Olvasási idő: ~ 28 perc

Az erőszak kezdeményezésének kategorikus tilalmára alapuló, szabad társadalom és a gyermekvédelem kérdése egy olyan témakör, amely már időtlen idők óta a megírandó bejegyzések listáján van, mégis minden alkalommal, amikor belekezdtem, félbe kellett hagynom, mert ebben a témában mindenképp a perfekcionizmus útját kell, hogy kövessem. Ez túl fontos ahhoz, hogy félvállról vegyük.

És épp ezért fogjuk megvizsgálni a verbális és fizikai gyermekbántalmazás hosszú távú hatásait, annak prevalenciáját a modern világban, a különféle módszereket, amellyel az állam aktívan elősegíti a gyermekbántalmazás jelenségének létezését, és végül pedig azt, hogy hogyan törölné el a mérgező pedagógia hagyományát egy szabad társadalom.

Aki a témában szeretne mélyebben elmerülni, annak a következő irodalom ajánlott: az egyik Alice Miller, akinek két könyve, “A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása,” és a “Kezdetben volt a nevelés” könyvei, életműve legmeghatározóbb alkotásai magyarul is megvásárolhatóak. A másik Lloyd Demause, akinek felkavaró könyvei, mint a “The Origins of War in Child Abuse” és “The Emotional Life of Nations” megrázó képet adnak a háborúk, a nagyobb társadalmi jelenségek vagy trendek és a gyermekbántalmazás kapcsolatáról, a harmadik pedig Bessel van der Kolk: “The Body Keeps the Score” című könyve, amely rávilágít és gyógymódot ad a gyermekkori trauma hosszú távú idegrendszeri hatásaira.

Figyelmeztetésként még hozzátenném, hogy a következő valószínűleg szinte minden olvasó számára fájdalmas és nehéz téma. Kínzó elfogadni és feldolgozni a gyermekkori traumákat, de létfontosságú is, a boldog és egészséges élet érdekében. Carl Jung egyszer bölcsen azt mondta, hogy minden neurózis csupán a jogos szenvedés helyettesítője, amely azt jelenti, hogy a mentális betegségek azt a vákuumot töltik be, amely a fájdalmas, traumatikus élmények feldolgozásának hiánya hoz létre. Ahhoz, hogy az ember felszámolja saját magánéleti démonait, először a múltjával kell szembenéznie, és ebben segít – bármilyen fájdalmasan is – a következő írás.

Hosszú távú hatások

Mindenekelőtt, mint minden alkalommal, definiálnunk kell a gyermekbántalmazás fogalmát. A szó alatt olyan szülő vagy más gondozó / felvigyázó által elkövetett tettet értünk, amely sérelmet, potenciális sérelmet vagy azzal való fenyegetettséget okoz a gyermeknek. A sérelem definíciója a gyermek fizikai vagy érzelmi egészségének akut megzavarása, amelyet bármilyen mulasztás vagy tett,  vagy az azzal való fenyegetés okozott.

A gyermekbántalmazás definíciójába a következő esetek tartoznak:

  • Fizikai bántalmazás
  • Pszichológiai bántalmazás
  • Szexuális bántalmazás
  • Fizikai elhanyagolás
  • Érzelmi elhanyagolás
  • Egészségügyi elhanyagolás
  • Oktatás elhanyagolása
  • Elégtelen felügyelet
  • Erőszakos környezetnek való kitétel

[Forrás]

A legfőbb tanulmány, amelyet a következők során vizsgálni fogunk a Center for Disease Control and Prevention és a Kaiser Permanente non-profit alapítvány által elvégzett Adverse Childhood Experiences (~Ártalmas Gyermekkori Tapasztalatok, a továbbiakban ACE) tanulmány. A tanulmány során több mint 17.000 tehetős, középosztálybeli háztartásból származó személlyel töltettek ki egy tíz igen/nem kérdésből álló kérdőívet.

Minden válaszadót egy 1-től 10-ig terjedő számmal reprezentáltak attól függően, hogy hány kérdésre válaszolt igennel. Ha a felsorolt traumatikus élmények közül egyiken sem esett át, az ő ACE pontja 0 lett, ha 4 kérdésre válaszolt igennel, akkor az övé 4, ha pedig mind a tízre igennel válaszolt, az ő ACE pontja 10 lett.

A következő kérdéseket tették fel. Ajánlott minden olvasó számára elvégezni a tesztet, és a végén, összeszámolva az “Igen” válaszokat leírni a saját ACE pontját.

