Olvasási idő: ~ 15 perc

“– Señor d’Anconia, mit gondol, mi történik a világgal?
– Pontosan az, amit megérdemel.
– Ó, milyen kegyetlen!
– Nem hisz ön az erkölcsi törvény működésében, asszonyom? – kérdezte Francisco komoran. – Én igen.”
(Részlet Ayn Rand – Veszett Világ című művéből)

Az egyszeri megfigyelőnek furcsán hangozhat ez a bizonyos erkölcsi törvény, amelyről Ayn Rand regényének egy főszereplője beszél a könyv egyik leghíresebb monológjában. Jóval fiatalabb koromban (nem mintha most panaszkodhatnék a koromra) talán én is azt mondtam volna, hogy bizony ez nem több ezoterikus téveszménél, amelynek vallásában örömet lel az ember, hiszen így nem kell szembesülnie a szörnyű világgal, amelyben a jó emberek szenvednek, a gonoszok pedig élvezik a hatalom és az erővel elkobzott vagyon mámorát.

De ha jobban megvizsgáljuk, láthatjuk, hogy valóban mind a világ, mind pedig annak lakói pontosan az erényeiknek vagy bűneiknek megfelelő sorsot élvezik vagy szenvedik el.

Erre a gondolatra talán sokakban merül fel sanyarú sorsú, szegénységben tengődő emberek képe, akik képzetlenek, keresetlenek a munkaerőpiacon és napról napra szenvednek, hogy gyermekeiknek élhető otthont biztosítsanak. Viszont kitartó tanulmányozás után két kirívó tulajdonságot fedezhetünk fel egytől egyik mindenkiben, aki huzamosabb ideig – nem pedig véletlen baleset, vagy átmeneti állapot következtében – ilyen helyzetben él. Egyrészt fellelhetjük a felelőtlen és helytelen döntések végtelen sorozatát: a tanulmányok és értékesíthető képességek elsajátításának elhanyagolását pillanatnyi élvezetek hajszolása érdekében, munkahelyek folyamatos elvesztését színvonalon aluli teljesítmény következtében, gyermekvállalást házasság előtt, stb. Másrészt pedig láthatjuk, hogy ezek az emberek egytől egyig államisták, és támogatják az intervenciós gazdaságpolitikát, a minimálbértörvényeket, a központi bank hatalmát, az államosított egészségügyet és oktatást, illetve ezer másik olyan politikai programot, amely talán őket károsítja meg a leginkább.

Azaz azt látjuk, hogy a természet két fundamentális törvényét is megsértették: a fogyasztást meg kell előznie a termelésnek, és az erőszak kezdeményezése immorális. A hedonizmus, a magas időpreferenciájú életvitel, illetve az államizmus, a legális agresszió támogatása, amelyekkel megszegik e két természeti törvényt, okozatként szolgálnak a szegénység és a szenvedés kialakulásában a legalsóbb társadalmi csoportok között, így láthatjuk, hogy az Ayn Rand által említett erkölcsi törvény valóban teszi a dolgát.

De vehetjük a hatalomfüggő politikus példáját is. A politikai hatalom ára minden esetben az ember elméje. Igen, ez a vagyonhoz és a hatalomhoz való legrövidebb út, hiszen az előbbit csupán el kell kobozni, a másikat pedig csak ki kell kényszeríteni anélkül, hogy a politikus kiérdemelné azokat, viszont a természet törvényei azt követelik meg az embertől, hogy adja fel az elméje és a valóság közötti viszony minden apró szilánkját. A politikus így az örökös racionalizáció és valóságtagadás rabjává válik. Ez pedig elkerülhetetlenül ellehetetlenít bárminemű őszinte, spontán kapcsolatot másokkal – hiszen annak legelső követelménye a közös valóság, és szinte definícióból adódóan része a tisztelet a valóság iránt. De elpusztítja a kapcsolatot önmagával is, az önbecsülés, az önszeretet lehetőségét, hiszen tisztelet és megbecsülés forrása a megtestesült, gyakorlati, fenntartott erény, a nap végén viszont, amikor a család is alszik már, az ember pedig álmatlanul bámul a sötétbe, a tudat mélyén minden politikus és a vagyonszerzés politikai eszközét használó söpredék tisztán látja az erényeinek legteljesebb, művészi hiányát.

