozzá hogy a szolgalmi jog a szabad társadalomban sem törlődik el (legalább is az én elképzelésem szerint), a szegényebbeknek is biztosítani kell hogy eljussanak A-Bbe (és nem erőszak útján, szimplán tényleges szabadság megőrzése érdekében iletve az ehhez kapcsolódó közmegegyezésből és önvédelemből) a városokon belül és a városok között hagyott senki által nem tulajdonolt utakkal, sávokat.

Comments are closed.