Olvasási idő: 25 perc

[Ha nem olvastad az r/K szelekció elmélete bejegyzéssorozatot, a következő írás számos része érthetetlen lehet számodra.]

Az alapjövedelem témájáról már régóta terveztem írni, és nagyon hálás vagyok a 444.hu-nak, amiért összeállítottak róla egy átfogó írást “A világ egy része elkezdte komolyan venni az alapjövedelmet” címmel, amelynek elemzésével egyszer és mindenkorra lesöpörhetjük az asztalról ezt az egyre inkább terjedő őrültséget. A protestáns munkaetika világában talán szégyen volna, ha az ember segélyen akar élni, melyet másoktól elrabolt vagyonnal finanszíroznak, ma viszont egyre többen örvendenek az ötlet hallatán. Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ahogyan határozott léptekkel haladunk az apokalipszis felé, egyre inkább dominál az r-szelekció liberális pszichológiája, amelynek éltetőeleme fenntartani az erőforrások végtelenségének látszatát az államon keresztül, amíg gazdaságunk és kultúránk összeomlik az élősködők súlya alatt, hogy hamvaiból új, a baloldaltól megszabadult világ ébredjen.

Nagyot változott a világ az elmúlt évtizedben. A feltétel nélküli alapjövedelem koncepciója nemrég még egy inkább megmosolygott, a legtöbbek által kivitelezhetetlennek, naivnak vagy egyenesen kommunistának gondolt elképzelés volt. Mostanra viszont áttört egy rakás falat, és az elképzelés, hogy minden állampolgárnak járjon fixen, mindenféle feltételtől függetlenül bizonyos juttatás, a mainstream közgazdász gondolkodás vitatémája lett.

Bizony, hogy nagyot változott a világ. Ez a bekezdés csupán egy újabb jele annak, hogy gőzerővel robog az összeomlás felé. Többen és többen adják fel a munka etikáját, az értékteremtésen át, önmaguknak felépített élet helyett pedig az államhoz, a világokat pusztulásba taszító erőszakszervezethez fordulnak. Az állam pedig felbontja a társadalom szövetét, epigenetikai változásokat idéz elő – a jóléti államon keresztül – bizonyos csoportokban, mely elősegíti az r-szelekció előretörését, az r pszichológia pedig túlterheli a szociális ellátó rendszert, népességrobbanást eredményez és addig zsákmányolja ki a produktív K-lakosságot, amíg azok fel nem adják és vissza nem húzódnak, a gazdaság pedig össze nem dől. Ilyenkor visszatér az anyatermészet darwini játéka és kegyetlen K-szelekciós nyomások nehezednek a társadalomra, amíg a populáció vissza nem tér a hordozókapacitás alá, miközben csak a legelőnyösebb képességekkel rendelkező egyedek élik túl. Ez történt Róma bukásakor, ez történt, amikor Európán végigsöpört a pestis. Végül pedig a megmaradt populáció visszatér a munkaetikához, megkezdődik a reneszánsz, és a ciklus kezdődik előről.

Ahogyan a cikk szerzője is megjegyzi, az összeomlás annyira előrehaladt, hogy mainstream közgazdászok – értsd: államok által pénzelt propagandisták – terjesztik az ingyen erőforrások eszméjét.

Az alapjövedelemnek rengeteg egymással is versengő modellje létezik, minden kutató egy kicsit mást ért a fogalom alatt, de az nagyjából állandó, hogy ahol alapjövedelem lenne, ott mindenkinek járna egy bizonyos összeg állandó jelleggel, függetlenül a szükségleteitől és a teljesítményétől. Nem kéne teszteknek megfelelni, elszámolni, csak jönne a pénz, cserébe azért, mert élünk.

