Olvasási idő: 21 perc

[Ha nem olvastad az r/K szelekció elmélete bejegyzéssorozatot, a következő írás számos része érthetetlen lehet számodra.]

A kettosmerce.blog.hu sosem okoz csalódást. Miután szomorúan be kell látnom, hogy új propaganda nem látta meg a napfényt a minap, (kivéve mondjuk az előző bejegyzéssel foglalkozó cikket az MNO-n, de az meg semmi érvet nem fogalmaz meg,) a magyar r pszichológia intellektuális szemétdombjának régebbi bejegyzései közt mindig találok valamit, ami méltó a kritikára. “A szenvedés nem az élet természetes velejárója” című bejegyzést fogjuk most célba venni. melynek már a címéből is érezni, ahogyan a baloldal a pénztárcánk felé nyúl, hogy feloldja a szenvedő embereket természetellenes kínjukból.

„Egy egész életet végigdolgoztam, de minek?” Ülünk a kertben Tatabányán, nyár van, én 20 éves egyetemista vagyok, amikor nagymamám felteszi ezt a kérdést. Nem kifejezetten nekem, inkább mellettem.

Talán nem a legjobb ötlet a politikafilozófiai állásfoglalásainkat öregedő, bolondos nagyanyánk magában beszélésével igazolni. Kissé már szenilis lehet, és talán elfelejtette a munka azon részét, amikor fizetést kapott, a fizetését pedig elcserélhette mások munkájának gyümölcsére. Amikor már nyugdíjból él, úgy látszik csodálkozva teszi fel a kérdést, minek kellene dolgozni, amikor az adófizetőkön is élhet. Normális emberek, kedves szocialista nagyanyó, azért dolgoznak, hogy életben maradjanak, és nem veszik természetesnek, hogy joguk van mások tulajdonához. Ezek az emberek öregkorukban pedig nem az államon keresztül rabolják ki a fiatalokat, hanem – miután életük során kedvesek és jóságosak voltak gyermekeikhez, szomszédaikhoz – biztosan támaszkodnak azokra a megbízható emberekre, akik rájuk támaszkodtak, mikor ők voltak erejük teljében. Az állammal sajnos ez a világ megszűnt, és csak magukban mérgelődő öregembereket látunk, akiknek nem érdekük úgy viselkedni, hogy mások eltűrjék őket, nem szükséges unokájukkal foglalkozniuk, még ha az mellettük ül is, hiszen az államtól, nem pedig önként segítő családtagoktól függ a megélhetésük.

Mégis úgy érzem, válaszolnom kellene valamit, megnyugtatni, de milyen jogon mondhattam volna bármi megnyugtatót, bármi bölcset én, aki nem végzett nehéz mezőgazdasági munkát kisgyerekként, akinek már nem kellett másokra főznie, akinek nem kellett másokra mosnia cselédként, akit nem aláztak meg mindennap, aki nem tologatott szénnel teli csilléket várandósan, aki nem takarította évekig a tanácsházat, nem hordta ki mások leveleit, miközben rettegett a kutyáktól, nem látott el egyedül egy háztartást, nem nevelt fel két gyereket?

Amilyen jogon én is válaszoltam a találós kérdésre, kedves szerző, mégsem vagyok nagymama. Mi köze van a szénnel teli csillék tologatásának egy természetéből adódóan közgazdaságtani – az emberi cselekvéssel foglalkozó – kérdéshez? Ki ne szenvedett volna az életében, és ki ne cselekedett volna olyat, amihez nem fűlött a foga, túlélése érdekében? Kedves r-szelekciós szerző. Az élet – a nem rabláson és élősködésen alapuló élet – alapja az, hogy fel kell áldoznunk a következő pillanat boldogságát, össze kell szorítanunk a fogunkat, fejlesztenünk kell testünket és elménket nehézségek árán, hogy megéljük a jövőt. A szenvedést taglaló próza nem fogja megváltoztatni az élet alapvető tényeit: hogy külső javakat kell használnunk a túléléshez, és hogy ezen javakhoz munkával kell hozzájutnunk.