  1. Megtörtént-e önnel, hogy a háztartáson belül valamelyik szülő vagy egyéb felnőtt gyakran vagy nagyon gyakran káromkodott önnel, sértegette, becsmérelte vagy megalázta önt, VAGY úgy viselkedett, ami következtében attól félt, hogy fizikailag bántalmazni fogják?
  2. Megtörtént-e önnel, hogy a háztartáson belül valamelyik szülő vagy egyéb felnőtt gyakran vagy nagyon gyakran meglökte, megragadta, megütötte önt, vagy valamilyen tárgyat hajított az ön irányába VAGY olyan erővel ütötte meg önt, amely sérülést vagy nyomot hagyott?
  3. Megtörtént-e önnel valaha, hogy egy önnél legalább öt évvel idősebb felnőtt szexuális úton érintette meg önt, vagy késztette önt arra, hogy megérintse az ő testét szexuális úton VAGY próbálkozott vagy ténylegesen végrehajtott orális, anális vagy vaginális közösülést önnel?
  4. Érezte-e ön gyakran vagy nagyon gyakran, hogy senki sem szereti önt a családban, vagy gondolja önről azt, hogy fontos vagy különleges VAGY hogy a család tagjai nem törődnek egymással, nem érzik közel magukhoz egymást vagy támogatják egymást?
  5. Érezte-e ön gyakran vagy nagyon gyakran, hogy nincs elegendő étele, piszkos ruhákat kell hordania és senki nincs, aki megvédené önt VAGY a szülei túlságosan részegek vagy egyéb kábítószer hatása alatt álltak ahhoz, hogy a gondját viseljék vagy szükség esetén az orvoshoz vigyék?
  6. Elváltak vagy elkülönültek egymástól valaha a szülei?
  7. Megtörtént-e gyakran vagy nagyon gyakran az édesanyjával vagy nevelőanyjával, hogy meglökték, megragadták, megütötték, vagy valamit felé dobtak VAGY gyakran vagy nagyon gyakran megrúgták, megharapták, ököllel, vagy kemény tárggyal megütötték VAGY valaha ismételten, legalább perceken át megütötték VAGY fegyverrel vagy késsel fenyegették?
  8. Élt-e valaha olyan személlyel, aki problémás ivó vagy alkoholista volt VAGY aki utcai drogokat használt?
  9. Szenvedett-e valaha a háztartás egy tagja depresszióban vagy mentális betegségben VAGY próbálkozott-e valaha a háztartás egyik tagja öngyilkossággal?
  10. Vonult-e az háztartás egy tagja börtönbe?

Az adatok összegyűjtése, és a válaszadók egészségi állapotának felmérése során nem csak arra derült fény, hogy a gyermekbántalmazás egy hatalmas mértékben elterjedt társadalmi jelenség, hanem arra is, hogy jelentős negatív hatást gyakorol a felnőtt emberek fizikai és mentális egészségére, illetve hatalmas mértékben hozzájárul többek között a korai halandósághoz, a droghasználathoz, az öngyilkossághoz, a különféle mentális problémák kialakulásához, mint a depresszió vagy a szorongás, vagy az elhízáshoz.

A gyermekbántalmazás előfordulása egy felnőtt egészségi állapotának elsődleges meghatározója.

ace_pyramid_lrg.png

Mivel a tanulmányok a kérdőívet kitöltő személyek saját véleményén alapulnak, az elme pedig hajlamos elnyomni és minimalizálni a traumatikus eseményeket, valószínűsíthető, hogy az adatok és az eredmények kevésbé súlyosak, mint a valóság.