Ez tényleg úgy hangzik, mint a liberális/szocialista álom, de vajon honnan szerzi erre az állam a pénzt? Természetesen, mivel az állam az erőszak legális kezdeményezésének monopóliumával bíró intézmény egy adott földrajzi területen belül, rabláson keresztül elkobozza azoktól, akik a piacon, saját munkájukkal megteremtették azt. Teheti ezt adókon keresztül, amely a rablás nyílt és legális formája, melyen át az állam szimplán jogot formál vagyonod egy részére, mint bármilyen tolvaj, majd csillapítja dühödet azzal, hogy épít belőle valami használhatatlan utat, kórházat, amelyek inkább gyilkolnak, mint gyógyítanak, vagy iskolát, mely nem több, mint a gyermekek számára fenntartott, agymosásra szakosodott, hatalomelvű nevelőtábor. Az állam vagyonszerzésének másik módja a pénznyomtatás központi bankján keresztül, amely a rablás kifinomultabb, láthatatlan módja, hiszen az árak emelkednek, megtakarításaid jóval kevesebbet fognak érni az így fellépő infláció után, viszont látszatra még mindig ugyanannyi pénz van a számládon. A harmadik módja pedig az államadósság felhalmozása, amely nem több rabszolgaságnál, melyben gyermeked, unokád és te köteles vagy ledolgozni és megtermelni azt az összeget, amelyet az állam elkölt.

Fogalmazhatunk úgy is, hogy “jönne a pénz, cserébe azért, mert élünk,” de az igazság ennél sokkal sötétebb és erőszakkal telibb: az a pénz jogosan másokat illet, az állam pedig elrabolja és elosztja, hogy szavazatokat vásároljon, hogy a jövővel nem törődve, a hatalom mámorában úszva sürgesse a jóléti állam elkerülhetetlen, tömeggyilkos összeomlását.

Arról, hogy ez a modell milyen sok szempontból tudna megoldást kínálni a modern kapitalizmus nehézségeire, évtizedek óta publikálnak baloldali szerzők.

A baloldali szerzők hiába próbálnak évtizedek óta megoldást kínálni a modern kapitalizmus nehézségeire, mivel modern kapitalizmus sehol nem létezik. A kapitalizmus – a termelési javak magántulajdonlása – helyett világszerte államok birtokolják a pénzkibocsátás monopóliumát, az oktatás rendszerét, a tűzoltóságot, a rendőrséget, az egészségügyet, összeomlásokat idéznek elő központi bankjaikkal, vámokkal és regulációkkal fojtották meg a szabad kereskedelmet, ár- és bérmegállapításokkal, adókkal és újraelosztással, mentőcsomagokkal és támogatásokkal nyomták el a kapitalizmus utolsó visszhangjait. Ezt modern kapitalizmusnak csak egy intelligenciaszintjén túl oktatott baloldali értelmiségi képes mosolygás nélkül elnevezni.

Nemrég például az USA egyik legbefolyásosabb liberális intézetének, a Brookingsnak elemzője, Richard V. Reeves írt arról, hogy ideje komolyan venni az alapjövedelem gondolatát.

Reeves abszolút gyakorlati szempontból közelit: több mint fél évszázadon át a fejlett, nyugati országokban a munkaerőpiac hármas szerepet töltött be. Összekapcsolta a munkaerőt a tőkével, a munkabéreken keresztül fontos jövedelem-újraosztó szerepe volt és társadalmilag elfogadott formában járult hozzá az állampolgárok életminőségének javulásához.

Az évtizedes sikertörténetből nőttek ki azok az alapigazságok, amiket jobb- és baloldalon sem szokás megkérdőjelezni: hogy a szegénység elleni küzdelem biztos útja, ha munkahelyeket teremtünk, az egyenlőtlenségek ellen a legjobb mód, ha csökkentjük a bérek közötti szakadékot, a termelékenységhez pedig a munkaerő képzésén át vezet az út. Bármi is a probléma, a megoldás a munkaerőpiacban rejlik.

Ezen alapigazságok közül szentelnék némi figyelmet a legelsőre, csak a teljesség kedvéért.

“A szegénység elleni küzdelem biztos útja, ha munkahelyet teremtünk.”

Ez a mondat túl sok állítást feltételez igaznak. Egyrészt azt, hogy minden szegény dolgozni akar, másrészt pedig azt, hogy nincs különbség munkahely és munkahely között, illetve hogy a hangsúly a munkahelyteremtésen, nem pedig a munkahelyteremtés szabadságán van.