Screenshot 2016-05-03 03.28.25.png

És csak azért, mert a munka nehéz, még nem nyílik meg előttünk az a választás, hogy az államot használva kényszerítsünk mást a nehéz munkára, és raboljuk el vagyonát. Hiszen a vagyonszerzésnek két módszere létezik, az ember vagy előteremti azt saját munkájával, vagy erőszakkal elragadja mástól, aki megteremtette azt. Ha pedig a szerzőnek fenntartásai vannak a munkával kapcsolatban – és feltételezem, nem szeretné, hogy nagyanyja éhenhaljon, – az egyetlen választás más jogos tulajdonának elrablása az államon keresztül adó formájában, majd annak átnyújtása olyanok számára, akik nem hoztak létre értéket a társadalom számára.

De oké, talán megértem. Nem szívesen mondaná ezt az ember szegény nagyanyja szemébe, inkább csak bontsuk le az államot, hogy ne éljünk ilyen szörnyű erkölcsi valóságban. Ezesetben elmondom, én mit mondanék a szerző helyében.

Azt mondanám, hogy mama, elég furcsa, hogy ezt mondod, hiszen ha nem dolgoztál volna, én ma nem élnék. Hogy őszinte legyek, kicsit szomorú lettem, miután ezt mondtad. Ezt persze nem azért mondom, hogy manipuláljalak, és megváltoztasd a gondolataidat, hanem azért, mert fontosnak tartom a kapcsolatunkat és az őszinteséget. Beszélgethetünk erről is, vagy mesélhetsz még, mit értesz azalatt, amit mondtál, hogy jobban megértsük egymást.

És lám… máris nem arra használom a nagymamát hogy igazoljam vele a beteg államista elképzeléseimet. Nem sokkal szebb így a világ?

De nemcsak ezért nem lehetett megnyugtató választ adni, hanem mert a kérdés nem is volt kérdés. A nagymamám nem szomorú volt, hanem csalódott és dühös. Mert pontosan tudta, hogy bár azok számára, akik nem végeznek nehéz fizikai munkát, akiket nem aláznak meg, akik nem szolgálnak ki másokat, azok számára az ő munkájának volt értelme, hiszen direkt vagy indirekt módon hasznot húztak belőle akár konkrét anyagi értelemben, akár úgy, hogy minimális fizetségért, ingyen, esetleg teljesen „láthatatlan” módon elvégezte helyettük azokat a munkákat, amelyek nélkül a társadalom nem működne.

Ismét, ha a szerző kivenné a fejét Marx írásaiból és helyette csak egy pillanatra a valóságot látná, képes volna felfogni, hogy ez egy kétoldalú egyenlet. Az egyik oldalán ott a nagymama, aki önként vállalja el ezeket a munkákat, és minden önkéntes üzletkötésnek az a természete, hogy az ember csak akkor köti meg, ha úgy véli, ezáltal jobban jár, mint az üzlet nélkül. A másik oldalon pedig ott van az, aki “hasznot húz” belőle, ami egy hazug propagandista kifejezés, ami az olvasó érzelmeire apellál. Igaz, hogy a főnökeinek haszna származik az üzletből – hiszen önként kötik, de az pontosan ugyanígy elmondható a nagymamáról, hogy hasznot húz a főnökeiből, hiszen teljesen ugyanarról a tevékenységről beszélünk mindkét fél esetében. Az ember azért dolgozik valakinél, mert az a valaki olyan környezetet biztosít számára, ami hatalmas mértékben megnöveli a munkás produktivitását, így a munkás sokkal nagyobb értéket képes létrehozni, mint a főnöke nélkül.

Tényleg kegyetlen, ahogy a szerző a saját nagyanyját használja kommunista propaganda igazolására.

Mégis számára ez a végigdolgozott élet értelem nélküli volt, tele fölösleges szenvedéssel és megaláztatással. Mint ahogy az emberek többségének is így telik el az élete. Ezek nem egyéni sorstragédiák, nem az emberi élet szükséges velejárói, nem önfeláldozó „asszonysorsok”, nem a tisztes szegénységből az alsó középosztályba felkapaszkodás (bár már erre is egyre kevesebb példa van) nemes hőstörténete, hanem olyan embereké, akiknek a kevés privilegizált emberrel ellentétben az élete egyetlen célja a folyamatos, fölösleges szenvedés volt.