Egészség

  • Azok körében, akik 5 vagy több ACE pontot jelentettek, kétszer nagyobb eséllyel alakult ki krónikus fejfájás azokhoz viszonyítva, akik 0 ártalmas gyermekkori tapasztalatot jelentettek.
  • Akik 6 vagy több ponttal rendelkeztek, háromszoros eséllyel szenvedtek tüdőrákban,
  • Jelentős kapcsolatot találtak az iszkémiás szívbetegség előfordulása és az ACE pont között. Azokhoz viszonyítva, akik 0 pontot jelentettek, a tízből kilenc ACE pont 1.3-1.7 arányban megnövelte a szívbetegség kockázatát.
  • Mind a 10 ACE pont 1.2-1.6-szor megnöveli a májbetegség kockázatát.
  • Azokhoz mérten, akiket nem értek traumatikus élmények, tartós és jelentős romlást fedeztek fel azok egészséggel kapcsolatos életminőségében, akik ártalmas gyermekkori tapasztalatokon mentek át.
  • A szülők alkoholfogyasztása 2-13-szoros mértékben növeli a többi ACE előfordulásának esélyét. Azoknál tapasztalták a legtöbb ACE pontot, akiknél mindkét szülő használt alkoholt.
  • A fizikai elhanyagoláson kívül az összes többi ACE pont növelte a felnőttkori alkoholfogyasztás előfordulását. Minden ACE pont 2-3-szor növelte az esélyét annak, hogy az egyén 14 éves kor alatt alkoholt fogyasszon, és erős kapcsolat mutatkozott az ACE pontok és a serdülőkor közepén előforduló alkoholfogyasztás között.
  • Függetlenül a szülők alkoholhasználatától, minden ACE pont növeli az alkoholizmus és a depresszió felnőttkori kialakulását.
  • 0 ACE ponttal rendelkezőkhöz viszonyítva, azok, akik 5 vagy több különböző típusú ártalmas gyermekkori tapasztalaton mentek át, 10-szer nagyobb eséllyel jelentettek problémákat tiltott kábítószerek használatával használatával és kábítószerfüggőséggel.
  • 6 vagy több ACE ponttal rendelkező fiúgyermekek infravénás úton adagolható kábítószer függőség-kockázata 4600%-kal nagyobb mint azoké, akik 0 ponttal rendelkeznek.
  • A gyermekkori traumák felelősek a kábítószerhasználattal kapcsolatos súlyos problémák 1/2-2/3-ért.
  • Mind a fizikai, mind pedig az érzelmi bántalmazás erősen összefügg a felnőttkori túlsúlyosság előfordulásával, amely kockázatát minden ACE pont növeli.
  • A 0 ACE pontot jelentőkhöz viszonyítva, azok, akik 5 vagy több különféle gyermekkori traumát éltek át, 5,4-szer nagyobb eséllyel dohányoztak 14 éves kor alatt.
  • Erős összefüggés figyelhető meg az öngyilkossági hajlam és az ACE pontok között. Bármilyen ártalmas gyermekkori tapasztalat 2-5x megnövelte az öngyilkossági kísérletek előfordulásának kockázatát, azok pedig, akik 7 vagy több ACE ponttal rendelkeztek, 31.1x nagyobb arányban próbálkoztak valaha öngyilkossággal.
  • Korreláció figyelhető meg az ACE pontok és a depresszió, az antidepresszánsok fogyasztása, a hallucinációk, a gyermekkori emlékek hiánya vagy a munkahelyi teljesítménnyel kapcsolatos problémák között.
  • A szexuális úton terjedő betegségek megjelenésének aránya
    • 0 ACE ponttal a nőknél 4,1% a férfiaknál 7,3%
    • 1 ACE ponttal a nőknél 6,9% a férfiaknál 10,9%
    • 2 ACE ponttal a nőknél 8,0% a férfiaknál 12,9%
    • 3 ACE ponttal a nőknél 11,6% a férfiaknál 17,1%
    • 4-5 ACE ponttal a nőknél 13,5% a férfiaknál 17,1%
    • 6-7 ACE ponttal a nőknél 20,7% a férfiaknál 39,1%
  • Kapcsolat mutatható ki az ACE pontok és a párkapcsolati erőszak között is; minden típusú erőszakos gyermekkori élmény kétszeresen emeli a felnőttkori erőszakosság megjelenésének kockázatát.

A forrásként szolgáló tanulmányok ide kattintva olvashatóak.

Erőszak

Az ACE tanulmányokon kívül egyéb kutatások is kimutatják a gyermekbántalmazás negatív következményeit. A következő két MRI kép egy normális körülmények között, és egy extrém mértékű elhanyagolást átélő gyermek agyi fejlődését mutatja:

baby-brain_2381083b

A legfontosabb talán az a tény, hogy a gyermekbántalmazás előfordulása radikálisan hozzájárul az erőszakosság kialakulásához. Az elhanyagolás, a fizikai bántalmazás (az erőszak modellezésén keresztül) vagy a magzat alkoholnak való kitétele mind elősegítik az utód erőszakos viselkedésének megjelenését.

Általában véve a kutatások azt igazolják, hogy az erőszakosság a gyermek életének első négy évében fellépő, a szülő és az újszülött közötti szervezetlen kötődés következménye. Azok, akik ilyen körülmények között nőttek fel, sokkal fogékonyabbak a stresszre, kevésbé képesek irányítani a negatív érzelmeiket, ellenséges és agresszívan viselkednek és kényszerítő stílusban lépnek kapcsolatba más személyekkel. A szervezetlen kötődés továbbá köthető az első iskolaévekben fellépő problémák internalizálásához és externalizálásához, a gyermek a többi gyermekkel való kapcsolatainak negatív minőségéhez, furcsa, bizarr viselkedéshez az osztályteremben és disszociatív személyiségjelekhez. Az ilyen háttérből származó gyermekek alacsonyabb önbecsüléssel rendelkeznek.

A serdülőkorban levő fiatalok pszichopatológiás tüneteinek megjelenését nagyban elősegíti a szervezetlen csecsemőkori kötelék a szülő és a gyermek között.

Lloyd Demause részletesen leírja azt, hogyan idézik elő az erőszakos viselkedést a gyermekkorban tapasztalt traumatikus élmények a “The Origins of War in Child Abuse” című könyve 3. fejezetében. (Erősen gondolkodom, hogy ezt a művet fel kellene venni a fordítási listára.)

A gyermekek agyában létrejön egy alter, amely elraktározza a szülő agresszív személyiségét, annak érdekében, hogy szétválaszthassa a bántalmazás és elhanyagolás fájdalmait, és ne kelljen az érzelmeit kimutatni a szülőnek. Ezt félelem motiválja, amely szerint, ha mégis kifejezné érzéseit, a szülő elhagyná vagy megölné a gyermeket. (A csecsemőgyilkosság egészen a 19. századig teljesen elterjedt és hétköznapi szokás volt.) Az így létrehozott alter lehetővé teszi, hogy a gyermek önmagát támadja és önmagát okolja az elszenvedett bántalmazásért.