Másképpen fogalmazva, lehetséges, hogy az állam hozzon létre munkahelyet, és lehetséges az is, hogy az államtól független vállalkozók tegyék azt. Kizárólag az utóbbi fogja hosszútávon csökkenteni a társadalom szegénységét, mivel kizárólag az utóbbi hoz létre értékes terméket mások számára a munkahelyekkel. Az állam ezzel szemben a fentebb említett módokon elrabolja a tőkét, amellyel munkahelyet teremt, melyet így nem használhat föl a piac, nem nőhet a gazdaság, nem jöhetnek létre hosszútávon fenntartható munkahelyek, és nem gyarapodhat az általános jólét azzal, hogy a piac folytonos innovációja és versenye következtében egyre olcsóbbak lesznek a javak és szolgáltatások a szegényebb rétegek számára.

A szegénység nem küzdhető le munkahelyteremtéssel. A szegénység azzal küzdhető le, ha a szegény emberek a társadalom számára hasznos munkát végeznek, olyan termékek és szolgáltatások előállításában vesznek részt, amelyeket mások önként megvásárolnak. Ilyen munkahelyeket kizárólag akkor lehet teremteni, ha a vállalkozóknak, a cégeknek szabadságukban áll önkéntes szerződést kötni más emberekkel anélkül, hogy ebbe az állam beleszólna. A minimálbér kiváló példája annak, hogyan tartja az állam erőszakkal lenn a társadalom szegény rétegeit: amikor emelkedik a minimálbér, azok az emberek, akik nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, amellyel képesek lennének a minimálbérnek megfelelő összeget kitermelni a munkáltatójuk számára, azok elveszítik a munkájukat, helyettük pedig vagy magasan képzett szakembereket, vagy automatizált gyártási technológiát alkalmaznak.

Ha az ember a szegénységet szeretné felszámolni, ajánlatosabb az államot kivonni a piacról a munkahelyteremtésre való fókuszálás helyett, hogy azok, akik szeretnének kiszabadulni a szegénységből, megtehessék, akik pedig nem, önként maradjanak benne.

Csakhogy, teszi hozzá Reeves, a munkaerőpiac ugyan remekül működik, mint gazdasági rendszer, azaz összekapcsolja a munkaerőt a tőkével, de mint szociális rendszer, már közel sem ennyire fényes a helyzet, az újraelosztó funkciója elkopott. A technológiai fejlődést kísérő változások miatt a kevésbé termelékeny munkatípusok bérnövekedése lelassult. És az is látható a XXI. század elején, hogy a gazdasági növekedésből származó tőkejövedelem aránya a munkajövedelemhez képest nőni kezdett.

A legjobb érveléstechnikai fogás, amit valaha megtanultam, az a sokszor alkalmazható elv, miszerint egy rossz érvnél nem kell az előfeltevésekkel foglalkozni, hanem egyszerűen azokat elfogadva, még úgy is megcáfolhatjuk a következményt. Például ha az ember egy r pszichológiájú liberálissal vitatkozik a környezetről, és a liberális vitapartner sorolja a környezeti katasztrófákat, a szennyezéseket, a túlzott fogyasztást, az erdők pusztítását és még megannyi problémát, hogy azzal igazolja az államhatalom kiterjesztését a gazdaságba, nekünk nem kell egyenként megvizsgálnunk minden szennyezést, minden pusztítást, hogy aztán láthassuk, hogy bizony azokat egytől egyig az állam okozta. Egyszerűen elfogadhatjuk ezeket a felvetéseket, és rámutathatunk, hogy ezt a problémát az oldaná meg, ha megszüntetnénk a központi bankokat és a pénznyomtatást, hogy az emberek ne akarjanak a jelenben költekezni, tudván hogy az infláció miatt úgyis romlik a pénzük vásárlóereje, helyette a valutát nemesfémmel helyettesítenénk, amely természetéből adódóan deflációs pénznem, tehát nőne a vásárlóereje a gazdaság növekedésének fejében, így az emberek többé nem szórnák a pénzüket, a bolygó pedig nem károsodna, illetve be kell szüntetnünk az államadósságok felvételét, hiszen az állam a legnagyobb környezetszennyező.

Természetesen itt vége lenne a vitának, hiszen az r pszichológiának nem célja a környezet védelme vagy a szegénység felszámolása, mivel akkor ők lennének a leghangosabb államellenesek. Céljuk a szabad verseny eltiprása és reprodukciós előny kovácsolása az állam a piacba való beavatkozásain keresztül. Ezek a viták nem racionális érvütköztetések, hanem a természetünkben szunnyadó két alapvetően ellentétes pszichológia háborúja annak érdekében, hogy saját reprodukciós stratégiájukhoz megfelelő környezetet teremtsenek.