Talán még pontosabb példa a természetes igazságosság jelenségére az, ami a Fidesz-alapító és párttag, Bayer Zsolt fiával történt a napokban. Egy nagyobb csoport cigány először ököllel és lábbal támadt rá, majd – ahogyan többen a fiatal férfi segítségére siettek – vasból és fából készült, halálos ütésre is képes eszközöket vettek elő, mire a kocsmáros elkergette őket – legalábbis a beszámoló szerint.

Egy mértékig sajnálatos, hogy a párttag fiának is szenvednie kellett – bár meg kell hagyni, hogy a termeszetes igazsagossag teóriaja őra is érvényes, hiszen feltetelezhető, hogy haszonélvezője édesapja, Bayer Zsolt adóztatáson – legális rabláson – át megszerzett vagyonának.

De sokkal inkább érdemes megfigyelni, hogyan tér vissza bumerángként Bayer Zsolthoz saját pártpolitikájának következménye.

Hogy ezt megértsük, mindenekelőtt a cigányság helyzetét kell alaposan és kíméletlenül megvizsgálnunk, kikövetkeztetve, milyen hatással volt rájuk a Fidesz politikája, és hogyan teremtette az meg az olyan erőszakos, vérszomjas bűnözőket, akik a Fidesz-alapító gyermekere támadtak.

Mindenekelőtt természetesen muszáj megjegyezni – a baloldali agitátorok csillapítása érdekében – hogy nem minden egyes roma származású állampolgárról beszélünk, vannak közöttuk olyanok, akik próbálkoznak, küzdenek, és kitörnek az erőszak és az improduktivitás kultúrájából, és az értékteremtés, a civilizació útját választják. Viszont míg nem is olyan régen a pesti lakosok kényelmesen ignorálhatták a cigánysággal kapcsolatos távoli, vidéki, Borsod megyei tényeket, mára – ahogyan Pest is elgettósodott – számukra is tagadhatatlanná válik, hogy a cigányság egy jelentős része improduktív, nem mutat hajlandóságot a civilizálódásra, az értékesíthető kepésségek megszerzésére, erőszakos és megtagadja az integrálódást.

Természetéből adódóan ez egy végtelenül összetett téma, és amikor a felelősséget keressük, akkor nagyon egyszerűen mondhatjuk azt is, hogy ez kizárólag az ebbe a csoportba tartozó egyének döntéseinek következménye, és azt is, hogy ez kizárólag a körülmények, a gazdaságpolitika következménye.

Érdekes módon, mindkettőben van igazság.

Hogy hatékonyan elemezhessük a cigányság helyzetet, először tudomásul kell venni a rasszok közötti intelligenciakülönbséget, és minden ebből következő tényt. Bár az eddigi kutatások sokkal inkább vonatkoztak a nagyrasszokra, így is rendelkezésünkre áll némi információ, mint a Cseh és Szlovák cigányság felmérése, amely azt találta, hogy a roma populáció átlagos IQ szintje jelentősen alacsonyabb, mint a Cseh és Szlovák populációé. Máshol a Közép- és Délkelet-Európai, iskolakornál fiatalabb romák kétharmadának kognitív képességeit “enyhe mentális retardációnak” sorolják. Egy harmadik, 2006-os felmérés, amely a magyar roma és nem-roma fiatalok akadémiai képességeit vetette össze azt találta, hogy a roma és magyar gyerekek írás-olvasás és matematikai képességei közötti hézag egy standard deviációt tesz ki.

Mivel ez nem a fő témánk, csupán az egyik előfeltevésünk, ennyi elég az intelligenciakülönbségek vizsgálatáról – aki elégséges nyelvtudással rendelkezik, az a megadott forrásokat követve bőségesen beleáshatja magát a témába.

A viszonylagosan alacsony intelligenciaszintből következik a magas időpreferencia. Ezt a kérdéskört részletesen taglaltuk az A civilizációk felemelkedése és bukása illetve az Az Olimpiai Játékok anatómiája című bejegyzésekben. A legrövidebben összefoglalva, az időpreferencia határozza meg, mennyire képes az ember elhalasztani a javak elfogyasztását. Az alacsony időpreferenciával rendelkező egyének képesek hosszasan késleltetni a fogyasztást, míg a magas időpreferenciával rendelkezők sokkal hajlamosabbak a jelenben kielégíteni a pillanatnyi igényeiket. Egy hasonlattal szemléltetve, az időpreferencia a különbség a hedonista és az aszkéta között. Viszont társadalmi szinten az időpreferencia határozza meg az egész civilizáció felemelkedését – vagy a felemelkedés hiányát – a gazdasági fejlődés ütemét, a technológiai innovációkat, a nagyobb mértékű termelés, fejlődés és gazdagság megjelenését, mivel a javak elfogyasztásának késleltetése teszi lehetővé a tőkefelhalmozódást és a nagyobb beruházásokat, amelyek aztán leegyszerűsítik a termelési folyamatot, felszabadítják az eddig felhasznált erőforrásokat más javak megtermelésére, és beindítják a gazdasági növekedés és civilizációépítés motorját.