Az író felkavaró példával illusztrálja az alter gyakorlatban való kialakulását:

A gyermek az első hónapoktól képes a disszociált alterek megteremtésére. Példáját látjuk annak, hogy milyen korán megjelenhet a hasadás a 15 hónapos kislány, Sarah esetében, kinek a bébiszittere pornografikus fotósorozatot készített a lányról. A fotókat, melyek a lányt meztelenül mutatták, akit erektált állapotú felnőtt pénisz érintett. Három évvel később Sarah meztelen babákról rajzolt képet a terapeutájának, és azt mondta, “Ő az én babám. Meztelenül fekszik az ágyon. Betakarom. Kiabálok a babával. Rossz volt. Azt kiabálom, ‘Te! Te rossz dolog!” Sarah még kisgyermekként is önmagát okolta a szexuális bántalmazásért, majd internalizálta és megismételte a bántalmazást, miközben fuzionálva érzete magát a bántalmazóval.

Ezek az alterek – írja, – időzített bombák az emberi agyban, amelyek a későbbi erőszakos viselkedések forrásaként szolgálnak. Bármikor megtörténhet, hogy a visszahúzódó, csendes személyiség utat talál ahhoz, hogy a saját Rossz Énjét egy áldozatra projektálva megismételje a kora gyermekkorban átélt traumákat, így létrehozva gyilkosokat, katonákat és terroristákat, akik a látszólag normális életből kilépve képesek emberek tömegeit lemészárolni bűntudat vagy kétség nélkül.

Robert Firestone kutatásai és szakmai tapasztalatai arra mutattak rá, hogy az öngyilkos hajlamú betegeinek elméje egytől egyig kritikus szülői hangokat visszhangzott, amelyek öngyilkosságra ösztönözték a pácienst.

A korai gyermekkorban átélt traumák hatalmas szerepet játszanak az r/K szelekció két ellentétes pszichológiájának a kialakulásában, és egy későbbi r/K bejegyzés során ki fogunk térni a két ismeretág közötti kapcsolatra. Példának okáért a stressz jelenléte a gyermekkorban produktív és tanító szerepű, kivéve, ha az kiszámíthatatlanul, véletlenszerűen, és hosszútávon van jelen, bántalmazás vagy elhanyagolás következtében, amely így az r pszichológia kapcsán tárgyalt idegrendszeri változásokat okozhatja.

Ezzel kapcsolatban sok esetben félreértés adódik, de a fizikai gyermekbántalmazás kategóriájába tartozik az “elfenekelés” is. Egy 75 tanulmányt átölelő meta-analízis, amely összeadva 160,927 gyermek adatait vizsgálta a közelmúltban arra mutat rá, hogy az “elfenekelés” az esetek 99%-ában összeköthető olyan hátrányos kimenetelekkel, mint alacsony szintű erkölcsi internalizáció, agresszió, antiszociális viselkedés, viselkedésbeli problémák externalizálása vagy internalizálása, mentális zavarok, rossz minőségű kapcsolat a szülő és a gyermek között, károsodott kognitív képességek, satöbbi.

Összefoglalva teljesen nyilvánvaló, hogy mind a fizikai, mind az érzelmi gyermekbántalmazás és az elhanyagolás elképesztő mértékű káros utóhatásokkal jár a gyermekek életében. Azok a szülők, akik ilyen módszereket alkalmaznak, inkább feláldozzák gyermekük egészségét, elméjének integritását és boldogságát minthogy szembenézzenek saját gyermekkori élményeikkel; és felkészüljenek a nevelésre. Azért, mert úgy döntöttek, hogy nem hajlandóak elsajátítani a helyes gyermeknevelés művészetét, hatalmas mértékű terhet és veszélyt helyeznek a társadalomra egy végtelenül traumatizált és potenciálisan erőszakos utód képében.

Intézményesített gyermekbántalmazás

Mindenki, aki az ACE 10 kérdésére legalább egyre igennel válaszolt tudja, hogy a gyermekeket cserbenhagyta a modern világ. A társadalom legvédtelenebb tagjai teljesen ki vannak téve azon emberek szeszélyeinek, akik háztartásába saját választásukon kívül beleszülettek. És az óvónők, a tanárok, az orvosok, és sokszor még a járókelők is teljesen tisztában vannak azzal, hogy milyen kegyetlen körülmények között él a gyermek, hiszen saját szemükkel látják és tapasztalják a gyermekbántalmazás negatív hatásait.

Viszont senki nem tesz semmit, egészen addig, amíg a gyermeket például halálra nem éheztetik a szülők, mint ahogyan azt egy a közelmúltban történt magyar példa mutatja.