A jelen helyzetünkben is, ha el is fogadjuk az érv előfeltevéseit, miszerint “technológiai fejlődést kísérő változások miatt a kevésbé termelékeny munkatípusok bérnövekedése lelassult” és “a gazdasági növekedésből származó tőkejövedelem aránya a munkajövedelemhez képest nőni kezdett,” a megoldás még így sem az erőszakos, hatalmas mértékű újraelosztás, mint ahogy az apróbb házastársi viták megoldása sem lehet a gyilkosság. A kevésbé termelékeny munkatípusok bérnövekedését elősegítené például az, ha a munkáltatóknak nem kellene csillagászati összegeket kifizetni az állam számára csak azért, hogy futtathassanak egy vállalkozást, és aztán további adókat, amíg a munkásunk kitermelt vagyonának csak a felét viheti haza, és összesen csak 30%-át költheti el. A központi bank és az infláció megszüntetésének is előbb kellene megtörténnie, mint az erőszakos rablásnak a fentebb említett okok miatt, ha ezeket az embereket tényleg érdekli a szegénység vagy a bérek növekedése.

Azt gondolni, hogy majd az megoldja a bérek stagnálását, hogy megnöveljük a segélyen élők számát milliókkal, melyet ezeknek az embereknek a béréből fogunk fizetni, teljes őrület.

Ez pedig a társadalmakon belüli jövedelem-egyenlőtlenségek olyan szintjéhez vezet, amit már nem lehet érdemben tüneti kezelésekkel megoldani. Erre a problémára adott radikálisabb válasz lenne az alapjövedelem. Mert a jövő nagyon egyértelműen abba az irányba mutat, hogy munkahelyből csak egyre kevesebb lesz, ezért fenntarthatatlan elképzelés, hogy a jövedelem-újraelosztás fő felülete továbbra is a munkabér legyen.

Nem is tudom, hol lehetne kezdeni… miért kellene kezelni a jövedelem-egyenlőtlenségeket? Az r pszichológia számára ez teljesen magától értetődő, hiszen az erőforrások bősége következtében mindenkinek egyenlően juthat, akinek pedig több van, az biztosan igazságtalanul elvette, de éljünk egy kicsit a valóságban: ha az ember önkéntes úton vált milliomossá, tehát nem az államon keresztül, hanem úgy, hogy értéket hozott létre mások számára munkájával, azt pedig mások pénzzel hálálták meg, ezt nem kell megoldani. Aki jogosan szerezte vagyonát, aki megdolgozott érte, attól nem vehetjük el, csak azért, mert biológiailag arra vagyunk predesztinálva, sem azért, mert igazságtalanságot kiáltunk.

Aztán pedig “munkahelyből csak egyre kevesebb lesz.” Ez semmiképp nem jelenti azt, hogy embertársaink kevesebb javakat és szolgáltatásokat kívánnának. Sőt, az emberi vágyak végtelenek, és ha el is fogy a világ összes munkahelye, akkor sem pusztul el a föld, egyszerűen kreatívabb és innovatívabb módokat kell találnunk arra, hogy értéket nyújtsunk embertársaink számára. Amit én csinálok ezzel a bloggal, az sem nevezhető munkahelynek, a szó tradicionális értelmében, mégis vannak emberek, akik elég értékesnek tartják a munkámat ahhoz, hogy fizessenek érte. És ugye azt senki sem gondolja, hogy automatizált üzemekben legyártják a termékeket, majd pedig később jönnek rá, hogy senkinek nincs se munkája, se pénze, és így a javak ott fognak megrohadni a polcokon? Ez egy tündérmese, egy apokalipszis-forgatókönyv, amit arra terveztek, hogy az ember félelmében hatalmat biztosítson az állam számára. Párszáz évvel ezelőtt az emberiség egésze a mezőgazdaságban dolgozott, majd jöttek a gépek, mára pedig egy százalék is alig, és lám – mégsem pusztult el a föld.

Végül pedig egészen vérforraló, ahogyan ez a másodrangú propagandista, akinek gondolatairól a cikk beszámol, egészen természetesnek veszi a szisztematikus rablást. “Fenntarthatatlan elképzelés,” írja, “hogy a jövedelem-újraelosztás fő felülete továbbra is a munkabér legyen.”