Tehát a megválaszolandó kérdés az, hogy miként vehetőek rá genetikailag magas időpreferenciájú emberek egy alacsony időpreferenciájú társadalom normáinak követésére. És mivel már a kérdésből is láthatjuk, mekkora – majdhogynem lehetetlen – kihívást jelent ez a probléma, sokan arra a következtetésre jutnak, hogy a különböző etnikumok együttélése és kompatibilitása lehetetlen, és minden esetben a fejlettebb populáció számára öngyilkosságot jelent. Ebben számos igazság van. Intervenció nélkül az etnikumok elkülönülnek egymástól, és egy szabad társadalomban minden lehetőségük megvolna erre – amit a konfliktusok végtelenségét megelőzendő, valószínűleg számos közösség meg is fog tenni. Viszont jelenleg az államizmusnak köszönhetően elvették tőlünk a diszkriminációhoz való jogot, és nem dönthetünk többé afelől, hogy kivel szeretnénk üzletet kötni és együtt élni, így maximum arra törekedhetünk, hogy létrehozzunk egy kölcsönösen kedvező helyzetet mindkét populáció számára.

A válasz az ösztönzők világában keresendő. Kevés dolog van, amit biztosan kijelenthetünk az emberi természetről, de ezen kevés állítás közé tartozik az, hogy az emberek cselekednek (azaz tudatosan felhasználják a környezetükben található eszközöket,

hogy elérjék az értékítéletükkel összhangban álló céljaikat), és az, hogy az emberek ösztönzőkre reagálnak. Az ember szeretné megélni a holnapot és elkerülni az éhhalált, éhségét pedig táplálék elfogyasztásával csillapíthatja. Ez emberünket táplálékszerzésre készteti, amelyet vagy produktív munkával, vagy erőszakos rablással tehet meg, választását pedig a környezete és szubjektív értékítéletének kölcsönhatása határozza meg.

Azaz emberünk dönthet úgy, hogy produktív munkát végez inkább, minthogy raboljon, mert a rablás költsége nagyobb, mint a munkáé. Lehetséges, hogy rablás esetén szinte biztos halállal néz szembe a táplálék tulajdonosainak keze által, de az is elképzelhető, hogy egyszerűen és észrevétlenül rabolhatna, viszont bűntudat vagy integritásvesztésének tudata kísértené azután hosszú időkig, amely szubjektív értékítélete szerint nagyobb költség, mint pár óra munka. Úgy is dönthet, hogy rablással tesz szert a célja eléréséhez szükséges eszközre, mert internális és externális elrettentő tényezők híján egész egyszerűen kevesebb erőbefektetéssel éri el ugyanazon eredményt.

Az internális, morális ösztönzőket nem lehetséges törvényhozással megváltoztatni; helyes és egészséges erkölcsi iránytű kizárólag erőszakmentes, békés, kétszülős gyermeknevelés és helyes értékeket valló környezet következménye lehet.

Az externális ösztönzők – a gazdasági ösztönzők, amelyek a társadalom erőforrásainak allokációjából származnak – azok, amelyeket használva a közösség, a környezet, a társadalom elérheti a cigányság antiszociális rétegének integrációját vagy szegregációját és további erőszakosodását.

Ilyen externális ösztönző a jóléti állam segélyrendszere, amely adókkal – vagyon erőszakos elkobzásával – bünteti a társadalom értékteremtő, produktív tagjait, így rettentve el az embereket a produktivitástól, és az elrabolt vagyon egy részének elosztásával jutalmazza a társadalom improduktív csoportját, így ösztönözve az értéket nem teremtő viselkedési norma terjedését. Ez az externális ösztönző juttatta el az Egyesült Államokat a rasszháború peremére és tette Nyugat-Európát a muszlim invázió csalétkévé. Ez pusztította el a család intézményét és emelte az erény szintjére az egyedülálló anyaságot, amely a modern világ egyik legkárosabb jelensége.