Ez a probléma legalább annyira társadalmi, mint legális, azaz éppoly felelős a törvényes környezet, amelyet segítségül lehetne hívni ilyen alkalomkor. Sőt, az állam intézkedései nem csupán nem nyújtanak segítő kezet a bántalmazott gyermekek felé, hanem egyenesen elősegítik az mérgező és ártalmas háztartások kialakulását.

Screenshot 2016-06-09 17.44.37

A társadalmi tétlenség eltörlése kizárólag azon múlik, hogy mennyire képes elterjedni és a köztudatba épülni a gyermekbántalmazás káros következményeinek információja, és a helyes gyermeknevelés módszertana. Ez végtelenül nehéz feladat, hiszen a legtöbb emberből a téma erőszakos válaszreakciót vált ki, az érzelmi fájdalom elkerülése érdekében. De az olyan fényforrások, mint például Deliága Éva gyermekpszichológus ismeretterjesztő blogja, reménykedésre adhatnak okot.

Alapjában véve ez egy megvívandó harc, pontosan úgy, mint az információs háború összes többi csatája, amelyben egymással ellenkező önérdekek állnak szembe egymással – azoké, akik szeretnék eltörölni a gyermekbántalmazást, és azoké, akik maguk is bántalmazók, és nem hajlandóak belátni hibáikat. Ezzel a bejegyzéssel, illetve az ezt követő hasonló témájú írásokkal itt is arra törekszünk, hogy az erkölcsös oldal kerüljön ki győztesen, és mindenki, aki megosztja a bejegyzést vagy támogatja az oldalt hatalmas mértékben hozzájárul a győzelemhez.

De vizsgáljuk meg azokat a gazdasági és politikai jelenségeket, amelyek lehetővé teszik a gyermekbántalmazás fennmaradását. Mindenekelőtt természetesen a jóléti állam és az állam szociális szolgáltatásai járulnak a legnagyobb mértékben ahhoz, hogy a gyermekek számára mérgező és ártalmas környezet jöhessen létre. Azzal, hogy segélyekkel és támogatásokkal pénzeli az egyedülálló anyákat, az állam eltűnteti a felelőtlen szexuális viselkedéssel járó kockázatokat. Szükségtelenné teszi az óvatos és körültekintő párválasztást és elősegíti az egyedülálló szülőség kultúrájának kialakulását, amely a gyermekekre való káros hatásairól itt írtunk korábban.

Mint ahogyan azt Walter Williams megfogalmazta:

A jóléti állam azt tette a fekete amerikaiakkal, amire a rabszolgaság nem volt képes, amire Jim Crow nem volt képes, amire a legkeményebb rasszizmus nem volt képes: elpusztította a fekete családokat.

A legsikeresebb kormányprogram, a szegénység ellehetetleníti, hogy legalább az egyik szülő otthon maradjon, és teljes állásban megadja a gyermek egészséges fejlődése szempontjából nélkülözhetetlen törődést és szeretetet. Az adókon keresztül kényszeríti a családokat arra, hogy elhanyagolják a gyerekeket, majd pedig törvényen át tovább kényszeríti őket arra, hogy destabilizálják a szülő és a gyermek közötti kapcsolatot kötelező óvodai, és központosított, kötelező iskolai oktatáson át, legálisan kikényszerítve a magyar gyermekek bántalmazását.

Az embernek nincs lehetőségében jogi úton védelmet biztosítani egy bántalmazott gyermeknek. Ha feljelentést kíván tenni, neki kell állnia az eljárás csillagászati költségeit, amiben vagy megállapítják a bűnösséget, vagy nem, a végén pedig a gyermeket elviszik a mérgező környezetből, és egy legalább olyan mérgező környezetbe, nevelőintézetben vagy kétes megbízhatóságú nevelőszülők karmai közé adják.

Ezekből – és abból a tényből, hogy mind a mai napig elterjedt gyakorlat a gyermekbántalmazás – nyilván látjuk, hogy az állam nemhogy nem védelmezi a társadalom legvédtelenebb tagjait, hanem támadja őket. Ez több okból kifolyólag is természetes; egyrészt a hatalomgyakorló osztály talán a leginkább traumatizált és talán a legnagyobb mértékben cserbenhagyott gyermekekből áll. Akármilyen politikus gyermekkorát tanulmányozva egy horrorisztikus történet tárul elénk, központban egy bántalmazott gyermek, akinek teljesen elpusztult a lelke. Ezek az emberek nem a gyermekek védelméért, hanem a rajtuk gyakorolt hatalmi módszerek újraalkotásáért, a bántalmazás megismétléséért léptek politikai pályára, teljes híján azzal a képességgel, hogy együtt érezzenek a múltjuk bántalmazott kisgyermekével.

A másik pedig az, hogy az állam intézménye a trauma és a bántalmazás utóhatásain táplálkozik. Kizárólag egy olyan ember számára normális és elfogadható az a társadalom, amelynek a tetején egy ellentmondást nem tűrő, erőszakos hatalom áll, aki maga is egy ilyen háztartásban nőtt fel, és normalizálta, elfogadta az erőszak és a hatalom jelenlétét.
statismstartsathome

Önkéntes alapú megoldás

Tehát hogyan oldaná meg a gyermekvédelem kérdését a szabad társadalom?