Álljunk meg egy pillanatra, és csodáljuk meg a baloldali érveléstechnikát. Persze valamilyen mértékben ehhez az is hozzátartozik, hogy a cikk szerzője hölgy, és persze a nők gondolataiban akarva-akaratlanul nagyobb helyet foglal el az érzelmi világ, mint a tisztán logikai érvek, hiszen evolúciónk során a nők túlélésének kulcsát a szociális navigáció jelentete. Ha pedig ezt megkoronázzuk az r-szelekció jellemzőivel, valóban ezt az írást kapjuk: a valóságtól teljesen eltávolodott, tények nélküli, érzelem alapú balladát, amelyben nem kell érvelni, nem kell bemutatni az emberek közötti interakció mikéntjeit, hogy abból következtessük ki az igazságot, csupán a pityergés után – és a rablásra való buzdítás előtt – ki kell jelenteni, hogy az élet gonosz, tele fölösleges szenvedéssel.

Baloldalinak lenni annak a rendszernek az elutasítását jelenti, amely anyagi és ideológiai értelemben is fenntartja azokat a viszonyokat, amelyekben az emberek, sőt, általában a világ élőlényeinek döntő többsége fölösleges szenvedésben éli mindennapjait.

Egyébként ez a Kettős Mérce “WTF baloldal” című bejegyzéssorozatának egy darabja, ahol ehhez hasonlóan próbálják meg definiálni azt, hogy mi a baloldal. Néhol igen szórakoztató, ahogyan az r pszichológia próbálja a filozófia kardját forgatni, és olyan eredmények születnek, mint “baloldalinak lenni az, hogy nem káromkodok.” Sajnos nem viccelek. Ezek az emberek a gazdaságtudományt, az etikát ezzel helyettesítik, ezzel próbálják igazolni azt, hogy az államot felhasználva akarnak kirabolni és elnyomni másokat.

Miután az r-pszichológia felállította a megcáfolhatatlan axiómákat, és abból levezette az emberi cselekvést leíró tényeket, felállította az etikai keretrendszert, az erőszak használatának kereteit, végül erre a következtetésre jut:

Fölöslegesben, mert ez a szenvedés megszüntethető lenne, ha a közös erőforrásainkat a társadalmi, környezeti pusztítás felszámolására fordítanánk.

Demonstrálva a megtörhetetlen, sziklaszilárd érvrendszert, valahogy így néz ki:

Premissza 1: Nagymama dolgozott.
Premissza 2: Nagymama nem szeretett dolgozni.
Konklúzió: Helyes az erőszakos újraelosztás.

Nehéz ilyen kristálytiszta logika ellen érvelni.

És érezzük át a finom szofizmust, ahogyan a szerző lágyan az olvasói agyába ülteti – nem érveléssel, hanem retorikán át – a kollektivizmust. Közös erőforrásokról beszél, bár nem létezik közös tulajdon, csupán emberek, akik megdolgoznak a javakért, akik önkéntes cserén keresztül tulajdonjogot formálnak, és egyének, akik egy kormány nevű csoportba tömörülnek, és erőszakkal elkobozzák azt. Ez nem közös, hanem egy uralkodó réteg által eltulajdonított erőforrás, akik aztán elosztják egymás közt a prédát.

Az idézett mondat mögött rejlő jelentés csupán annyi, hogy a szerző szeretne az uralkodó réteg tagjává válni, vagy szeretné, hogy az uralkodók úgy osztanák el a zsákmányt, ahogyan azt ő preferálja.

Nem véletlen azonban, hogy mindig azoknak a hangja hallatszik kevésbé, akik a rendszert nem fenntartani, hanem alapjaiban megváltoztatni akarják.

Amikor legutoljára néztem, Európát épp ellepték a muszlimok, mert a baloldal dominálja a politikát az egész nyugaton. Amikor legutoljára néztem, embereket tartóztattak le az Egyesült Államokban “gyűlölet bűncselekmény” jelszava alatt, mert azt a bűnt vétették, hogy a transznemű emberekről ki merték mondani, hogy női ruhába öltözött férfiak, és csak két nem létezik, a férfi és a nő. A család és a házasság intézménye elpusztult, helyébe a jóléti államon keresztül a baloldali r pszichológia egyedülálló szülősége lépett. Alapjaiban megváltozik a rendszer a nyugat minden táján, miközben brutálisan és erőszakosan megtámadják azokat, akik harcolnak ezellen, mint a Donald Trump mozgalom tagjait.