“Fenntarthatatlan elképzelés, hogy a nemi erőszak áldozatai továbbra is csak  nők legyenek!” Mi lenne, ha ahelyett, hogy természetesnek vennénk a beteg bűnözést, inkább a másik irányba indulnánk el, és feladnánk a vérszomjas, barbár, államista módszereinket?

Hasonló érdeklődéssel kacsingat az alapjövedelem felé nemrég a legismertebb amerikai libertariánus think tank, a Cato Institute is. Az intézet elemzőjének, Matt Zwolinskinak főleg a jelenlegi szociális rendszerekkel van baja. Áttekinthetetlenek, pazarlóak, rengeteg módon ömlik ki belőle a pénz és mindez ráadásul nem is hatékony.

Zwolinski írásában odáig megy, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem ugyan lehet, hogy nem ideális egy libertariánus nézőpontból, de még mindig jobb, mint a jelenleg működő szociális ellátó-rendszerbeli megoldások, és valószínűleg sokkal inkább fogadnák el az emberek is, mint a közismerten nem népszerű libertariánus tanokat.

Matt Zwolinski nem libertariánus. Az ember, aki “Hat ok, amiért a libertariánusoknak el kellene utasítaniuk az agressziómentesség alapelvét” című cikket írt, definícióból adódóan nem libertariánus.

Történt valami a libertariánus mozgalommal az elmúlt időszakban, amelynek hatására az ilyen embereket is libertariánusnak gondolják, az nagyon szomorú. Röviden, ami történt az az, hogy beszivárgott a mozgalomba és egyenesen ellepte azt a baloldal, az r pszichológia.

Híres, és sajnos elfeledett alapelv az, hogy az a mozgalom, amelyik nem kimondottan jobboldali mozgalom, törvényszerűen baloldalivá fog degradálódni, és sajnos ez történt a libertarianizmussal is. “Vérző Szívű Libertariánusok” néven örvendenek hatalmas népszerűségnek a mozgalomba beszivárgó liberálisok, mint Matt Zwolinski, akik az egyenlőtlenség ellen, a patriarchális elnyomás ellen, a szisztematikus rasszizmus ellen, és a Social Justice Warriorok vagy a feministák minden egyéb problémája ellen harcolnak, támogatják a nyitott határok politikáját, a multikulturalizmust, az újraelosztást, és mindent, ami miatt Európát épp elnyeli az entrópia. Ezek az emberek nem libertariánusok, hanem beszivárgók, akik eltorzítják és elpusztítják a szabadságközpontú mozgalmunkat.

Lássuk hogyan érvel az alapjövedelem mellett Matt Zwolinski.

Jóval kevesebb bürokráciával járna. Hiszen mindenkinek ugyanaz jár, mindentől függetlenül. Ezért sokkal olcsóbb a menedzselése, egyetlen szoftver képes kezelni, nem kell hozzá rengeteg szerv, hivatalnok, és ez nem csak államcsonkítás szempontjából hasznos Zwolinski szerint, de sokat segítene az igénylőknek is, akiknek nem kéne többet a bürokrácia áttekinthetetlen útvesztőiben bolyonganiuk.

Olcsóbb lenne. Számításaik szerint jóval, mint a jelenlegi jóléti rendszer fenntartása. Persze sok függ attól, hogy melyik modellt vezetnék be, hiszen létezik olyan verziója is az alapjövedelemnek, ahol egy bevételi szint fölött progresszív adó lenne kivetve rá, míg más modelleknél szegény és gazdag is ugyanannyit kapna. De még az utóbbi modell sem lenne feltétlen drágább a jelenleg létező rendszereknél, többek között éppen a bürokrácia jelentős csökkentése miatt. Amikor szociális transzferekről vagy segélyekről hallunk, akkor az első gondolatunk általában az, hogy a szegények kapnak pénzt a gazdagabb emberek kontójára. De ez a legtöbb államban egyáltalán nem igaz, az állami újraelosztás nagy része jellemzően a középosztályt támogatja leginkább, legyen szó családtámogatásról, iskoláztatásról, nyugdíjalapokról és így tovább.