Mindenekelőtt, mivel megszűnik a társadalmon élősködő bűnöző csoport, senkinek nem áll majd jogában erőszakkal kényszeríteni valakit, hogy eltartson egy másik embert. Ez ugyanúgy vonatkozik a segélyekre, mint a nyugdíjakra; aki valamilyen oknál fogva képtelen munkát végezni, az kizárólag az önkéntes adományokra számíthat. Az önkéntes adományokat pedig általában nem adják bárkinek, aki követeli, hanem csak annak, aki érdemes is rá.

Ennek gyönyörű hagyománya volt a jóléti állam előtti időkben az úgynevezett Barátságos Közösségeken belül, ahol az emberek csoportba tömörültek, és amikor valakit nagyobb kiadás terhe sújtott, együtt kifizették, tudva, hogy legközelebb, amikor őket éri ilyen teher, mások fogják őket kisegíteni. Ez rendkívül hatékonyan és morálisan működött, fenntartva a természetes rendet, és az emberek közötti magas fokú bizalmat és együttműködést.

A jóléti állam előtti időkben megkülönböztették azokat a szegény sorsra jutottakat, akik önhibájukon kívül jutottak a jelenlegi helyzetükbe azoktól, akik saját felelőtlen döntéseik következtében jutottak oda, ahol vannak. Az előbbit örömmel kisegítették adományokon keresztül az utóbbi pedig teljesen magára maradt, így segítve elő a társadalom hosszú távú fennmaradásának lehetőségét.

Az állami újraelosztás nélkül senki nem kényszerítheti az embert arra, hogy eltartsa az öregedő szüleit, és az öregkorral járó esetleges egészségügyi kiadások a, hosszú évtizedeken keresztül megnövekvő szükségletek kielégítésének összegét szinte lehetetlen összekuporgatni a dolgozó évek alatt. Ebből az következik, hogy azok, akik szeretnék megélni az öregkorukat, azoknak el kell érniük a gyermekük odaadását annyira, hogy az hajlandó legyen adni nekik. Azok a szülők, akik bántalmazták utódjukat annak legvédtelenebb és leggyengébb életszakaszában, pontosan ugyanannyi segítséget várhatnak a saját védtelen és legyengült életszakaszukban. És mivel a kapcsolat természetét mindig teljes mértékben a szülő határozza meg – mivel a szülő felelős annak alakításáért az első legalább másfél évtizedben – így kizárólag a szülő nevelési módszerén fog múlni saját öregkori békéje.

Továbbá a szabad társadalom tagjainak jogában áll tetszés szerint kizárni akárkit a tulajdonukról, és jogában áll akárkivel megszüntetni a kereskedelmet. Ha boltvezető vagyok, és belép az üzletbe egy ősellenségem, jogomban áll elküldeni és megtagadni a kiszolgálását. Ha az általam birtokolt magánútra bűnöző lép, jogomban áll kitiltani és fizikailag eltávolítani a többi vásárló kényelme érdekében. Az, hogy kit tűrnek el, és kit tiltanak ki az emberek a társadalomból, az kizárólag a társadalom erkölcsi iránytűjén múlik.

Általában véve sokkal egyszerűbb és olcsóbb megszabadulni egy bűnözőtől gazdasági kiközösítés útján, mint börtönben eltartani őt élete végéig. Ez nem csak olcsóbb, hanem sokkal nagyobb visszatartó erővel bíró büntetés, mivel a társadalom tagjai egyszerűen kijelenthetik, hogy “nem vagyok hajlandó gyilkosokkal üzletelni, sem pedig bárkivel, aki gyilkosokkal üzletel,” így a kellő társadalmi együttműködés esetén (amely a későbbiekben tárgyalt gazdasági eszközökkel ösztönözhető) pillanatokon belül megvonható az étel, az áram, a víz, a lakás, a biztosítás, a védelem, az úttestek szolgáltatása bármilyen bűnöző elemtől.

A gyermek bármikor elmenekülhet a bántalmazó környezetből, és senkinek nem állna jogában erőszakkal visszakényszeríteni őt fogvatartóihoz. A gyermeknek továbbá jogában áll szerződést kötnie és munkát végeznie más ember számára, és a saját életét kezébe véve megszabadulni bántalmazóitól.

Akik ennél az érvnél sikítva pánikolnak és elájulnak, mert a gyermekmunka az bűnös, azoknak a következőt ajánlom: nézzen egy kisgyermek kisírt szemébe, aki otthon folytonos szexuális és fizikai bántalmazásban részesül, és mondja el neki, hogy “ezen azért kell átesned, és azért nem áll jogodban kiszabadulni innen, mert nekem érzelmileg kényelmetlen dolgozó gyerekek fotójára tekinteni.”