ChLydEMUkAAe050

A baloldali r pszichológia uralja a nyugatot. Annak okán fulladnak bele a gazdaságok a szocialista központi tervezés, regulációk, államosítások, pénznyomtatások és eladósodások tengerébe, annak okán pusztul el az európai kultúra egy sokkal kegyetlenebb és dominánsabb ellenség keze által, és annak okán fognak milliók meghalni az elkövetkező polgárháborúkban. De ezeknek az embereknek még ez is kevés, az r pszichológia addig nem elégedett, amíg el nem pusztult az egész bolygó.

Sokkal erősebbek azok a hangok, amelyek azt mondják, minden úgy természetes, ahogy van. A hatalom mindig kevesek kezében volt, az emberek egy részét mindig kizsákmányolták, a nőket mindig megverték, a nem fehéreket rabszolgamunkára kényszerítették, az állatokat mindig megkínozták, az erdőket mindig pusztították.

Ez egy egyszerű, kendőzetlen hazugság. Aki csak azt merné sugallni, hogy természetes, hogy a nőket megverik, azt szó szerint kivégeznék a modern feministák, mint ahogy karrierek és életek ezreit teszik tönkre egy szexistának bélyegzett apró mondat, egy póló vagy egy vicc miatt. Fekete diákok terjesztik nyíltan akadémiai vita keretei közt, hogy a fehér fajnak nincs létjogosultsága.

Kissé olyan írni ezeket a bejegyzéseket, mintha mérget kortyolnék. Minden mondat egy aljas hazugság, egy undorító, kifacsart propaganda ami az ellentéte mindennek, ami valós, helyes és igazságos, nekem pedig objektíven kell kritizálnom beteg, őrült emberek fantazmagóriáit, akik nem a valóságban, hanem a saját elborult mesevilágukban élnek, ahol a békés együttműködés kizsákmányolás, az erőszak igazságosság, a fasiszta liberális kultúrdominancia pedig szeretet és tolerancia. Itt van például ez a mondat:

A pusztítás tehát természetes velejárója életünknek, és a legtöbb, amit tehetünk, hogy ezt a pusztítást a világ és a társadalom egyes részeire koncentráljuk. A legszegényebbekre, a legkiszolgáltatottabbakra, akik már annak is örülhetnek, ha létezésük nem lehetetlenül el teljesen.

Miközben a baloldali gazdaságpolitika – aminek számos tanát a Fidesz is követi – a piacgazdaság központi irányítása az oka a legszegényebbek sorsának. A minimálbér például kitűnő példája annak, hogyan okoz munkanélküliséget az állam. De látjuk azt is, mennyire segít a cigányságon az állami újraelosztás: miután elfelejtjük, hogy amit pénzelünk, az növekszik, fizetünk a szegénységért, ami aztán növekszik, majd csodálkozunk. Ha közmunkával próbálja az állam segíteni a szegényeket azt csak úgy képes pénzelni, mint bármi mást: adókkal vagy hitelekkel, ami ismét káros következménnyel jár, ha a közmunka alternatív költségét vesszük figyelembe. Azokat az erőforrásokat a piac is fel tudná használni munkahelyteremtésre, és az úgy létrehozott munkahelyek hosszútávúak volnának és gazdasági növekedést eredményeznének, nem pedig teherként létezne az adófizető vállán.

Screenshot 2016-05-03 13.48.30.png

Az állam úgy képes segíteni a legszegényebbeken, ha nem csinál semmit.

Ebben a perspektívában a szenvedés természetes velejárója a társadalmi viszonyoknak. Sőt, bizonyos emberek vagy társadalmi csoportok esetében a szenvedés megérdemelt büntetés. Mert aki dolgozik, aki tanul, aki származásilag, képességeitől fogva alkalmas rá, – vagyis, aki személyesen kiérdemli – az fel tudja magát szabadítani a szenvedéstől. Mert végső soron egyéni felelősségvállalás kérdése az, ki milyen életet él. Aki érdemtelennek bizonyul, annak maximum annyiban szabad a társadalomnak segítenie, hogy ha sok-sok szenvedés árán is, de életben maradjon. Tehát vannak emberek, akiknek egyetlen célja az életben maga az életben maradás lehet.