Tényleg úgy ismerjük az államot, hogy amikor lehetőségében áll, egyből csökkenti a kiadásait? Az alapjövedelem bevezetése előfeltételezi, hogy a lakosságnak semmi baja nincsen az államhatalom kiterjesztésével és növelésével. Miért bocsátaná hát el az állam emberek ezreit vagy tízezreit, ha a nép nem kötelezi rá?

De hogy ez az mennyire eltávolodott a valóságtól, nézzük meg a számadatokat. A KSH adatai szerint az állam 2016 januárjában 745 milliárd forintot költött.

Mennyi lenne tehát az alapjövedelem? A teória az, hogy ha az embereknek megadjuk az alapvető létszükségletek kielégítéséhez szükséges összeget, akkor megváltozik az emberi természetük, boldogak és produktívabbak lesznek, szeretni fogják egymást és utópiában fogunk élni. Számoljunk napi 1250 forinntal ételhez és havi 30.000 forinttal rezsihez – mind nagyon nagyon alacsony számok. Havi 68.750, 70.000 a kényelmes számítás kedvéért. Azt megszorozva Magyarország lakosságával – 10 millió – 700 milliárd forintot költenénk havonta alapjövedelemre, és persze a nép annak folyamatos emelését követelné minden választáskor és aközött.

Most 745 milliárdot költ az állam összesen havonta, akkor 700 milliárdot költene csak az alapjövedelem kifizetésére, persze naívan feltételezve azt, hogy nem venne ki a kasszából minden miniszter, képviselő és családja kénye kedvére.

Biztos vagyok benne hogy Zwolinskit eléggé megfizetik ahhoz, hogy olyan komplex számításokat végezzen és olyan modelleket hozzon létre, amellyel sikeresen megcáfolja az én szerény számításaimat, de a lényeg ugyanaz marad: amikor a nép az államhatalom kiterjesztését követeli, a hatalom nem fog kedvességből kevesebb adót szedni és kisebb bürokráciát fenntartani.

Kevésbé lenne paternalista. Mivel feltétel nélküli, ezért teljesül a libertariánus álom, és az állam végre kitakarodik az életünkből. Legalábbis részben. Nem vizsgálnák, kinek milyen segély jár, és nem stigmatizálnák azt, aki segítséget kap az államtól.

1460310255315

Hogyan lenne kevésbé paternalista az az állam, ami kiterjeszti az újraelosztás mértékét a teljes populációra? Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy kevésbé kegyetlen az a gyilkos, aki válogatás nélkül öl. Hogyan lehet ekkora idiótaságot mondani, Zwolinski? Tényleg az a kevésbé paternalista, ha az állam vad hevében válogatás nélkül szórja mindenkinek a pénzt, miután sokkal nagyobb mértékű rablással elkobozta azt azoktól, akik megtermelték? Hogyan lehet ekkora faszságot mondani – már bocsánat? MI A FASZ, ZWOLINSKI? Az állam akkor fog kitakarodni az életünkből, ha beszünteti az adóit, beszünteti a regulációit, bezárja a központi bank ajtaját, az összes miniszter és bürokrata pedig magára zárja a parlament ajtaját és belülről felrobbantja azt.

De nem is folytatom. Az r pszichológia – és a világunk politikai látképe – nem racionalitásra vagy érvekre épül. Meg kell értenünk, hogy ezek az emberek tényleg úgy látják a világot, hogy az erőforrásaink végtelen számban állnak rendelkezésünkre, és semmi baj nem lesz abból, semmi negatívuma nincs annak, ha az állam úgy szórja őket, ahogyan csak képes rá. Ezekkel az emberekkel nem lehet érvelni – a jóléti állam heroinjának hatása alatt állnak, és nem lehet velük megértetni, hogy ez káros, és hagyják abba.

De emellett számít az is, hogy az alapjövedelem legtöbb verziójában olyan mértékű összeget kapnának az állampolgárok, ami az alapvető létszükségletek kielégítésére alkalmas, de ezen felüli igények teljesítéséhez ugyanúgy plusz bevételekre lenne szükségük. És ehhez jönnek még az olyan humanista-antropológiai érvek, mint hogy az emberek valójában szeretnek dolgozni, megvalósítani magukat a világban, szeretnek társaik számára hasznossá válni, csak a modern társadalmak kínálta keretek között erre sokszor nincs igazi lehetőségük.