Ezen túl Stefan Molyneux “Practical Anarchy” című könyvében teljes körű gazdasági megoldást nyújt a gyermekvédelem biztosítására a szabad társadalomban. A felvázolt védelmi rendszerhez azokat a Konfliktusmegoldó Szervezeteket veszi alapul, amelynek működését az egész könyv lapjain taglalja. Ezek a Konfliktusmegoldó Szervezetek biztosítóhoz hasonló önkéntes vállalatok, amelyek a társadalom tagjai mögött állnak, biztosítva védelmüket, megbízhatóságukat és képviselve őket a más személyekkel való konfliktusban.

Annak érdekében, hogy akárki képes legyen üzletelni egy másik személlyel, szüksége van egy ilyen Konfliktusmegoldó Szervezet támogatására, másképp az üzlet a másik fél számára túl kockázatos lehet, amely a magasba emeli a saját számláját, és veszteségessé teszi a kereskedést.

“Mint minden biztosítói vállalat,” írja Stefan, “a Konfliktusmegoldó Szervezetek is csökkentenék a költségeiket azon gyermekek esetében, akik kevesebb kockázatnak vannak kitéve. Egy biztosítói vállalat előnyben részesítené, ha a gyermeked aktív lenne – vagy az inaktivitásból származó egészségügyi problémáktól szenvednének – de nem azt, hogy agresszív legyen, főleg nem más gyermekek felé. Azokat a gyermekeket olcsóbb lenne biztosítani, akik konfliktuskezelési képességeket tanultak – vagy legalább nem verekednek, lökdösődnek, vagy dobálnak tárgyakat másik gyerekek felé. Azoknak a szülőknek, akik erőszakos gyereket neveltek fel, nagyobb árat kellene fizetniük, mint azoknak, akik békés gyermeket neveltek.”

“[…] ezek a Konfliktusmegoldó Szervezetek alacsonyabb tarifát kínálnak azoknak a szülőknek, akik speciális tréningen mentek át, amely megtanította nekik, hogyan neveljék a gyermeküket a társadalom békés, biztonságos és egészséges tagjává. A Konfliktusmegoldó Szervezetek továbbá keményen fognak dolgozni azon, hogy megtalálják, melyik nevelési módszer fogja a legboldogabb gyermeket produkálni.”

“Egyéb olyan indikátorok is léteznek, amelyek jelzik, ha a nevelés problematikussá válik. Például, ha a szülő kábítószert használ, az gyakorlatilag biztosítja, hogy a gyermeket bántalmazni vagy elhanyagolni fogják. A Konfliktusmegoldó Szervezetek jóval alacsonyabb árakat fognak biztosítani azoknak a szülőknek, akik vagy sosem mutattak ilyen tendenciákat, vagy ha mégis, hajlandóak rehabilitáción és véletlenszerű teszteken átmenni, a tisztaságuk bizonyítása érdekében. Emlékezzünk, hogy ezek a tesztek egyáltalán nem betolakodó természetűek – a szülők bármikor elutasíthatják őket, egyszerűen elfogadva a következményeket.”

“Mi a helyzet a gyermekekkel? Mivel a megelőzés a gyógyítás mérhetetlenül jobb oldala, a biztosítási díjuk a legalacsonyabb marad, amíg a potenciális problémák beazonosíthatóak, mielőtt azok drága antiszociális viselkedésben öltenek testet. A kulcs, főként a legfiatalabbak esetében, a korai közbeavatkozás. Hogyan képesek a Konfliktusmegoldó Szervezetek a lehető legjobban alacsonyan tartani ezen gyermekek árát? Kezdetnek helyes volna az időközi pszichológiai és viselkedésbeli vizsgálatok bevezetése, a proaktív nevelési órákkal egyetemben. Természetesen egy szülőt sem kényszerítenének arra, hogy a gyermeküket vizsgálatnak tegye ki, – csupán ki kellene fizetniük a megnövekedett árakat, ha nem teszik.”

“Ha egy gyermek valóban problémás viselkedéseket tanúsítana, a Konfliktusmegoldó Szervezetek azzal is fenyegethetnék a szülőket, hogy teljesen megbontják a szerződésüket, hacsak a szülők el nem fogadják a közbeavatkozást.”

Amíg nem vagyunk képesek hatékonyan megmutatni másoknak a gyermekbántalmazás és a sötét pedagógiás módszerek pusztító hatásait, addig csupán szélmalomharcot vívunk az állam ellen. Nem leszünk képesek csökkenteni az államhatalom kényszerítő erejét és milliókat feloldozni az uralkodó bűnszervezet láncaiból, ha egy ártatlan gyermekkel sem vagyunk képesek megtenni ugyanezt. És addig, amíg az emberek hisznek a családon belüli hatalom igazságosságában, addig rendíthetetlenül fognak hinni a társadalmon belüli kényszerítő hatalom igazságosságában is, és bárkire, aki azt meri mondani, hogy erőszak kezdeményezése nélkül is van élet, úgy fognak nézni, mint aki idegen nyelvet beszél, és most lépett először a Föld bolygóra.

Ide kattintva támogathatod az oldal fenntartását.