Itt érkeztünk el a cikk magjához, melyben művészien kibontakozik a baloldal – az r-szelekció – teljes gondolatvilága két rövidke bejegyzésben.

Ha elfogadjuk az r/K tézisét, már pedig a bizonyítékok túlnyomóan igazolják azt, az r pszichológia, tehát a liberális elme abból az előfeltevésből indul ki, hogy az erőforrások végtelenül állnak rendelkezésre a populáció számára. Ezt tartsuk észben, mert ha még nyíltan nem is mondja ki, látni fogjuk, az erőforrások bőségességének gondolata meghúzódik minden érve mögött.

A szerző azzal kezdi, hogy ismerteti azokat a tényeket, amelyek a K pszichológia számára magától értetődőek. Minden ember rendelkezik bizonyos adottságokkal, amelyet igazságos verseny keretei között felhasználhat, és próbára teheti magát mások ellen a szűkös erőforrásokért vívott harcban. Ez az r mentalitás számára annyira felfoghatatlan, hogy még érvelni sem képes ellene, csupán taglalja az érveket, azt feltételezve, hogy annyira triviálisan hamisak, hogy nem kell őket megcáfolnia. Az r számára a verseny egy idegen fogalom, hiszen miért kellene versenyezni, ha mindenkinek bőségesen jut a réten a fűből? Sőt, egyenesen igazságtalan az, hogy versenyezni kell, hiszen szabadon elérhetőek lennének az erőforrások, de valamiért megtagadják tőle azt .

Ebből fakad az államizmus. Mivel a társadalomban prevalens az erőforrásokért folytatott verseny, az r pszichológiának szüksége van az állam erőszakos hatalmára, amely r szelekciós nyomást gyakorol a lakosságon véletlenszerű és nagymértékű ragadozáson keresztül, ami a populációt a hordozókapacitás alatt tartaná, a fennmaradást pedig nem a képesség – hiszen senki nem képes hatásosan védekezni az államapparátus végrehajtóegysége ellen – hanem a mennyiségi szaporodás határozná meg. A kommunizmus, főként kezdeti fázisaiban amikor még szabadon felélheti az összes a piac által előállított erőforrást, az r-szelekció tökéletes táptalaja.

Az r számára valóban helyes a megállapítás, hogy a szenvedés a természetes velejárója annak, amikor liberális pszichológiával a nagy mértékben kompetitív, szűkös erőforrásokkal bíró K szelekciós nyomású környezetben ébred. A természetes rend nyomán kialakuló emberi világ számukra élhetetlen.

A társadalmi segítségért cserébe azonban alázkodjon meg, még ez is okozzon neki újabb fölösleges szenvedést: ásson árkot, adja fel az intim szféráját, legyen szófogadó, alázatos, udvarias, ne legyen hangos, ne tűnjön fel.

Az avatatlan szem számára ebből csak annyi látszik, hogy a liberálisnak baja van azzal, ha meg kell dolgoznia a fizetéséért. Pedig valóban nem érti és tényleg összezavarodott, amikor a “társadalmi segítségről” beszél. A “társadalmi segítség” számára azt jelenti, hogy létezik egy társadalom nevű entitás, ami kegyetlenül eltiltja őt a bőséges erőforrásoktól, mintha a nyulat nem engednék a végtelennek tűnő rét közelébe, és csak akkor fogyaszthatná a rét füvét, ha idióta szeánszokat végez, amelyet büntetői írnak elő. Nem látja, hogy az ember számára elérhető erőforrásokat munkával termelik meg, és csak akkor van joga hozzáférni ezekhez, ha ő is részt vesz a termelésben, hiszen az erőforrások végtelenek a réten, megdolgozni érte pedig csak büntetés és megalázkodás.

A jelenlegi társadalmi viszonyokban az egyéni felelősség hangsúlyozása valójában csak bizonyos egyénekre vonatkozik: a kiszolgáltatottak, a fölösleges szenvedésben élők felelősségvállalását jelenti, és minden kötelező felelősségvállalás tagadását azok részéről, akik mások szenvedéséből profitálnak.

Az r pszichológia eredménye az a marxista nézet is, amely szerint a munkáltató csupán “mások szenvedéséből profitál.” Abból az előfeltevésből kiindulva,  hogy az erőforrások végtelenek, a munka tényleg kizsákmányolás, hiszen annak a pénznek, amit a főnök átad, nincs értéke a “tőkés” számára, hiszen a “tőkésnek” ott a végtelenül zöldellő rét, értéke pedig csak annak van, ami ritka. Csak épp ez egy őrült fantázia, aminek semmi köze a valósághoz.