Első ránézésre Magyarország segélyezési rendszere szegényes, alig létezik – a Fidesz-kormány elviekben sikeresen csökkentette a jóléti állam méretét – a cigányság helyzete mégsem javul. Első ránézésre: hiszen abszolút hiba volna az ösztönzőket kizárólag a segélyekben mérni, elfeledkezve az adófizetők által pénzelt iskolákról, kórházakról és közmunkaprogramokról, amelyek épp ugyanúgy vagyont csoportosítanak át a produktív csoport számlájáról az improduktív csoport pénzelésére erőszak használatával.

A kevésbé intelligens populáció számára (amely nem értékítélet, csupán igazolt tény) sokkal láthatóbb, sokkal nyomósabb és sürgetőbb ösztönzők szükségesek annak érdekében, hogy a társadalom normáit kövessék, mint jóval magasabb intelligenciaszintű embertársaiknak, hiszen a magasabb intelligencia lehetővé teszi az önkontrollt, az impulzusoknak való ellenállást, a helyes, nem pedig a kellemes cselekedet végrehajtását.

Így a cigányság nem azzal a választással találja szembe magát, amelyet a természet törvényei diktálnak. Nem az asszimiláció, az erkölcsi normák betartása, a produktív munka vagy a biztos éhhalál, hanem az asszimiláció vagy az erőfeszítésektől mentes élet között kell választaniuk.

A természet törvényeit tehát ismét megsértették.

A természet nem fogja azt mondani, hogy “legyél bármennyire antiszociális, együttélésre képtelen, kábítószer- és szerencsejátékfüggő visszaeső bűnöző, a sebeid így is gondozásra kerülnek, munkát így is találsz, gyermekeidet pedig így is tanítani fogják.”

Miért is tennének tehát erőfeszítést az asszimiláció érdekében, ha az állam védelmezi őket attól, hogy szembesüljenek döntései következményeivel?

Aki boldogulni szeretne a piacgazdaságban, annak mindenekelőtt alázatot kell tanúsítania. Meg kell tanulnia, miként elégítheti ki hatékonyan embertársai igényeit és kívánságait, hogy termékét és szolgáltatását eladva profitra tegyen szert. Munkájához képességeket kell szereznie, meg kell tanulnia civilizáltan, békésen, kölcsönösen kedvező megoldást keresve együttműködnie munkatársaival. Önmotivációt kell tanúsítania, folyton keresnie kell az újabb és újabb módszereket arra, miként nyújthat értéket főnökének vagy vásárlóinak. Röviden, a kapitalizmusban való siker kulcsa a folytonos személyiségfejlődés és növekedés.

Az államizmusban viszont az olyan jelenségek, mint a közmunkaprogram, lehetővé teszik, hogy az ember jövedelemre tegyen szert alázat, értékteremtés és személyiségének kikristályosítása nélkül. A közmunkások – hasonlóképp a bürokratákhoz, a politikusokhoz és minden állami alkalmazotthoz – olyan termelési folyamatban vesznek részt, amely lánc legvégén nem a vásárló áll, nem önkéntesen fizető személy az, aki érdekében zajlik a munkafolyamat, hanem az adófizető, akit kényszerítenek a termék “megvásárlására.” Így élvezhetik az értékteremtés gyümölcseit anélkül, hogy valóban értéket hoznának létre.

A cigányság helyzete soha nem fog megváltozni, amíg az uralkodó osztály nem hagyja őket szembenézni saját döntéseik következményeivel.

De a természet törvényei működnek mindaddig, amíg ez meg nem történik, és igazságot szolgáltatnak az elkövetőkön a vidéki szocialistáktól kezdve – a Fidesz legnagyobb szavazóközönségén – a Fidesz párttagokig. Idővel az áldozatok, a kizsákmányolt adófizetők is megkapják saját igazságukat, hiszen ez a fenntarthatatlan rendszer elkerülhetetlenül az állam összeomlásához vezet. A legrosszabbul talán a cigányság fog járni, akik a tűzvész után magukat lehetőségek, jövő és élelem nélkül találják majd egy világban, ahol soha nem volt, és talán soha nem is lesz helyük.

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.