Ez hogyan működött eddig itthon a cigányság körében például? Vagy a diákok, vagy a nyugdíjasok körében? Ha hirtelen nem kellett munkával eltartani magukat, önként elkezdtek vállalkozni, elkezdtek alkotni és dolgozni, hogy megkeressék azt a lehetőséget, ahogyan hasznossá válhatnak a társaik számára, akár fizetség nélkül is? A valóság alapvető tényeit tagadjuk, ha úgy gondoljuk, nem növekszik, amit pénzelnek. Ha a szegénységet pénzelik, a szegénység növekedni fog. Ha a munkanélküliséget, az unproduktivitást pénzelik, az fog növekedni. A valóság teljes tagadása és a kisebbségektől való teljes elzártság kell ahhoz, hogy az ember azt állítsa, hogy akik segélyen élnek, azok önszántukból elkezdik megvalósítani magukat és hasznossá fognak válni a társadalom számára. Senki nem olyan őrült, hogy elkezdjen napi hat-nyolc-tíz órát dolgozni mások kedvéért, önként, anélkül, hogy megfizetnék érte. Menjenek végig ezek a humanisták-antropológusok az átlagos Borsod megyei faluban, az átlagos Nyugat-Európai no-go zónában vagy az átlagos Amerikai gettóban, és tegyék ki a hipotézisüket a valóság próbájának.

És van egy rakás olyan kérdés is, amire még nincsenek igazi válaszok. Tényleg úgy működnek a társadalmaink, hogy elfogadjuk, hogy mindenki érdemtől és szükséglettől függetlenül ugyanannyit kapjon?

Nem. A világunk nem úgy működik, hogy mindenki érdemtől és szükséglettől függetlenül erőszakkal elvehet a másik munkájának gyümölcséből. Hogyan lehet azt állítani, hogy erre nincsen válasz? Ha ez akkora kérdés, miért nem gyűlünk össze a következő fizetésnapon valami gyár bejáratánál, támadjuk meg és raboljuk ki az épp kilépőket, osztjuk szét bérüket magunk között, majd jelentjük ki büszkén, hogy “mindenki kapjon ugyanannyit érdemtől és szükséglettől függetlenül?” Pontosan ez az alapjövedelem. Az állam épp annyira jogosult ezt megcsinálni, mint bárki más.

Nézzünk körbe a világban. A gazdaságok összeomlanak, a kultúra hanyatlik, az európai embert pedig elárasztja és csendben meghódítja az Iszlám. Ennek oka az alapjövedelem mögött húzódó mentalitás dominanciája, amely azt gondolja, joga van mások vagyonához, joga van akár erőszakkal elvenni és felélni azt, joga van eladósítani a másikat és annak gyermekét, és mindezek felett jogában áll önmagát nevezni az igazságosnak, a jószívűnek, a liberálisnak, a jónak. Kedves olvasó, vedd kezedbe Ayn Rand Veszett Világ című regényét. Az írónő pontról pontra megjósolta ezt. Talán az alapjövedelem kell ahhoz, hogy ez a világ végleg összedőljön és elsöpörje azokat, akik élősködnek rajta, talán még azelőtt vége lesz, talán a mágia és a véletlen során megfordul a világ körforgása – de ebben egyre kevésbé hiszek.

Nem volna nehéz pedig, a lépesek a következők: beszüntetni a jóléti szolgáltatásokat, az ingyen ellátásokat, az állam fék nélküli költekezését, a szabad piacot korlátozó törvényeket és adókat, összeszorítani a fogunkat és végigvárni azt a borús időszakot, amíg rendbe jön a piac. Ez előbb vagy utóbb magától is el fog jönni, ha nem önként, hát erővel fogja ránk törni az ajtót a valóság, és viharral fog elsöpörni mindent és mindenkit, aki erőszakkal, a másikból próbált élni. A nyugtató szavak, amiket végszóként adhatok, csupán arról szólnak, hogy a történelem során az ilyen viharok után jött a reneszánsz, és ha – mi, az elme emberei – túléljük azt, miénk lesz a szabadság.

04 - wspHrlZ.jpg

 Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

 

2 thoughts on “Az alapjövedelem ellen

  1. “világszerte államok birtokolják a pénzkibocsátás monopóliumát”

    Na ez az a pont, ahol hatalmasat tévedsz…

Comments are closed.