Nekik nem kell foglalkozniuk azzal, hogyan él meg egy háztartás havi 22 800 forintból, nem kell foglalkozniuk, azzal sem, ki milyen körülmények között gyártotta a holmikat, amiket használnak, azzal sem, hogy embertársaikat megerőszakolják-e az utcán, és azzal sem, ha embertársaikat megölik, ha nem tetszik a bőrszínük, a ruházatuk vagy a partnerük neme. A fölösleges szenvedés legtöbbször láthatatlan, méltatlan szenvedés, amelynek a végén senki nem gyújt gyertyát.

A “nekik” alatt a szerző itt a K pszichológiát érti, aki nem segít azon, aki alulmaradt a verseny során. Na most ez nem feltétlen igaz. Mivel a K-szelekció alapvető ténye az, hogy az erőforrások szűkösek, hozzávágni azokat mindenkihez, aki képtelen megszerezni őket, öngyilkosság, de ez még nem jelenti azt, hogy a K pszichológia teljesen szűkmarkú. A bizonyítékok alapján épp ellenkezőleg, melyek azt mutatják, hogy az amerikai konzervatív családok 30%-kal többet adományoznak, mint a liberálisok, illetve hogy akik elutasítják azt az eszmét, hogy a kormány feladata az újraelosztás és az egyenlőségteremtés, négyszer annyit adakoznak, mint akik elfogadják azt.

A K pszichológia az élet természetes részeként tekint a darwini szelekcióra, amely során a legalkalmasabb éli túl a versenyt. Amikor valakit meggyilkilnak vagy megerőszakolnak, az tragédia, de a K pszichológia szempontjából az élet velejárója.

De mint ahogyan azt már fentebb is mondtam, az itt felsorolt problémákat az r pszichológia politikai hatalma okozza. A minimálbérek, regulációk és a munkanélküliség pénzelése okozza a munkanélküliséget, amely az r törekvése az erőforrásokért folyó verseny elpusztítására, a gyilkosságokat és a nemi erőszakokat pedig meg lehetne előzni, ha az r pszichológiának nem az volna a célja, hogy véletlenszerű predációt kényszerítsen a lakosságra a bűnözőkön át, és nem fegyverezné le a K lakosságot, hanem hagyná, hogy darwini versenyben megvédje magát támadója ellen.

Innentől nem idéznék tőbbet a forrásszövegből. Láttuk a mélyében rejtező szörnyeteget, értjük mit akar, tudjuk, milyen világot hozna el. Cserébe inkább a következő jótanácsot adnám: mindig résen kell lennünk. Magyarország kulturálisan szerencsés helyzetben van, mert nem pusztította el azt az r annyira, mint a az Egyesült Államokat, vagy Nyugat-Európát. Nálunk jelen van egy erős réteg aki ragaszkodik a K csoportcentrikusságához és hagyományőrzéséhez, és ez szerencsés. Viszont az r pszichológia a legkegyetlenebb, legtömeggyilkosabb, legfasisztább erőt képviseli, aminek minden alkalommal meg kell akadályozni a feltörését, vagy különben meghódít minket is, mint ahogy meghódította a nyugatot.

Magyarország gyengesége az állam. Mivel épphogy kilábalunk a kommunizmusból, és mivel nincs magyar értelmiségi, aki a szabadság és a piacgazdaság mellett érvelne, a propagandistákból és a kommunistákból viszont több, mint elég van, az r számára nagyon egyszerű növelni és növelni az állami kiadásokat, azon keresztül megfojtani a gazdaságot, szétbontani a család intézményét és teljesen elpusztítani a magyar középosztályt, mivel a magyarok nem fogják látni az ok-okozati láncolatot a politika, gazdaság és kultúra között, és nem lesznek képesek érdemben ellenállni, ami végül az ő vesztüket okozza. A Jobbik csodálatos példa erre, hiszen küllemben a K köntösébe bújik, a gazdaságpolitikája tiszta r-szelekciós szocializmus.

És ha nem vigyázunk, a dolgok sokkal rosszabbra fordulnak.

 Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.