3 thoughts on “A szabad társadalom: Gyermekvédelem

  1. Ez egy nagyon jó és hasznos cikk volt, elégé elhanyagolt, tabusított téma ez, kevés ilyen színvonalas írással, több ilyet kellene (mondjuk apokalipszisezés helyett 😛 ) .

    Amit esetleg hozzátennék az a – modern, jóléti – állam szerepének kicsit árnyaltabb értékelése ebben a szituációban. Pl szerintem a gyermekvédelmi hatóság, árvaház egy kifejezettem humánus és jó dolog, a mezőgazdasági társadalmakban a gyerek teljes mértékben ki volt szolgáltatva a családnak. Korabeli beszámolókat, akkoriban keletkezett meséket (vagy regényeket, hiszen a feudális rendszer még a 19. sz.ben is élt, Arany meg Jókai korában) olvasva elég egyértelműen látszik hogy a bántalmazás elégé elterjedt volt, semmi sem szabályozta, az árvák pedig választhattak az éhenhalás és a bűnözés között.

    A másik pedig csak az amit már korábban is mondtam, hogy a gyereküket egyedül nevelők általában (megkockáztatom, hogy az esetek túlnyomó részében) nem jó dolgukból vállnak el és nem is mert állami segélyt kapnak szimplán azért mert annak idején félreismertek egy embert (vagy az az ember változott meg) , és ez mindenkivel megeshet. Szóval a nekik járó anyagi segély egy emberséges és értelmes dolog (az hogy állami úton megy az már kevésbé jó, de az adakozás sajnos az emberek kapzsisága miatt olykor elmarad, ezt is figyelembe kell venni) , inkább a gyermekvállalásért járó támogatást kellene egy az egyben megszüntetni vagy nagyon visszavágni mert az – az egyedülállóknak járó segéllyel ellentétben – tényleges motivációt jelent a nem kívánt következményekre.

    1. Ha nem élnénk ilyen végtelenül volatilis és kiszámíthatatlan politikai körülmények között, nem is foglalkoznék mással, csak ezzel a témával. Viszont jelenleg úgy látom, hogy sokkal sürgetőbb problémáink vannak, és előbb el kell állítania a vérző sebet, ha később hosszútávú beszédterápián szeretne átmenni az ember.

      De látod, a segélyekkel az a helyzet, hogy ha eltünteted a következményeit a helytelen párválasztásnak, az emberek kevésbé fognak ügyelni arra, hogy figyelmesen, időt és energiát nem pazarolva felmérjék a potenciális partnert mielőtt megkockáztatnák a gyermekvállalást. Ha azt mondod nekik, hogy “oké, nem baj, hogy rosszul választottál, nem kell átszenvedned annak a következményeit” akkor abból az lesz, hogy az emberek nem fognak többé tartani a rossz választástól.

      És egy embert nem nehéz kiismerni. Természetesen, meg kell tanulni, és az ember minél diszfukncionálisabb háztartásból származik, annál nehezebb lesz számára látni a mentális problémákra utaló jeleket. De ezért léteznek közösségek és barátok, hogy objektív szempontot nyújtsanak, és segítsenek az értékelésben. Ezután pedig az emberi személyiség soha nem fog egyik napról a másikra megváltozni, az ember pedig pontosan arra számíthat, amit az ismerettség legelején tapasztalt látott és láthatott.

      1. Azért a válás meg a rossz kapcsolat egy elégé nagy visszatartó erő,nem hinném hogy az emberek ezt ne tartanák elég rossz következménynek.
        Igazából ahhoz, hogy teljesen (vagy legalább is elégé, mert teljesen sosem lehet ismert okokból) objektíven meg lehessen állapítani mennyire motiválná az embereket a jobb, megfontoltabb párválasztásra ha nem lenne anyagi támogatása az egyedülálló szülőknek egy kísérletre lenne szükség amiben összevetnek egy segélyező és egy nemsegélyező országot.

        Abban viszont nem tudok egyetérteni, hogy az embert könnyű lenne kiismerni vagy hogy ne változna az évek folyamán. Az előbbi lehet hogy az én személyes gyengeségem utóbbi viszont mások (pl pszihológiai témájú könyvben is olvastam illetve több emberrel is beszélgettem a tapasztalataikról) által is alátámasztott megfigyelés. Az igaz hogy szerencsés esetben a leglényegesebb, legjellemzőbb tulajdonságai egy embernek már kifejlődnek felnőtt korárára és úgy is maradnak, viszont tapasztalatom szerint a többség nem “szerencsés eset”. A többség vagy csak szimplán későn érik – és amíg nincs kész a személyisége addig ugye folyamatosan változik – ami a modern társadalom következménye (a nők viszont továbbra sem tudnak végtelen korig szülni ), vagy pedig abszolult mentes mindenféle érdemi egyéni jellemzőtől, értékrendtől, tulajdonságtól, szokástól ami nem a környezettől függ ezért folyamatosan változik attól függően hogy mit gondol magának előnyösnek.

Comments are closed.